A mesemondás számos előnnyel jár: a gyerekek élvezik az érdekfeszítő történeteket, amelyek a család bensőséges közegében születnek meg. De épp ilyen fontos az is, hogy a mesemondó visszahódítja magának azt az ősi örömforrást, amely ezzel a kreatív kifejezésmóddal jár. Nem pusztán az számít, hogy kire vagy mire figyel a gyermek, hanem az is, hogy egy olyan csatornát hozunk létre, amelyen keresztül kifejezhetjük a mindennapi életünk érzelmeit, örömeit és gondjait. A mesemondás nem egyirányú utca: a kölcsönösségre és a kapcsolatra épül.
A szerzők bátorítják az olvasókat, és bebizonyítják, hogy a mesélés olyan készség, amelyet bárki fejleszteni tud, és amelyet bárki sikeresen gyakorolhat. A példamesék szemléltetik, hogy a gyerekeket az egyszerű cselekmény is elvarázsolja, a feladatok pedig útmutatást adnak és kísérletezésre buzdítják a mesemondókat.
A terhesség alatt több könyvet is olvastam, amely által igyekeztem megfelelő információt elraktározni magamban az előttünk álló időszakra. Nem mondanám, hogy mind felesleges volt, de tény, hogy itt leginkább tapasztalati úton lehet ismeretet szerezni, hiszen minden gyermek egyedi, így a leírt módszerek egyszerűen nem válnak be csak egy kis százaléknál, vagy annyira általános a megfogalmazás, hogy az emberen elhatalmasodik a „most komolyan hülyének nézel?!” érzés. Ezek után jó időre fel is hagytam a szakkönyvek forgatásával. Aztán szembe jött a HVG Könyvek által megjelentetett Hogyan meséljünk a gyerekünknek? című kiadvány, amely a maga egyszerű módján pont olyan kérdéskörre ad választ, ami már engem is egy jó ideje foglalkoztatott; ugyanis szívem szerint sokat mesélnék már most a babámnak, de sajnos a felolvasás egyelőre nem köti le, csak a lapozgatás, a saját kútfőm pedig úgy porlik, mint a Szahara. Tehát elkél a segítség.
A könyv nem bír nagy terjedelemmel, mindösszesen néhány fejezetből áll, melyek könnyen és gyorsan olvashatók. A tartalom se nem túl tudományos, se nem bonyolult, így, ha az embernek van szabad tíz perce, egy-egy részegységet teljesen fel tud dolgozni. Szerintem pont az egyszerűségében rejlik a sikere. Lényegében kimondja, hogy mindenki tud mesélni és mindenki mesél is, nap mint nap, csak ez nem tudatosul bennünk. A legnagyobb hiba, amit elkövetünk, hogy rágörcsölünk, tökéletességre törekszünk s ezáltal a cél is eltűnik szem elől. Ez a kis könyv annyira lazán és szeretetteljesen kezeli a történetalkotás témáját, hogy a végén a fejemhez kaptam: ez tényleg csak ennyi lenne? Nem ír le konkrét használati utasítást, miként kell egy mesét létrehozni, milyen karaktereket, háttértartalmat és környezeti tényezőket használjunk, hogyan épülnek fel azok a bizonyos lépcsőfokok, amiket illik érinteni. Ehelyett azt mondja, hogy kezdjünk bele és csak csináljuk. Aztán egyre jobb lesz; és teljesen igaza van.
A fejezetek különálló egységként kezelendőek, nem egymásra épülnek, tehát bárhol fel lehet ütni a könyvet és beleolvasni. Ez azt eredményezi, hogy néhány gondolat ismételve van benne, ami ilyen kevés terjedelem esetén kissé zavaró is tud lenni, ám pont a rövidsége miatt ezen könnyen túllendül az olvasó, hiszen tényleg csak néhány mondatról van szó. Az aktuális téma alátámasztásául minden fejezet végén található egy mese, melyek jobbak-rosszabbak, ki-hogy éli meg, de pont ez benne a jó: így látszódik, mennyi lehetőség rejlik a környezetünkben, s hogyan lehet egy-egy szituációból mesét kerekíteni az aprónép számára. Ez számomra azért fontos, mert hiába mondja nekem bárki is, hogy csak el kell kezdeni és menni fog az magától, én az a fajta ember vagyok, aki leginkább a példákból és konkrétumokból tud tanulni.
A könyv tartalma úgy lett megformálva, hogy folyamatosan megújítsa az olvasó figyelmét. A tömör, egysíkú szöveg helyett különböző hangsúlyozási technikákat alkalmaz. A fejezetek első oldala nagyobb betűmérettel rendelkezik, majd a továbbiakban normál méretre vált. A leírást meg-megszakítja egy-egy, a szövegből kiemelt fontos gondolat, amelyen érdemes elrágódni. Akár, ha teljes olvasás helyett csak átlapozzuk a könyvet és ezeken a kiemelt gondolatokon futtatjuk végig a tekintetünk, akkor is ad egy alap támpontot, benyomást, amelyet ügyesen lehet hasznosítani.
Gyorsan olvasható, könnyen megjegyezhető egyszerű alapokat tartalmaz ez a kis könyv, amely felskicceli a mesélés művészetének körvonalait. Kicsit néhol túlrágja az adott csontot, ismétli önmagát, de összeségében nézve megfelelő olvasmány ahhoz, hogy az ember egy kis magabiztosságot szedjen magára és belevágjon, ha kedve szottyan hozzá. Kifejezetten jónak tartom, hogy nem csak a mesemondás fontosságát hangsúlyozza, hanem azt is, hogy mikor miként érdemes használni ezt az eszközt, ami mindig a rendelkezésünkre áll. Szerintem a meseolvasás mellett ez egy nagyszerű kapcsolatépítési lehetőség gyermek és felnőtt között. A könyv írója alkalmazza ezt baráti társaságnál is. Ennek a való életben kevésbé látom relevanciáját, hiszen ehhez egy nyílt csoport szükséges, ahol van egy-két hangadó, igazi közösségi ember is, s valljuk be, erre a baráti körök nagy százaléka nem képes, nem is érezné jól magát ebben a szerepben, főleg ha ráerőltetik. Minden esetre érdekes maga a felvetés, így, ha mégis olyan közegben vagyunk, érdemes megpróbálkozni vele szerintem.
Szereplők: A könyv jellegéből adódóan nem tartalmaz szereplőket.
Történet: A könyv jellegéből adódóan nem beszélhetünk klasszikus történetről.
Nyelvezet: Egyszerű, hétköznapi nyelvhasználat jellemzi.
Besorolás: Gyermeknevelés célzatú könyvek közé illik be leginkább.
Esztétika: A külső grafika gazdag színben és ábrában egyaránt. A belső lapokon nem homogén a szövegrendezés, ezáltal jobban megtartja a figyelmet. Kellemes a szemnek, könnyed fogású a kéznek, így jó olvasási élményt biztosít.
Értékelés:
Kedvenc idézetek:
"Néhány szülő úgy érzi, nincs elég ideje mesélni. Az élet már egyébként is túl sűrű. Nem fér bele még egy dolog. Mindannyian érzékeljük ezeket a nehézségeket, de amint felismerjük, hogy a mesemondás olyan eszköz, amely intimitást alakít ki és termékeny játékra ösztönöz, ráébredünk, hogy valójában időt takarítunk meg vele, nem pedig a teendőinket tetézzük. […] a mesélés intimitást, vagyis összhangot teremt, és sok időt szabadít fel, amely egyébként alkudozással vagy a problémás viselkedés kezelésével telne."
"Amikor egy gyerek azt kéri, hogy meséljünk neki, nem egy történetre vágyik, hanem a figyelmünkre."
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése