Mennyit ér az életed?
A Missy Jones-gyilkosság után Nicholas Benning rendezi a sorait, és egy újabb nagyratörő terv megvalósításán dolgozik. Számításait azonban váratlanul keresztülhúzza egy ellenség a múltból, akit egyetlen cél vezérel: a Benning család teljes megsemmisítése. Nicholas megoldhatatlannak tűnő helyzettel szembesül: akár a törvényes, akár a törvénytelen utat választja a fenyegetés elhárítására, mindenképpen veszíteni fog.
Joyce Saunders nyomozó elszántan igyekszik Nicholas közelébe férkőzni, de ezúttal személyes indítéka is van. Amióta a Benningek felbukkantak az életében, úgy érzi, mintha a sors folyamatosan tesztelné az igazságszolgáltatásba vetett hitét. Vajon létezik egyáltalán igazság abban a formában, ahogy látni szeretné? Minél inkább bevonódik az ügybe, annál kevésbé képes már különbséget tenni jó és rossz között, és abban is elbizonytalanodik, hogy ő melyik oldalon áll.
A hajsza kegyetlenebb, agyafúrtabb és véresebb, mint ahogy bármelyikük is képzelte. A kérdés már csak az, hogy képesek-e véget vetni a bosszúhadjáratnak, mielőtt minden elveszne.
Sienna Cole Ígéret-sorozatának második része azokat a szabályokat is felrúgja, amelyek eddig lehetetlennek tűntek. Vérforraló, izgalmas, drámai utazásra invitálja az olvasót a sötétség legmélyebb bugyraiba.
Az Ígéret sorozat első része, az Ígéret szép szó című kötet önmagában is teljesen megállja a helyét. Sienna Cole egy teljes, kerek történetet alkotott meg, ám a lezárásban valóban hagyott magának egy-két kiskaput, hogy igény szerint lehessen a folytatásban is gondolkodni. Nem gondoltam volna, hogy ennyire gyorsan testet ölt majd a második kötet, de ez igazán örvendetes tény, hiszen ez azt a jelentést is magában hordozza, hogy a szerzőben még ott munkálkodtak a karaktereinek a gondolatai, amelyeket nem lehetett csak úgy elhallgattatni. Mondjuk az tény, hogy Nicholas és Saunders hangja is olyan, amire az olvasó felkapja a fejét és feszült várakozással csüng a kiejtett szavakon.
Az általános felállás egy krimi esetén vagy az, hogy a nyomozó szempontjából válik láthatóvá az esemény vagy az elkövető mutatja be az eltorzult világát, esetleg a kettő váltva jelenik meg, de minden esetben jól elkülöníthetőek a szerepkörök. Sienna Cole csavart egyet az általános nézeten és egy olyan személyt tett meg áldozatnak, aki közel sem az együttérzést váltotta ki az olvasóból az első részben. Nicholas abszolút nem az a férfi, akit alapvetően sajnálni lehetne, hiszen a bűnök lajstroma végtelen, ami a kezéhez tapad. Vérlázító a magabiztossága és az, hogy ennyire bejött neki az élet. Az ő életvitele mellett nevetségesnek hat a gondolat, hogy indul a Los Angeles polgármestere titulusért, de mégis így van. A propagandáját elnézve az esélyesek közé is tartozik, s már-már az olvasó is úgy érzi, hogy helye lenne ott, hiszen annyira el tudja adni magát, de közben ott lobog a szeme sarkában piros vészjelzésként az a tudás, amit eddig összeszedett róla. Ez a kettősség végigköveti a teljes cselekményt. Egyszerre ébreszt taszító és vonzó erőt az olvasóban. Próbálja nem kedvelni, nem átérezni azt, min mehet most keresztül a főszereplő, de egyre inkább közel kerül hozzá és már csak a pozitív végkifejletbe kapaszkodhat. Ez a disszonáns hangulat mélyen megalapozza a regény mibenlétét, üdítő újdonságként hat.
Nem csak Nicholasról mondható el, hogy teljes személyiséggel rendelkezik. A könyv további szereplői hozzá hasonlatosan a saját keresztjüket hordozó védtelen emberek. Senkire nem lehet ráhúzni, hogy jó vagy rossz lenne, sokkal inkább az esendő, emberi a megfelelő jelző. Megbotlanak, felállnak, döntéseket hoznak impulzív alapon vagy épp alapos mérlegelést követően. Mindegyikőjüknek megvan a maga életútja, a mozgatórugója és az Achilles-sarka is. Oly mértékű alapossággal van minden kidolgozva, amely által a fikció már-már súrolja a valóság határát. Utóbbit a téma aktualitása is mindinkább alátámasztja. Korrupt világunk egy szelete jelenik meg a lapokon a maga sajátos módján, de ettől még nem lesz kevésbé igaz.
A cselekmény fokozatosan épül fel. Az eleinte egyszerűnek tűnő helyzetbe egyre több váratlan esemény kapcsolódik be. A helyzetbővítések következtében válik egyre komplexebbé, színekkel és árnyalatokkal telt alkotássá. Ahogy a műben szereplő Damilola Sami Az igazság arcai című festmény részletei és az általa közvetített üzenetek, úgy a regény története is többrétű, témában, érzésekben gazdag. A fokozott figyelem által a köröttes tágas tér elkezd beszűkülni, mígnem csak a tárgy és a néző marad a végső igazság pillanatában. Olvasás közben megszűnt körülöttem létezni a tér és idő. Az utolsó oldalaknál már éreztem, ahogy a mellkasomban dübörög a szívem, egyre erőteljesebben verve az ütemet. A vége… hát igen. Tagadhatatlanul a regény szépen ível, a végponton megtalálható a sajátos lezárása, hiszen az aktuális ügymenet kimenetele immáron megpecsételődött, de ez az a pont, ahol kegyetlenség abbahagyni. Nyakig dagonyázunk a mocsokban, a titkos lapok is ki vannak már játszva, az elme és a test is megfáradt, s ekkor egy gúnyos hang a következőt mondja: ez még csak a kezdet. Szóval várni kell és csak remélni tudom, hogy nem túl sokat. Addig is csak remélem, hogy sok könyvmolyhoz eljut az Ígéret sorozat és hasonlóan vélekednek majd róla. Nektek se legyen könnyebb, mint nekem.
Szereplők: Nagy tudatossággal lettek a karakterek felépítve. Mindenkinek megvan a saját személyisége, nézetei és világlátása. A szerző nagyon erős karakteralkotásban, emiatt könnyen filmszerűvé válik az olvasási élmény.
Történet: Az alapkoncepció viszonylag egyszerű. A történet építkezik az előző részre, ám annak ismerete nélkül is maximálisan értelmezhető úgy, hogy szinte mentes a visszautalásoktól. Természetesen a kettő együtt adja meg az igazi hatást. A korábbi tudás által felvértezve, a karaktereket már kellőképp megismerve egy viszonylag egyszerű központi problémarendszert tár az olvasó elé, amely szinte a hétköznapok malmának folytonos forgását idézi. A hozzáadott információk egyre jobban tágítják a problémakört, ám ennek ellenére mindvégig egyenes, céltudatosan egy irányba tartó marad, amely elősegíti a tetőpont magas hatásfokú kiteljesedését is.
Nyelvezet: Végtelenül olvasmányos, közérthető, ám jól érezhetően átfontolt, szofisztikált. A szavakból süt az önbizalom és a háttérben húzódó tervezés és tudás, amelyre a regény építkezik.
Besorolás: Kortárs szórakoztató irodalom, krimi.
Esztétika: Bevallom, jelen esetben a borító nem nyerte el a tetszésemet, viszont el kell ismernem, hogy tartalomhű. A színek és az ábrázolásmód is megerősíti a történetet.
Értékelés:
Kedvenc idézetek:
"Miért olyan borzalmasan nehéz szembenézni azzal, hogy tévedhetünk? Megpróbálunk stabil talajt találni, amire felépíthetjük életünk várát, aztán egyszer csak rájövünk, hogy a talaj rossz, alkalmatlan arra, hogy megtartson egy ekkora építményt. Nem csoda, hogy inkább elfordítjuk a fejünket és azt hazudjuk magunknak, hogy a számtalan egyértelmű jel ellenére jó döntést hoztunk, mert ha számolnunk kéne azzal a lehetőséggel, hogy a vár bármelyik pillanatban összedőlhet, és újra kell kezdenünk az építkezést, az elviselhetetlenül megrengetné a bizalmunkat az életben és önmagunkban."
" – Mi az igazság? – tette fel a filozofikus kérdést a férfi, miközben felemelte a poharát, és hagyta, hogy a spotlámpák fénye eljátsszon az aranyló italon. – Szerintem bárhogy is keressük, nem találhatjuk meg. Végtelen arca van, képlékeny és változó. Csak a vak hit szilárdítja meg, és kelti a statikusság, az egyetemesség illúzióját."
"– Igen – értett egyet Laura. – Az igazsághoz, vagyis a teljességhez csak akkor kerülhetünk közel, ha minden oldalát megvizsgáljuk. Ha megértjük, hogy a végtelen variációban egymással teljesen ellentétes aspektusok is megjelennek…
– …és elengedjük a ragaszkodásunkat egyik vagy másik aspektus irányába – fejezte be a mondatot helyette Anasztázia."
– …és elengedjük a ragaszkodásunkat egyik vagy másik aspektus irányába – fejezte be a mondatot helyette Anasztázia."
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése