A #1 New York Times bestsellerszerző Sarah J. Maas a Föld és vér házával indítja útnak legújabb sikersorozatát, a Crescent Cityt: a félig tündér, félig ember Bryce Quinlan történetével, aki bosszút esküszik egy mágiával, veszéllyel és perzselő szenvedéllyel teli modern fantasyvilágban.
A félig tündér, félig ember Bryce Quinlan imádja az életét. Minden estét bulizással tölt, és eltökélte, hogy kiélvezi mindazt, amit Lunathion – azaz Crescent City – nyújthat. Csakhogy egy kegyetlen gyilkosság alapjaiban rendíti meg a várost, és Bryce világa darabokra hullik.
Két évvel később Bryce még mindig a város legismertebb szórakozóhelyeit járja, immár a feledés reményében, ám hirtelen folytatódnak a gyilkosságok. A hírhedt bukott angyalt, Hunt Athalart megbízzák, hogy figyelje minden lépését, és Bryce rájön, többé nem menekülhet a feledésbe.
Bryce és Hunt igyekszik kideríteni az igazságot – és feldolgozni saját múltjuk szörnyűségeit. A megbolygatott szálak a város legsötétebb részein és a háborúban álló kontinenseken keresztül egyenesen a pokol bugyraiba vezetnek, ahol az évezredek óta szunnyadó erők most ébredezni kezdenek…
Mi dobja fel igazán a könyvmoly hangulatát? Mikor egy általa nagyra tartott szerző új regényét foghatja a kezében. S mikor lesz a kedve igazán magasztos? Mikor kiderül, hogy ez a könyv igencsak terjedelmes, így sok kaland ígéretével kecsegtet. Ezek után el tudjátok képzelni, milyen széles mosoly ült ki az arcomra, mikor megérkezett hozzám is Sarah J. Maas legújabb sorozatának első kötete, a Föld és vér háza. A szerző eddigi művei fontos mérföldkövet képeznek az olvasással eltöltött évek görbéjén. Az Üvegtrón volt az első sorozat, amelynek a begyűjtését elkezdtem, az első három kötet alapozta meg a mára már igencsak nagy példányszámmal bíró Könyvmolyképzős szekciómat is. A további részek beszerzése mind egy kis ünnepnap volt. Az ACOTAR sorozat pedig bebizonyította számomra, hogy egy könyvet akkor is lehet élvezni, ha egyáltalán nem bizonyul testhezállónak és a végső értékelés sem indokolná az újraolvasási igényt – mégis megtörténik. A Föld és vér háza pedig egy különösen várt könyv volt számomra, hiszen ez egy merően új világképet tartalmaz, amelyben bár a szerző szintén felvonultat tündéreket, mégsem csak rajuk építi a teljes sztorit. Véleményem szerint ez egy roppant fontos tényező, mivel a korábbi két sorozata közötti azonosságok fölött nem lehet elsiklani és már kezdtem tartani tőle, hogy nem mer elrugaszkodni attól, ami már egyszer – vagy épp többször – bevált. Még így is volt rá esély, hogy túlságosan egybecsengő lesz az eseményláncolat, de bíztam benne, hogy joggal tartom a kedvenc íróim között számon, s a továbbiakban sem fog csalódást okozni.
A történetről:
Mivel nem egy pár száz oldalas terjedelmű könyvről beszélünk, így fontos volt, hogy a megfelelő időben építsem be a rohanó hétköznapokba. Úgy gondoltam, hogy erre a legalkalmasabb időpont akkor mutatkozik, amikor éppen a home office lehetőségeit élvezem. Természetesen ez nem azt jelenti, hogy munkaidőmben is ezt lapozgattam, hanem azt, hogy így megkímélem magam és a könyvet egyaránt attól, hogy végighurcoljam a fél városon minden egyes nap, valamint az utazással eltöltendő időt is rá tudom fordítani. Egy hetet adtam így neki az előzetes felméréseim alapján, ami alatt úgy gondoltam, hogy legalább a háromnegyed részét fel fogom tudni dolgozni. Végül ezt az időmennyiséget megdupláztam, de nem azért, mert nem tudtam volna időt szakítani az olvasásra, ó közel sem. A könyv első felében – tehát úgy a 400. oldalig –, nem tudott bennem akkora kíváncsiságot generálni, ami miatt mindent otthagyva faltam volna a sorokat. Nagyon nehezen vettem rá magam, hogy felemeljem és egy kicsit haladjak vele. Érdekelt, de nem kötött le. Többnyire lefekvés előtt próbálkoztam, mivel akkor már a fix helyzet és mint napi utolsó teendő jobban rá tudtam hangolódni, de így is megküzdöttem vele. Az utolsó 500 oldalt viszont egy nap alatt elolvastam. Egyfelől már bennem volt a haladás utáni vágyódás, másfelől nagyon is érdekelt, miként alakul a történet.
A könyv főszereplője Bryce, aki anyai ágon emberi, apai ágon viszont tündér felmenőkkel rendelkezik. Igazán egyik fajhoz sem tartozik, ezért nem volt könnyű sora, de viszonylag jól kezeli a helyzetét és igyekszik az élet által felkínált lehetőségekkel maximálisan élni. A legjobb barátnője a farkasfalka leendő örököse, Danika. Kettejük kapcsolata a faji különbségek ellenére is stabil alapokon nyugszik. A könyv első lélegzetvételi részében őket, valamint a köröttük fekvő város dinamikáját ismerhetjük meg. Az olvasó szeme előtt egy merően komplex világkép bontakozik ki. A szerző nem hazudtolta meg önmagát. Eddig is tudtuk, hogy rendkívül tehetségesen keveri a lapokat, ám most minden eddigi elképzelését felülmúlta. Egy, a külső szem számára bonyolultnak tűnő, de egy kis rálátást követően teljesen érthető hierarchiai rendszert alkotott meg a különböző mágikus lényekkel tarkított világban; de nem csak a csoportok egymáshoz fűződő viszonyának dinamikáját ábrázolta a lapokon, hanem történelmi vonatkoztatásban is teljes képet mutat az olvasónak, így a cselekmények mögött húzódó indíték is nagyobb érzékenységi fokkal rendelkezik. Mikor az olvasóban már kellőképp megjelentek a körvonalak és megfelelő módon el tudja a karaktereket helyezni térben és időben egyaránt, a szerző egy váratlan fordulattal a teljes eddigi történést felülírja; a semmivel teszi egyenlővé. Első körben ez is bosszantott, hiszen minek ismertette körülbelül sok oldalon keresztül azoknak a szereplőknek a sorsát, akiket már a könyv legelején lapszélre tesz? Minek küzdöttem a megértéssel, hogyha egy tollvonással kiírja mindannyiukat a még csak éppen bimbódzó mesélésből? Természetesen ez az érzés egy idő után felülértékelésre került bennem. Valóban szükséges volt ez a bemutatás, hiszen így tudja kellőképpen alátámasztani Sarah J. Maas a főszereplője, Bryce jelenlegi életminőségét és a neki felkínált ügyhöz fűződő személyes motivációját. Ha ez nem lett volna, akkor az olvasó sokkal kevésbé lenne megértő a viselkedése iránt, hogy miért ragadt meg a két évvel ezelőtti események markában és miért akarja ennyire megszállottan tudni az igazat.
A könyv másik jelentős szereplője Hunt, az angyal. Az ő élete össze sem hasonlítható a lányéval. A múltjában elszenvedett vereségeket billogként viseli bőrén, rabszolga sorsa ítéltetett, akárhogy is szépítjük. Sokan írták, hogy nagyképű, beképzelt, túlzott önbizalommal rendelkezik, de én nem egy tesztoszterontól túlfűtött férfit láttam a lapokon. Ő nem – Bryce szavaival élve – alfalágyult, szimplán csak van karaktere. Persze, voltak olyan helyzetek, amikor rájátszott a szerepére, valamint nem gondolta át kellőképp a tetteit, de ő szerintem egy abszolút jól megformált, értelmes férfi lett. Van múltja, vannak érzései és rengeteg tapasztalata, amiket igyekszik nem elvesztegetni. Véleményem szerint megérthető a magatartása, a kirótt feladat iránt érzett eltökélt motiváltsága, és az is, hogy miért idegesíti annyira az elején Bryce, mikor még nem volt hajlandó benne mélyebbre tekinteni. Azért valljuk be, neki sokkal nagyobb tétje volt az egésznek.
A történet középpontjában elsődlegesen a nyomozás áll, de erről elmondható, hogy legtöbbször egy helyben toporognak – sok száz oldalon keresztül. Szerintem a szerző többféle módon már nem tudta leírni, hogy a lenti könyvtárban mikét olvasgatnak annak a reményében, hogy bármi nyomot találnak, ami segítségükre lenne. Ez a részegység nagyon nem ment neki, arról nem is beszélve, hogy igazából a kiderített információk sem hoztak áttörő sikert. Az új morzsák az olvasás folyamatát sem lendítették előrébb, mivel nem találtam meg a dolgok között azt az összefüggést, amit a szerző kívánt volna ott elhelyezni, vagy éppen nem éreztem annak súlyát. Utóbbi volt a gyakoribb. Közben pedig végig a fülembe csengett a másik az Üvegtrón című sorozata, hogy mennyire nagy párhuzamot lehet vonni a kettő között.
Szerencsére ez a két karakter nem csak nyomozósdit játszik, hanem kettejük között is kialakul valamiféle összetartozás. Ez a szerelmi szál már inkább ínyemre volt. Sarah J. Maas kellő alapossággal építette fel, érezhető volt a lapokon a szélnél is könnyebb változások sora. Nem a semmiből jött első látásra szerelem volt ez, hanem egymás megismerésén alapuló mély összetartozás. Olvasás közben többnyire ezek a jelenetek és szóváltások tartották bennem a lelket, mígnem elérkeztünk a regény utolsó nagyobb lélegzetvételű részéhez. A történet tetőpontja magas fejhangot kitartva, sokáig szólt. Az utolsó pár száz oldalnál képtelenség szünetet tartani, annyira felgyorsulnak az események. Egész végig arra vártunk, hogy történjen már valami érdemleges is és hát itt végre meg is kaptuk. Egy teljes estés akciófilmbe illő képsorozat elevenedik meg a lapokon, ahol már szinte minden titokról lekerül a lepel. Bryce kimutatja a foga fehérjét, a lelkében égő tüzet és megmutatja önmaga csupaszra vetkőztetett jellemét is. Hihetetlen és megdöbbentő dolgoknak leszünk szemtanúi, amik mindent megváltoztatnak. A vége grandiózusra sikerült, a tetteikbe a föld is beleremegett a talpuk alatt, hogy aztán otthagyják a folytatást követő olvasót magába szenvedni.
Összességében tekintve:
Nem egyszerű rendszerezni az érzéseket, amelyeket e könyv váltott ki belőlem. Egyfelől ott van bennem, hogy az egyik kedvenc szerzőm alkotása, aki most is megmutatta, miért is szeretem ennyire a munkásságát. A történet utolsó negyedében csak úgy zubogott az adrenalin a véremben. Pislogni sem mertem, nehogy lemaradjak valamiről. Még pár könnycseppet is elmorzsoltam, (Őszintén? Zokogtam, mint egy kislány, aki elejtette a fagyiját! ) olyan nagy hatást gyakorolt rám. Másfelől viszont nem szabad elfelejtenem, hogy az előtte lévő jó pár száz oldalon mennyire sokszor unatkoztam. Ez a nyomozós szál nagyon nem állt jól Sarah J. Maasnak. Számomra már az is nevetséges volt, hogy megint egy olyan semmitmondó tárgyra teszünk fel mindent, mint egy kürt – bár az üstnél mégiscsak egy fokkal jobb. Nem tudom, mások hogy vannak vele, de én nem tudom átérezni a karakterekben visszhangzó vágyat egy sima használati tárgy iránt, még akkor se, ha különleges erőket tudnak megszólítani vele. Legalább adtak volna neki valami extra nevet, amivel tudna magának valamiféle tiszteletet kivívni, akkor is már sokkal jobb lett volna. De ebben a formában egyáltalán nem érdekelt hol van, ki találja meg, mit csinál vele. Ha ehhez pedig még hozzáadjuk, hogy a nyomozás hányszor fordult zsákutcába, még inkább éreztem a taszító erőt. Persze, az sem jó, ha kapásból mindenre rájönnek, de itt abszolút nem éreztem azt, hogy haladnának bármerre. Egy helyben toporogtak, majd bombát robbantottak, mert kiderült, hogy mindenki rájött már majdnem mindenre, csak senki nem akarta kimondani. Ezt jobban át kellett volna gondolni, kár volt rá ennyi szót fecsérelni. Ha nem lett volna Bryce és Hunt között kialakuló kapcsolat és az éles nyelvükből adódó szóváltásaik, nagyon nagy küzdelmet vívtam volna végig az olvasással. Legalább ez a motívum vitt előre egy kicsit, bár folyamatosan megakasztott, hogy a Bryce női név. Ezt nem tudtam lenyelni. Tudom (már), hogy uniszex, de ettől még nem volt a karakterhez illő.
A vége miatt az összes csillagot lehoznám az égből, hiszen annyira jó volt, de mellette rángatja a könyökömet az előtte lévő kálvária. Nem feledtetheti el velem, hiába váltott ki belőlem végül mély érzéseket. Azt sem tudom elengedni, hogy a szerző sorozatai között még mindig nagy a hasonlóság – bár el kell azt is ismerni, hogy eddig ez különül el legjobban a többitől. De ugyanakkor értékelem a felépített világképet, a karakterek sokszínűségét és a teljes történelmi háttért, amit megalkotott. Mindezt figyelembe véve elmondhatom, hogy egy kissé túlírt, esetenként ismerős érzéseket kiváltó, de mellette szépen megformált, alaposan felépített történet a Föld és vér háza.
Értékelés:
Kedvenc idézetek:
"– Ez a lényeg, Bryce! Az életé. Hogy úgy élj, úgy szeress, hogy közben tudod, holnap az egész eltűnhet. Ettől lesz minden annyival értékesebb."
"Rossz ötletnek tűnt egy tűzszellemre bízni egy könyvtárat, de a könyvek harmada legszívesebben megszökött volna, megölt volna valakit, és megette volna az illetőt – esetleg mindezt más sorrendben –, így megérte egy élő lánggal őriztetni őket."
"– Na?
– Na mi? – Bryce megindult a hálószobája felé.
– Na, nem fogod azt mondani, hogy egy önző szemétláda vagyok?
Bryce ismét megtorpant, halovány derű költözött a szemébe.
– Miért kellene, Athalar, hisz épp az előbb mondtad ki helyettem?"
A könyv adatai:
Kiadó: Könyvmolyképző Kiadó
Megjelenés ideje: 2021. január 8.
Terjedelem: 912 oldal
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése