Egy történet szerelemről, reményről, rejtélyről és összetartozásról
Az apja emlékére Esther levélíró műhelyt indít egy franciaországi könyvesboltban, hogy másoknak is megmutassa a szavak erejét. Igencsak meglepődik, amikor tucatjával érkeznek a jelentkezések a tanfolyamra, és hamarosan egy idős hölgy, egy kiábrándult üzletember, egy egymástól elhidegült házaspár és egy szomorú kamasz fiú leveleinek a társaságában találja magát. Ahogy Esther diákjai felfedezik a sorok között megbúvó reményt, álmokat és félelmeket, Esther is egy új, váratlan kalandokkal teli világba kerül.
A General Press az elmúlt egy évben sok új élménnyel örvendeztetett meg, így már kiemelt figyelmet fordítok a friss megjelenéseire – miközben nem vagyok rest a régiekből sem csemegézni. Most épp egy új regény keltette fel a figyelmemet, mely a könyvhét előtt pár héttel jelent meg a magyar piacon. Cécile Pivot regénye csodaszép köntöst kapott. A borítón szereplő francia táj, valamint a cím elhelyezkedése és betűtípusa mind megalapozza a pozitív első benyomást. Van benne valami báj, ami mellett nem lehet csak úgy szó nélkül elmenni, halkan kérleli az olvasót, hogy vegye kézbe és szeresse. Engedtem a hívó szónak és pontosan ezt tettem.
A regény nem követi a hagyományos elbeszélési módot. A történet többnyire levelekből áll, ezek közé vannak beszúrva rövidebb leíró, kiegészítő részek, így nem lehet a klasszikus értelembe vett levélregénynek sem nevezni. Műfajilag pedig leginkább a kortárs szépirodalom kategóriába tartozik. Mindezeket figyelembe véve elmondható, hogy egy rendkívüli könyv, amely csak arra vár, hogy felfedezzék.
Bár nem lehet egyértelműen meghatározni a történetvezetés módját, azért az kijelenthető, hogy megfelelő ívvel van ellátva a cselekmény. A történet úgy kezdődik, hogy Esther, a könyvesbolt tulajdonos, levélíró-tanfolyamot indít, amelyre végül akad egy maréknyi jelentkező. A résztvevők mind más személyiséggel rendelkeznek, más korban és élethelyzetben vannak. Első pillantásra semmi közös nincs bennük, s valójában a későbbiekben sem fedezhető fel valódi összekötő kapocs, csupán emberek, akiket egymás mellé sodort a szél. A kurzus követelményeinek megfelelően mindenki két másik egyénnel levelezik. A párok hamar kialakulnak, a felállás rendkívül vegyes. A levelek eleinte erőltetettek, pont, ahogy a valóságban is lenne, majd egyre inkább megtelnek érzelmekkel és mélységgel. Esther megfigyelései, tanácsai nem kerültek bele a regénybe, mindösszesen két témavezető instrukciót tartalmazott, ami szerintem egy ilyen típusú történetnél kevés. Mivel a központi elem maga a levélíró-tanfolyam, így jó lett volna látni azt is, hogy egyes karakterek esetén milyen hibákat vélt felfedezni és azokon milyen formában javították ki a résztvevők. Való igaz, hogy bizonyos levelek tartalmaztak erre utaló megjegyzéseket, de ezek száma elenyésző.
Bár a szerző a lehető legváltozatosabb szerepeket formálta meg, valójában egyik karakter sem került közel hozzám, egyikőjük érdekeivel sem tudtam azonosulni, még részben sem, s ez kicsit megnehezítette számomra a mondandó befogadását. Érdekes volt az egyéni motivációkat végig venni, hogy miért kötöttek ki pont ezek az emberek ezen a tanfolyamon, de a problémáik már kevesebb empátiát váltottak ki belőlem. Olvasás közben tartózkodó magatartást vettem fel, ahogy a válaszlevelek többsége, úgy én is reakció nélkül hagytam az elhangzó fájdalmakat. Joggal merül fel a kérdés, hogy akkor miért nem hagytam félbe az olvasmányt? Azért, mert közben érdekelt, mi lesz a regény végkimenetele, hogy meddig terjedhet a levelezésben rejlő szabadság. Mert valójában ez egy jó történet, csak nem az én szemszögemből íródott, de hiszek abban, hogy érdemes megismerni újfajta nézőpontokat a saját világunk bővítése érdekében. Így hát folytattam a regényt, még ha kissé antipatikusnak is találtam, s végül el is nyertem az erőfeszítéseim jutalmát. Rengeteg apró gondolatmenet van benne, ami engem is megmozgatott, elmélkedésre ösztönzött, főként a szülő-gyerek kapcsolat és az életszeretet témakörében. Mindemellett pedig szívmelengető volt szembesülni azzal a ténnyel, hogy milyen erős szerepet tud betölteni még a mai világban is egy-egy kézzel írott levél. A szerző finoman, csöppet sem túltolva, csak a kellő mennyiségű karaktert áldozva rá, de megfelelő módon felhívja az olvasó figyelmét arra, hogy miben másabb megírni egy e-mailt, mint tollat ragadni. Az alapvető ténykezelés mellett érzelmeket helyez a kontextusba, ezzel is alátámasztva az érvelését, míg végül a könyvforgató is kedvet kap hozzá.
Szóval nem mondanám, hogy a könyv és a köztem létrejövő kapcsolat eleinte felhőtlen lett volna, de végül sikerült megtalálni a közös hangot. Az elvett időért cserébe szép gondolatokat adott, valamint belső motivációt hozott létre az alkotás egy másfajta módjára. Összességében hálával tartozom neki, hogy néhány óra erejéig fókuszba tartotta a figyelmem.
Szereplők: Az életre hívott karakterek nagyon különböznek egymástól. Se az élethelyzeteik, se a problémáik között nincs átfedés, így azt feltételeztem előzetesen, hogy a közöttük lévő kommunikáció nehéz lesz, de talán pont emiatt találták meg annyira a közös hangot. Igazából elbeszélnek egymás mellett, a saját problémahalmazukra koncentrálnak, így önmaguk oldják meg őket, külső segítség nélkül, csak éltek a kifejtési lehetőséggel.
Történet: A szereplők aktuális problémái alkotják a történetet. Az egymásnak írt levelekből lassanként feltárul, hogy ki, milyen helyzetben van éppen és hogy az adott gondból milyen kimenet létezik. Valamelyest támogatják egymást az előre lépésben, de leginkább önfejlesztő módon mozdul előre a történet. A lezárásként megadott szituáció egyszeri, pont, ahogy a kurzus is, így végül a regény visszatér a kezdetekhez.
Nyelvezet: Minden karakternek egyedi hangja van, ami nagyban befolyásolja a nyelvezetet. Ennek köszönhetően a hétköznapi hangvételtől a fiatalos szlengig többféle típus is képviselteti magát, ám jól megférnek egymás mellett, éles váltásra nincs precedens, így az összhang sértetlen marad.
Besorolás: Kortárs szépirodalom.
Esztétika: A borító gyönyörű, tapintatos, kicsit sem hivalkodó. Kellemes vizuális ingert nyújt, megfelelő aláfestésként szolgál a történetnek. A cím viszont véleményem szerint nem túl jó, mivel a könyvesboltnak vajmi kevés szerep jut, a tényen kívül, hogy ott van, semmilyen meghatározó tényező nem rejlik benne. Sokkal inkább célravezető lett volna Esther kurzusára vagy a váltott levelekre felhívni a figyelmet.
Értékelés:
Kedvenc idézetek:
"Írásban nem ugyanazt mondjuk el, mint szóban. Más szavakat és kifejezéseket használunk, odafigyelünk a stílusunkra. A gondolataink különböző utakat járnak be, nehezebben megközelíthető, kanyargósabb, kiszámíthatatlanabb ösvényeket. De egyúttal izgalmasabb utakat is. Felfedjük magunkat, kitárulkozunk, kockázatot vállalunk."
" Sokat tehetünk azokért, akiket szeretünk, de nem tehetünk meg értük mindent."
"Nem kell mindent elfogadnunk a gyermekeinktől, de nem kell mindent megbocsátanunk nekik. Nem vagyokjobban. De jobban élek."
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése