A Néma tanú és Stephen King találkozása ez a hátborzongató horror: Parker, a fiatal, túlzottan magabiztos pszichiáter állást kap egy New England-i elmegyógyintézetben, és katasztrofálisan elszámítja magát, amikor megpróbál meggyógyítani egy titokzatos és rendkívül veszélyes beteget.
Parker később, internetes posztokban teszi közzé szívfacsaró beszámolóját. Megismerkedünk a kórház legnehezebb és legveszélyesebb esetével: egy negyvenéves férfival, aki hatéves korában került az intézménybe. Ezt a beteget még senkinek sem sikerült diagnosztizálnia. A tünetei folyamatosan változnak, és azok, akik megpróbálták meggyógyítani, később mind megőrültek, vagy öngyilkosságot követtek el.
A kórház kétségbeesett és rémült igazgatói szigorúan bezárva tartják, és a dolgozók a saját érdekükben csak akkor kerülhetnek kapcsolatba vele, ha feltétlenül szükséges. A rendkívül intelligens és túlzottan magabiztos Parker azonban úgy dönt, hogy kideríti, miféle betegség kínozza ezt a titokzatos pácienst. Azonban már az első találkozás alkalmával kicsúszik a kezéből az irányítás, és hamarosan olyan válaszokkal kell szembenéznie, amelyek a legmerészebb fantáziáját is felülmúlják.
Vannak kiadók, akiknek a munkásságát már régóta kiemelt figyelemmel kezelem. Szemmel tartom az aktivitásukat, nehogy lemaradjak az új hírekről, valamint az előzetes terv szerint felvázolt megjelenési ciklusokról. Így esélyem nyílik arra, hogy kicsit tudatosan tervezzek előre, legyen elég időm és energiám a régóta várt vagy az éppen ismeretlen, de ígéretesnek hangzó címek beiktatására. Eleinte ez működött az Agave Könyvek kiadó esetén is, ám az utóbbi 2 évben egyre inkább úgy veszem észre, hogy felborult a rendszer. Ennek mindösszesen az az oka, hogy egyre több olyan könyv jelenik meg a kiadónál, ami érdekel, így sokkal több regényt szeretnék tőlük is elolvasni, mint korábban. Mindemellett pedig a régebbi kiadványaik között is aktívan csemegézek, így nem csoda, ha a várva várt megjelenések beszerzése hamar megtörténik, a feldolgozásra bizony csak később kerülhet sor.
Az utóbbi időben még inkább rákaptam a kiadó műveire, mondhatni egy mini maratont hoztam létre magamnak, ami még közel sem ért véget. Az asztalomon már stócolva állnak az idén még elolvasni kívánt regények, melyek közül egy volt Jasper DeWitt A beteg című regénye is. Bevallom, A szomszéd lány megrázó élménye után nem voltam teljesen biztos abban, jó ötlet-e ezzel folytatni a sort, ám mivel a két könyvet még nyáron egyszerre szereztem be, így nem szerettem volna őket most sem külön kezelni. Amúgy sem tartozik az eposzi méretű regények közé, így gondoltam, ha megrázó is, legalább gyorsan túl tudok majd lendülni rajta. Mindemellett azért nem feltételeztem, hogy egyetlen nap elegendő lesz, hogy elkezdjem és be is fejezzem.
A történetről:
Amikor először felcsendültek a harangok, melyek A beteg című könyv érdemeit hirdették, azonnal eldöntöttem, hogy ezt nekem el kell olvasnom. Ahogy sok más könyvmoly, úgy engem is aktívan foglalkoztat az elmegyógyintézetek, szanatóriumok világa. Ez egy olyan érdeklődési kör, amit nem lehet igazán meghatározni, miért is kedveljük mi, olvasók ennyire. Talán a legkézenfekvőbb magyarázat szolgál a legnagyobb igazságtartalommal: messze áll tőlünk ez a világ, amely viszont rengeteg titkot tartalmaz, így szeretnénk felfedezni minél inkább az új élmények és váratlan tapasztalatok reményében. Ahogy sorozatgyilkosokról sem azért olvasunk, mert élvezetet lelünk a sok áldozat halálában, hanem hogy minél inkább megértsük a működési mechanizmusukat, úgy a szellemileg sérült, megbomlott elmével rendelkező emberek is hasonlóan felfedezésre várnak. Az olvasás pedig ennek egy biztonságos módját szolgálja, még akkor is, ha az írói szabadság azért meglehetősen képes eltorzítani a valóságot. Jelen esetben maga a beteg léte ragadta meg a képzeletemet. Rögvest érdekelni kezdett, mi az, amivel ennyi gondozót, ápolót és orvost az őrületbe tudott taszítani az évek során. Hogyan képes ennyire befolyásolni olyan személyiségeket, akik mögött sok év tanulás és tapasztalat van, miként tudta őket a komfortosnak mondható közegükből annyira kizökkenteni, hogy véget vessenek az életüknek? A kíváncsiságom már a könyv kinyitása előtt is maximális fokozaton égett, az olvasás elkezdésével pedig csak még inkább erőteljes izzásba kezdett.
A regény cselekményét egy online naplóbejegyzés sorozatból ismerheti meg az olvasó. Parker, a méltán elismert pszichológus sok év hallgatás után úgy döntött, hogy megosztja az arra kíváncsi fülekkel életének legmeghatározóbb esetét. Természetesen kötelességeinek eleget téve a neveket és helyszíneket a valóságtól eltérő módon megváltoztatta, ám magát az átélt eseményeket az emlékeinek és jegyzeteinek megfelelően adta át a blog olvasói számára. Az írás folyamata számára sem egyszerű, hiszen ezáltal feltépi a régi sebeket, újra fel kell elevenítenie a saját hibáit és újra meg kell találnia magában azt az embert, aki már sosem lesz. Az írásain érezhető, hogy mennyire megterhelő számára ez a folyamat, ugyanakkor többször kihangsúlyozza, hogy pozitív hatással van rá, hogy végre kiadhatja magából a régóta benne lappangó gondolatokat. Egyfajta feloldozáshoz vezet ez az út, amin végig kell haladnia. Talán pont ezért van az, hogy a bejegyzései nem nyúlnak hosszúra, csak a lényegre koncentrálnak, inkább a „gyorsan elmondom, hogy túllegyek rajta” érzést erősítik. Ezt még inkább alátámasztja a bejegyzések közzétételi dátumainak követése. Viszonylag nagy kihagyásokkal tudja magát csak rávenni, hogy odaüljön a gép elé és leírja az első esetet, amivel foglalkozott. Nehéz számára mindig visszakerülni a múlt örvényébe, ám az olvasók támogatása mellett képes kitartani, így végül mi is megismerhetjük Joe hajmeresztő történetét.
Parker ambiciózus fiatalember, aki friss diplomásként úgy érzékeli, hogy a lába előtt hever a világ is. Teng benne a tett -és bizonyításivágy, úgy gondolja, nincs olyan elme, aki kifoghat rajta, így mikor felderíti Joe titokzatos múltját, rögvest vérszemet kap. Mivel az eset valóban érdekes, és a főszereplőnk olyan beszélgetéseket oszt meg velünk a beteg kartonjáról, amik a kezelésein hangzottak el, így az olvasóban is egyre inkább feléled a kíváncsiság. Akaratlanul kezdünk el mi, laikusok is elméleteket gyártani arra nézve, mi történhetett ezzel a szegény kisfiúval, hogy még ennyi év után sem hagyhatta el az intézet területét, sőt, egyenesen ő vált mindenki rémálmává és igyekeznek feledésbe taszítani. Ahogy Parker, úgy az olvasó is egyre inkább várja a találkozás pillanatát. A kíváncsiság a tetőfokára hág, mikor végre elfordul az a bizonyos ajtózár és szemtől szembe találhatjuk magunkat a beteggel. Számomra ez volt az a pont, ahol viszont elkezdett hanyatlani a történet. Joe egyáltalán nem úgy viselkedett, mint amire számítanánk, ám Parker sem. Ahhoz képest, hogy milyen okosnak tartja magát és mennyi elismerést kapott a tanulmányaiért, egy igencsak hiszékeny ember, akit valódi tapasztalat híján simán lehet az orránál fogva vezetni. Ha az ember egy elmegyógyintézetben dolgozik, akkor legyen már benne annyi, hogy megkérdőjelezi a betegek által felvázolt történeteket. Az elején még, mikor egy hónapos határidőt szabott magának, élt bennem a remény, de a második találkozást követően teljesen elhalt. Ez az orvos egyáltalán nem profi, sőt, inkább az átlag alatti kategóriába tartozik.
A regény a továbbiakban több éles fordulatot vesz, ami a hosszát figyelembe véve igencsak elismerendő dolog. A szerző próbálta a lehető legtöbbet kihozni az általa kivetített fantáziaképből. Még én is elismerem, hogy a felvázolt cselekmény a maga módján egyedi, akár jó film alapanyag is lehetne, ám mindezt a kezdetlegessége gátolja. Az események között nincs meg az a fajta érlelődési idő, ami méltán alá tudná támasztani a történetet és ezáltal megadná neki azt a fajta hitelességet, ami a karakterek tetteit is indokolná. Pontosan ezért válik Parker is zöldfülű kezdővé. S miután elvesztette az olvasónál a hitelét a további ráhatásának az értéke is lecsökken, amely pedig sajnálatos módon a regény ellaposodásához vezet. Ebből az állapotból pedig semmilyen meglepő fordulat nem képes már visszahozni ugyanazon szintre.
Összességében tekintve:
Az ilyen típusú olvasmányokra mondom én azt, hogy nagyobb a füstje, mint a lángja. Félreértés ne essék, a maga módján lekötötte a figyelmemet, hiszen mégiscsak egy nap alatt befejeztem, és még az olvasással eltöltött időt sem érzem feleslegesnek, mivel remekül kikapcsolt, de mégis más volt ez, mint amit a fülszöveg és a marketing alapján vártam. A történet előadásmódja nekem kifejezetten tetszett. Jó érzés volt most a másik oldalon állni: blogírás helyett az olvasó szemüvegét feltenni. Visszahozta azt az érzést is, miért szeretek mások oldalán bolyongani – amire mostanában nem szakítottam elég időt, de ezen újra változtatni fogok. Parker előadásmódja sem hagyott maga után kívánnivalót, fenntartotta a figyelmet, az eset pedig kétségtelenül sok kérdést vet fel, amire szeretnénk választ kapni. Csakhogy ezek a válaszok nem a megfelelő úton érkeztek: túlságosan kevés az alátámasztó tényező. Ez a történet még elbírt volna legalább száz oldalt, hogy meglegyen a megfelelő melegágya az eseményeknek. Ennek hiányában viszont kezdetlegesnek, mélység nélkülinek hat. Talán pont ezért nem tudtam kellőképp elfogadni a végső magyarázatot sem. Ez a mások által paranormálisnak titulált szál nekem kevés volt, a maga módján túlságosan egyszerű. Valamint a fizikai kivetülést követően én inkább a misztikus, fantasztikus jelzőt aggatnám rá, hiszen ezáltal már túllép egy határvonalon. Összességében azt mondanám, hogy a célját megszolgálta, kiszakított kicsit a valóságból és elszórakoztatott, de nem hagyott bennem maradandó nyomot.
Értékelés:
Kedvenc idézetek:
"Minden őrült abban a hitben él, hogy ő a racionális."
"Tudom, hogy ostobaság ezt gondolni, de az a gyerek, amelyik kétségbeesetten vágyik a szeretetre, mindenért önmagát hibáztatja, mert azt reméli, a szülei akkor újra szeretni fogják."
A könyv adatai:
Kiadó: Agave Könyvek
Megjelenés ideje: 2021. július 15.
Terjedelem: 224 oldal
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése