2023. augusztus 17., csütörtök

J. M. Miro: Hétköznapi ​szörnyetegek

Fülszöveg:

882-t írunk. Edinburgh-tól északra, egy elszigetelt tó szélén található a Cairndale Intézet magányos kőépületeivel, ahol egy különös doktor természetfeletti képességekkel rendelkező árváknak nyújt otthont. Hamarosan két új gyerek érkezésére számít Londonból, azonban egy veszedelmes figura vadászni kezd rájuk – egy férfi, akiből korom és sötétség árad.

A tizenhat éves Charlie Ovid kegyetlen és erőszakkal teli gyermekkora során fedezte fel, hogy a teste magától meggyógyul, ha akarja, ha nem, míg Marlowe-ra egy tehervagonban találtak rá, és furcsa, kék színű fénnyel ragyog, ráadásul képes megolvasztani az eleven húst.

Két tapasztalt nyomozó feladata lesz biztonságos helyre vinni a fiúkat, ám hamarosan mindannyian a legszörnyűbb borzalmakkal kénytelenek szembenézni. Élők és holtak világa kerül összeütközésbe egymással, és miközben mélyen eltemetett titkokra derül fény, Charlie, Marlowe és a többi árva megismeri képességük valódi természetét – ráadásul nem csak arra jönnek rá, hogy mi fenyegeti őket, hanem, hogy a legádázabb szörnyetegek olykor a legkáprázatosabb ajándékokkal érkeznek.

A történetről:

A könyves szféra nem csak a sok új történet megismeréséhez segít hozzá, hanem ahhoz is, hogy őszinte barátságok köttessenek olyan emberekkel, akikkel amúgy sosem keresztezte volna egymást a sorsunk. Így van ez a ProKontra blog szerkesztőjével, Zsófival is. Jól esik egy hasonló beállítottságú, de mégis más nézőponttal és ízléssel rendelkező könyvmollyal megtárgyalni az aktuális olvasmányokat és a különböző releváns tapasztalatokat. Néha ajánlunk is egymásnak könyveket, amikkel bővítjük a másik fél komfortzónáját – vagy épp jó kis tanulópénz lesz mindkettőnk részére. Most épp Zsófi volt az, aki felhívta a figyelmem egy idei megjelenésre az Agave Könyvek kiadványai közül, ez pedig nem más, mint J. M. Miro Hétköznapi szörnyetegek című regénye. Szóval így került végül rövid úton hozzám ez a könyv.
A történet kissé nehezen összefoglalható, mivel több szereplővel és több vezérszállal dolgozik. A könyv öt nagy részfejezetből áll, amelyek különböző idősíkon mozognak, jelen és múlt eseményei egymást váltva kerülnek bemutatásra. A múlt mindösszesen apró kitekintésül szolgál, rövidebb cikkelyek, amik elősegítik a jelenben dolgozó erők megértését, s bemutatják, milyen végzetes döntéseket hoztak meg a karakterek, amelyek befolyással voltak a saját és mások életére. A középpontban a különleges gyerekek állnak, akik a hétköznapi valóságon túl rendelkeznek valamilyen képességgel. Mivel ez nem megszokott, így ezek a gyerekek többnyire bujkálnak és nem éppen ideális sorssal, valamint életúttal rendelkeznek, ám van egy iskola, ahol kiteljesedhetnek a saját valóságukban. Marlowe és Charlie is különleges gyerek, akiket az iskola vezetősége szeretne a kapun belül tudni. A könyv első harmada az ő útjukat jeleníti meg, honnan jöttek és mit kellett kiállniuk eddig, valamint, hogy a jelenben milyen hatalmas erőkkel kell megküzdeniük. A továbbiakban újabb fiatal tehetségekkel bővül a szereplők tárháza, illetve a szerző egyre inkább megismerteti az olvasóval az általa felépített világot, majd a regény utolsó harmadában erre építkezve indítja útnak igazán a történetét. A regény rendelkezik lezárással, egy mély sóhaj után pont kerül a cselekményre, ám ez még nem az igazi vég; a folytatás egy újabb fejezetet fog nyitni ebben a rendhagyó univerzumban.
A regény rendelkezik egy sajátos érzésvilággal. Egy kicsit sötét, de mégsem teljesen fekete világképpel bír, ahol a rossz tényleg megátalkodott és nincsenek igazán szerencsés véletlenek, aminek köszönhetően sértetlenül megússzák a karakterek a nehéz helyzeteket. Nem, ebben a regényben elég sok szereplőt elveszít az olvasó, s minél inkább mélyebbre ássa magát a cselekményben, annál inkább borul el felette az ég. Mindennek ellenére nem mondanám túl horrorisztikusnak. Bár akad benne bőven olyan helyzet és karakter is, amik és akik közel sem hétköznapi megjelenéssel bírnak, de ezek inkább csak hangulatfelelősként vannak jelen. Nem okoz félelmet vagy éppen álmatlan éjszakát, nem furakszik be az ember gondolatai közé. Mindösszesen csak egy kicsit torzabb történet, aminél a borítót lecsukva, minden a helyén marad. A szavak csak szavak. Nem igazán tudott közel kerülni hozzám. A kezdeti részen azt hittem, hogy elég lesz az iránta tanúsított érdeklődésem, de viszonylag hamar eluntam magam. Idegesített, hogy több, csak az adott világban létező kifejezést is hétköznapi módon használ, majd ezeket már akkor magyarázza el, mikor már az olvasónak is nagyjából világos, hogy miről van szó. Ez szintén igaz volt magára a világképre is. Emiatt pedig borzasztóan túlírtnak hat, pedig valójában nem az, hiszen egy ilyen volumenű történethez kell egy nagyobb mennyiségű oldalszám is ahhoz, hogy ne legyen érthetetlen, kezdetleges vagy éppen túlzsúfolt. Jelen esetben a cselekmény mennyisége rendben van, kellő mérföldkő is betöltésre került, érződik a szerzői odafigyelés és tudatos jelenlét, amivel az ötletét formába tudta önteni. Itt-ott azért fellelhető benne a különböző irodalmi munkásságok hatása, például sokszor éreztem Harry Potter visszhangot, de a saját szájízére próbálta formálni, ami becsülendő.
Szóval az ötlet jó, a kivitelezés sem rossz, a karakterek érzelmeket váltanak ki az olvasóból, de a tálalási arány már nem megfelelő. Néhol túl van írva, másról meg éppenhogy kevés szó esik, pedig igény lenne rá, a magyarázatok esetén elfordul, hogy rosszkor vannak rossz helyen és akadnak olyan más regénybéli átcsengések, amiknek a hangját még lehetett volna tompítani. Számomra olyan érzést nyújtott, mintha hiányzott volna az utolsó korrektúrázás, hogy rámutasson azokra a pontokra, amit csak a külső szem képes észrevenni, az író, aki pedig könyékig benne van a történetében pedig helyzetéből adódóan, abszolút önhibáján kívül, vak rá.


Szereplők: A történet rendelkezik gyermek és felnőtt szereplőkkel is, akik fontosabbak a nagy egészet tekintve. Marlowe és Charlie, a két tehetséggel rendelkező fiatal kerül főként reflektorfénybe. Charlie megformálása határozottabb, jobban kiismeri az olvasó is, könnyebben el tudja helyezni, ezzel szemben Marlowe sokkal rejtélyesebb, de nem a szó jó értelmében. Bár kulcsszereplő, a szerző eléggé háttérbe szorítja, legtöbbször a korára hivatkozva, ami eléggé felborítja az egyensúlyt. A felnőtt karakterek többnyire egy szinten mozognak bemutatás, jellem és felelősségvállalás szinten.
Történet: A regény szövevényes és összetett. Az olvasó már a változás ajtajában csatlakozik be a rendszerbe, amikor is megtalálják a gonosz által hőn áhított különleges gyermeket is, ezzel egy olyan láncreakciót indítva be, ami maradandó nyomot hagy a társadalom eme rejtett közösségében. Az út lefelé visz, eleinte szinte észrevehetetlen lejtéssel, majd egyre erősebb tempót diktálva végül elérkezünk a végpontra, ahol egy monumentális cselekményt követően lezárásra kerül az aktuális elbeszélés. A folytatás kellően előkészített, függővég nélkül is.
Nyelvezet: Hétköznapi szóhasználat jellemzi. Az általános fogalmazást itt-ott megfűszerezi egy-egy poénosabb beszólás, szarkasztikus megjegyzés, de nem ez a fő irányvonal. A szerző által kitalált fogalmakból kevés van, ezek többnyire egyszerű kifejezések, jelentésük nem mindig egyértelmű azonnal a szövegkörnyezetből, magyarázat pedig később várható csak.
Besorolás: Fantasy; dark fantasy.
Esztétika: A könyv hozza az Agave Könyvek által megszokott igényességet mind látványra, mind fogásra. A regény puhafedeles verzióban jelent meg, ám ez csöppet sem zavaró a hossza ellenére sem. Jó tartással rendelkezik a fedőlap erős és a gerince kellőképp rugalmas, így könnyen és kényelmesen olvasható. A borítókép illeszkedik a regényhez, látszódik, hogy hozzáértő ember munkája újfent, aki odafigyel a részletekre, szóval köszönjük Faniszló Ádám!


Értékelés:


Kedvenc idézetek:

"A félelem azt jelenti, hogy a fejed óvatosságra inti a szívedet. Nem rossz dolog. Az a fontos, hogy mit teszel, amikor félsz."

" Az az igazság, hogy csak elpocsékolt idő azon töprengeni, honnan jöttünk. Mert tudjuk, hogy senki sem jön sehonnan. Úgy gondolod, ha tudnád, akkor talán megértenéd, hogyan jutottál oda, ahol vagy. Hogy miért olyan az életed, amilyen. De igazából nincs magyarázat."

"Ha van valahol egy ajtó, az előbb-utóbb mindig kinyílik. Ez a rendeltetése, mint mindennek a világon: azt szeretné, hogy elérje, amire rendeltetett. Nem teheted meg, hogy becsukod a szemed, és reméled, hogy a borzalom majd eltűnik. Csak úgy ölhetsz meg egy szörnyeteget, ha megküzdesz vele a barlangjában."

A könyv adatai:

Kiadó: Agave Könyvek
Megjelenés ideje: 2023. május 9.
Terjedelem: 608 oldal

A könyv az alábbi helyeken vásárolható meg:


Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése