Ha úgy neveljük a lányunkat, hogy szeresse és elfogadja önmagát, akkor a többi szinte magától a helyére kerül.
• A lehető legtöbbet hozza majd ki magából, mert tisztában van a képességeivel.
• Ragaszkodik az egyenlőségen alapuló, egészséges kapcsolatokhoz, mert nem éri be kevesebbel.
• Vigyáz testi és lelki egészségére, mert amit szeretünk, az megérdemli a gondoskodást.
• Elégedett és kiegyensúlyozott lesz, mert tudja, hogy saját magára mindig számíthat.
A könyv szerzői, Kasey Edwards és Christopher Scanlon – maguk is lányos szülők – tudományos kutatásokon és személyes tapasztalatokon alapuló módszereinek segítségével lányainkat felvértezhetjük az önbecsülésüket romboló kulturális hatások és társadalmi előítéletek ellen. A kötet tanácsokkal szolgál az önazonosság, a támogató barátságok, a független, felelős döntések kialakításához, hogy lányunk értse és őszintén szeresse önmagát és a nőt, akivé válik.
Szülő vagyok, egy másfél éves kislány édesanyja. Bár az elmúlt időszak sem volt egyszerű, tudom, hogy a java még csak most fog jönni. Jobb lenne szimplán a jelenben létezni, de nem tudom a fejemből kizárni azokat a gondolatokat, amik megkérdőjelezik azt, ahogy nevelem ezt a csöppnyi lelket, akinek meg se fordul még a fejében, hogy ne bízzon meg bennem. Szeretnék jó anya lenni és szeretnék olyan értékeket átadni a számára, amik a későbbiekben jó alapot biztosítanak majd a fejlődéséhez és a boldogulásához. Tudom, hogy az anyaságot nem lehet könyvekből megtanulni, de nem tudok csak úgy, szó nélkül elmenni az olyan jellegű kötetek mellett, mint amilyen Kasey Edwards és Christopher Scanlon Így neveled a lányodat, hogy elfogadja és szeresse önmagát irománya. Szóval beszereztem és nagy reményekkel neki is kezdtem. Hát, be kell vallanom, hogy nem éppen erre számítottam.
A szerzőpáros indítása egészen megnyerő. Azzal, hogy kihangsúlyozzák, hogy ők is csak szimpla szülők, akik a legjobbat akarják a saját gyerekeiknek, az olvasóból némi szimpátiát váltanak ki. Tetszett, hogy már első pillanatban felhívják a figyelmet arra, hogy szakirányú végzettség nélkül, mindösszesen a sok elolvasott cikk és könyv tartalma alapján alakították ki a saját nevelési eszköztárjukat, tehát valójában pont annyira értenek a témához, mint mi, csak kicsit nagyobb affinitással merültek el a korábbi tanulmányok és nevelési módszertanok szerteágazó világában; ugyanakkor ez visszás helyzetet is teremt a számomra, mert például hiába olvasok én is sok könyvet és rendelkezem egy jelentős gyűjteménnyel itthon, ettől még belőlem sem lesz könyvtáros. De mindegy, az esélyt megadtam, mert ahogy ők is fogalmaztak, nekem nincs annyi időm és energiám, mint nekik, hogy a relevánsnak vélt és rendelkezésemre álló információk hatalmas halmazát mind feldolgozzam, így mondhatni átadtam nekik a stafétát.
Eleinte bőszen bólogattam az olvasottak fölött. Jó dolgokat fogalmaznak meg, tisztán és világosan adva át a kívánt tudnivalókat, alátámasztva a megfelelő érzelmi háttérrel és lehetséges következményekkel. Aztán egész hamar kezdett a hitem megrendülni. Először is az tűnt fel, hogy bár papíron jól mutatnak a bizonyos helyzetkezelési módszerek, ám ezek a valóságban biztosan nem fognak működni. A saját bőrömön tudom, hogy egy elvesztett verseny után „a részvétel a fontos” mondat abszolút nem vigasztalt, sőt, inkább egy olyan tüskét generált bennem, amit a mai napig is magammal hordozok. Noha ők nem így fogalmaztak, a lényeget tekintve az eredmény szinte azonos. Továbbá a válaszaik túlságosan mesterkéltek, szájidegenek, amiket egy gyerek azonnal kiszúr, s így ő sem veszi át belőle a valódi üzenetet. De ezen túllendültem, végtére is, minden egyén más, lehet náluk ezek tényleg így, ebben a formában váltak be, s ahogy ki is hangsúlyozták, ők a saját rendszerüket mutatják be, ami lehet, hogy másnál abszolút nem célravezető. Ezután viszont egyre jobban úgy éreztem, hogy elvetették a sulykot. A tanácsadásból egy teljesen egyoldalú véleménynyilvánítás lett, ami erősen érezteti azt, hogyha nem így csinálod, akkor rossz módszert követsz. Nem tudták fenntartani az általuk ígért hangulatot. Számomra a könyv azon a részen bukott el, ahol megjegyzik, hogy az alvás is egy tanulható képesség, megfelelő tréning mellett (erre is lenne egy egész könyvnyi hozzáfűznivalóm, de inkább bele se megyek) könnyen helyrerakható és nem jelent problémát a továbbiakban. Nos, valószínűleg a megítélésemen az sem segített, hogy pont akkor talált meg ezzel, amikor már 2,5 hete minden éjjel az úgynevezett pavor nocturnus jelenséggel küzdött a lányom, így roppant feszült és fáradt voltam. (Lényegében egy idegrendszeri éretlenségen alapuló alvajárási folyamat, ami kontrollálhatatlan érzelmi és mozgási periódust produkál és a legnagyobb segítség az, ha hagyod, hogy a folyamat végigfusson.) Ha ilyenkor az ember arcába vágják, hogy ő rontotta el, nem kicsit megy fel benne a pumpa. De itt éreztem a leginkább azt, hogy hiába olvastak ők rengeteg cikket és egyeztettek több szakemberrel, bőven van olyan terület, amire nem látnak rá, mert szimplán az ő életükbe nem volt relevanciája, így a véleményük sem olyan, amire valóban lehetne adni. Magas lóról pedig könnyű nagyot esni ugyebár.
Azért nem mondom, hogy a munkájuk eredménytelen. Sok olyan szituációra mutatnak rá, ami valóban fontos ahhoz, hogy a gyerekek – és direkt nem lányokat írok, mert mindkét nem esetén megállja a helyét -, megfelelően tudatában lehessenek a saját korlátaiknak és privát szférájuknak. Fontos tudniuk, hogy mondhatnak nemet a számukra nem komfortos helyzetekben, s hogy a véleményük igenis fontos. Az viszont, hogy ezt milyen nevelési módon tudjuk beléjük plántálni, nos, finoman szólva is különböző az ő és a saját véleményem szerint. Megértem a mögöttes indokot, hogy tényleg csak a legjobbat szeretnék a lányaik számára, ám olyan, mintha a kötődő nevelés fogalmát hírből sem hallották volna még. Az, hogy a gyereket önállóságra ösztönözzük, nem egyezik meg azzal, hogy a játszótéren nem állok rendelkezésére, ha fel akar menni a csúszdára, de még bizonytalan benne. Az a baj, hogy annyira belemerültek abba, hogy megfelelő szülők legyenek, hogy elfelejtenek család szinten gondolkodni. A gyereknevelés nem egy kiképzőtábor, ahol nem megengedhető egy-egy rossz lépés, ahol minden szóra, tettre, gondolatra tudatosan figyelni és vigyázni kell. Nincs a végén záróvizsga a szülőségből, ahol kerek perec megmondják, hogy te hány százalékot értél el, így megfeleltél-e végül. Ez ennél sokkal egyszerűbb és mérhetetlenül bonyolultabb egyszerre.
Szóval a könyv célja nemes, a lecsupaszított, tényszerű irányvonal jó, de a megvalósítás az valami katasztrófa. Olvasás közben végig az lebegett a szemem előtt, hogy mennyire jó, hogy az én szüleim szeretettből és nem szakirodalomból neveltek. Egy ilyen családban szerintem nem váltam volna azzá, aki valóban bennem lakozik. Támogatni kell a gyerekeket, természetes, hogy a lehető legjobbat szeretnénk nekik, de nem mindegy, milyen áron.
Értékelés:
Kedvenc idézetek:
"Szeretnénk, hogy [lányaink] kíváncsiak, függetlenek és törekvőek legyenek. Hogy felelős döntéseket hozzanak, hogy legyen erejük talpra állni egy balszerencsés esemény után, és kilábalni „akkor jó ötletnek tűnt” döntéseik következményeiből. Leginkább pedig azt szeretnénk, hogy legyen elég bátorságuk vállalni valódi önmagukat.
Jó volna, ha értenék és őszintén szeretnék magukat."
" Jó kislánynak lenni nem ugyanaz, mint jó embernek. A jó kislányságnak valójában semmi köze a jósághoz. Azt jelenti, az illető engedelmes és alárendelődő, és igyekszik megfelelni valami elérhetetlen, mások által felállított elvárásnak. A jókislány-szindróma az aranyosság és könnyedség kényszerzubbonyát húzza a lányokra és nőkre, amiben aztán el kell fojtaniuk az érzéseiket, és figyelmen kívül kell hagyniuk saját szükségleteiket. A jó kislányság arról szól, hogy szerepet játszunk a külvilágnak, megfelelünk a fojtogató elvárásoknak, és mások igényeit a magunkéi elé helyezzük. Röviden: a jó kislányok sohasem tudnak valódi önmaguk lenni."
"A mai lányok ijesztően nagy kihívásokkal néznek szembe, amikor egészséges, boldog, biztos alapokon nyugvó énképet próbálnak kialakítani és fenntartani."
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése