Egy éjszaka, amely mindent elvett tőlem.
A testemet, ami helyrehozhatatlanul megsérült. A fiút, akiről azt hittem, hogy örökké az enyém marad. Az életet, amiről mindig is álmodtam.
Holt most visszatért. Csakhogy most már nem fiú, hanem férfi, akinek tekintetében árnyak lapulnak, és akit démonok kísértenek.
Azt mondja, azért jött, hogy mindent rendbe hozzon. Hogy visszaszerezzen egy kicsit mindabból, amit elveszítettünk. És esze ágában sincs elhagyni a kisvárost, amely a menedékemmé vált.
Ahogy a lopott pillanatok napokká nyúlnak, Holt mindenhol jelen van égő tekintetével és még sokáig kísértő érintéseivel. Falaim lassan leomlanak, és csak remélni tudom, hogy nem akkora esztelenség megragadni ezt a második esélyt, mint amilyennek tűnik.
Ám nem mindenki örül Holt visszatérésének. És amikor a tragédia újból lesújt, én kerülök célkeresztbe. Ezúttal talán Holt sem tud megmenteni…
Merülj el egy történetben, ahol a szerelem és a veszély kéz a kézben jár!
A fülszöveg alapján igyekeztem távolságot tartani ettől a könyvtől. Nem szerettem volna, hogy közöm legyen hozzá, mert úgy éreztem, hogy ennek nem én vagyok a célközönsége, de egy belső indíttatás végett mindig a molyos profilján kötöttem ki. Rengetegszer néztem meg magamnak, egyszerűen nem hagyott nyugodni. A borító is abszolút telitalálat volt a légy színek és a minta végett. Szóval beadtam végül a derekam és milyen jól tettem! Mondhatni egy ültőhelyemben olvastam el és éltem át a varázst, amit nyújtani tudott.
Szerintem a sztorinak van egyfajta Indigo Ridge vibe-ja. Mivel azt is épp egy hete olvastam el, így számomra erős volt a két sztori közötti összhang, annak ellenére, hogy abszolút elrugaszkodnak egymástól, nem lehet meggyanúsítani plagizálással a szerzőket. Ugyanakkor a kisvárosias környezet és a nyomozati szál mindkettőben erős így érthetőek az érzéseim. A romantika azonban teljesen más alapon helyezkedik el, s emiatt nem is lehet a két kötet között messzemenő párhuzamot vonni.
A Suttogások egy tragikus esemény részletes leírásával veszi kezdetét. Levegőt visszafojtva olvastam a sorokat és úgy éreztem, valahol bennem is összetörik valami közben. Igen, engem már ezen a ponton végzetesen bevonzott a sztori, szóval innentől kezdve nem tudott olyat mutatni a szerző, ami miatt kiábrándultam volna belőle. Ugyanakkor elismerem, hogy az egyik legnagyobb klisére épült fel az egész, ami a valóságban sohasem volt működőképes: ez az elhagylak, mert neked akkor lesz a legjobb, lerágott csont és csak indulatokat gerjeszt. Ugyanakkor valahonnan el kellett indulni, a szerző ezt a módszert választotta, szóval abszolút elfogadó voltam. Meg részrehajló.
Jó, segítségemre volt az is, hogy Wren első reakció a düh és a fájdalom volt. Kissé hamar omlott Holt karjaiba az én megítélésem szerint, de a környezeti tényezők miatt mégis elfogadhatónak tűnt, valamint az, hogy mindvégig ott volt benne az elhagyástól való félelem és a korábban átélt trauma feldolgozatlanságából eredő problémabuborék, számomra abszolút befogadhatóvá tette a történetet. Érdekes volt azért, hogy Holt-ot semmilyen formában nem kedveltem meg, szerintem túlságosan irányító és védelmező hajlamú, amit hosszútávon kordában kell tartani, no meg túl könnyen megúszta az általa okozott fájdalom következményeit, de mindemellett úgy éreztem, hogyha valaki ezt kezelni tudja, az Wren, így nem voltam a párosuk ellen.
A nyomozati szál is érdekes volt, a végső megoldás is meglepő, nem tudtam száz százalékban előre kikalkulálni. A romantika és a krimi részek között fennálló egyensúly is abszolút rendben volt.
Számomra A suttogások egy maradandó élményt nyújtott. Szeretem a kisvárosi romanácokat, ha pedig egy minimális krimivel keveredik, még inkább oda vagyok érte. Ezek után nagyon várom a sorozat további köteteit.
Értékelés:





Kedvenc idézet:
"– Öt percen múlott, és ott lettem volna.
Wren felpattant, zöld tűz égett mogyoróbarna szemében.
– Magasról fütyülök arra az öt percre, amit aznap este kihagytál. Engem az elmúlt tíz év érdekel, amit eldobtál, a fenébe is!""– Két másodperc alatt feltörném azokat az ablakzárakat, és kevesebb mint tizenöt másodperc alatt az ajtódon levőket.
Fintorogva néztem Holtra.
– Ez csak azt bizonyítja, hogy az elmúlt tíz évben találtál magadnak néhány deviáns hobbit."
A könyv adatai:
Kiadó: Könyvmolyképző kiadó
Megjelenés ideje: 2026. április 15.
Terjedelem: 440 oldal
Terjedelem: 440 oldal


Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése