2021. március 13., szombat

Stephenie Meyer: Twilight ​– Alkonyat (Twilight saga 1.)

Fülszöveg:

Mersz szeretni? Az életed árán is? Forks fölött mindig felhős az ég. Bella Swan, az érzékeny, zárkózott lány afféle önkéntes száműzetésre ítéli magát, amikor ide költözik apjához. Bella alapjáraton is mágnesként vonzza a bajt, ezúttal azonban nem csak a „mindennapi” csetlések-botlások fenyegetik. Hanem Ő… Ő, akinek aranyszín szeme van, titokzatos, szeszélyes, kiszámíthatatlan, félelmet keltő és biztonságot sugárzó. Ő, akit Edwardnak hívnak, mint valami ódivatú regény hősét. Ő, aki megmenti az életét. Ő, aki mégis a legnagyobb veszélyt jelenti Bella számára. Az indián rezervátumban furcsa, félelmetes mesék keringenek. És egy nap a legenda megelevenedik…

Kezdeti gondolatok:

Mint derült égből villámcsapás fészkelte be a fejembe egyik este a gondolat, hogy megnézzem Stephenie Meyer regénye alapján készült Alkonyat című filmet. Olyannyira erős késztetést éreztem, hogy nem is teketóriáztam, fél órán belül már pörögtek is a képkockák a szemem előtt. A filmezéssel eltöltött idő minden egyes másodpercét számon tartottam, ugyanis véleményem szerint borzalmas lett az adaptáció. Azon kívül, hogy igyekeztek olyan szereplőket összeválogatni, akik külső jegyek tekintetében megfelelnek a leírtaknak,annyi közös van a könyv és film között, mintha egy almát hasonlítanánk össze egy avokádóval. Mindkettő kerek, de még a vak is látja, hogy melyik mi. Másnap még mindig nem bírtam magammal, ezért az esti órákban újfent azon kaptam magam, hogy filmezek: most épp a folytatást, az Újholdat kerítettem sorra. Ez már egy fokkal nagyobb szintű élményt nyújtott, de még közel sem hozta az általam megfelelőnek beállított színvonalat. Minden esetre azt hittem, ennyi bőven elég lesz ahhoz, hogy leküzdjem ezt a semmiből jött vágyat. Hát, tévedtem.
Harmadnap két különböző könyvnek az olvasásába is belekezdtem, ám nagyon hamar rá kellett jönnöm, hogy egy kukkot sem fogok fel belőlük – no, nem azért, mert túlságosan bonyolult lett volna a feldolgozni kívánt szövegrész, hanem azért, mert még mindig Twilight-láz bitorolta a lelkem és minden gondolatom. Munkából hazaérve ezért úgy döntöttem, hogy nincs értelme ellenállni, így lekaptam a polcról az első részt, megsimogattam a borítóját és az időtől és a rossz tárolási körülményektől megsárgult, foltos lapszéleket, majd mosolyogva fejest ugrottam újfent abba a világba, ahol már több, mint tíz éve nem jártam.


A történetről:

Még 2009-ben, az első kötetet nővéremtől kaptam meg születésnapi ajándékként. Ő nagyon szerette ezt a könyvet és remélte, hogy magam is hozzá hasonlóképp örömömet fogom lelni benne. Nem tévedett, mivel nagy rajongás lett rajtam akkoriban úrrá. Emlékszem, milyen sebesen szeltem a lapokat, hányszor, de hányszor visszalapozva a kedvenc jelenetekhez. Tudniillik az akkoriban igencsak kevés kötetből álló könyvtáram igazi kincse volt ez a regény: az első vörös pöttyös könyvem, egyben az első Könyvmolyképző kiadó által forgalmazott kiadványom. Bár azóta rengeteg minden változott, ettől a sorozattól sosem tudtam volna elszakadni. Rengeteg viszontagságot megélt, hideget, erős párát, ami nyomot is hagyott rajta, de ahogy tudtam, mindig költöztettem magammal – pedig még csak fel sem ütöttem egy pillanatra sem már jó pár éve. Mindezek után kicsit aggódtam, hogy már nem fogom megtalálni benne azt a varázst, mint régen, sőt, egyenesen rettegtem attól, hogy még a régi szép emlékeket is fölül fogja írni, de ettől független nem volt menekvésem, muszáj volt rónom a sorokat.
A kezdeti félelmeim hamar csillapodtak. Hiába telt el oly sok év, még ennyi idő elteltével is rengeteg olyan jelenet volt, amelyet szinte kívülről fújtam. Kellemes megnyugvással töltött el minden alkalom, mikor megbizonyosodtam róla, hogy én emlékszem jól és nem a filmbéli kialakítás a megfelelő. A legerőteljesebb hatást maga Bella gyakorolta rám. Míg a mozivásznon egy abszolút sematikus, érzelmektől és gondolatoktól mentes lányként ábrázolják, addig a könyvben ő egy csupaszív, intelligens és gondoskodó, bár kissé valóban esetlen fiatal. Az olvasó hamar a szívébe zárja, hiszen személyisége napként ragyog a körötte lévőkre. Csacsogós és barátkozós természete hamar vonzóvá teszi Forks fiataljai számára, ami sok mókás helyzetet eredményez. Ugyanakkor, ha Bella személyisége ennyiben kimerülne, sosem vetült volna rá Edward kitüntető figyelme. Bár egy fantasztikumokkal tarkított történetről beszélünk, valamely szinten ennek a történetnek a lapjai között is kiolvasható a tény, hogy minden ember valamely módon értékes és különleges – csak nem biztos, hogy ezt mindenki láthatja. Bella alapvetően átlagosnak mondható, de rendelkezik olyan rejtett tulajdonságokkal, amik kiemelik a középiskolások hömpölygő tömegéből. A könyv elsődleges célja a szórakoztatás, ugyanakkor a sok bizonytalansággal küzdő, fiatal olvasó lelkében láthatatlan módon elülteti a remény apró magját a tekintetben, hogy hiába érzi úgy, hogy lénye elenyésző részét alkotja csak az egységnek, rá is vár valahol valaki, aki felismeri a benne gyűrűző potenciált. Pontosan ezért szeretem annyira az ilyen jellegű ifjúsági regényeket, amelyekben két, egymástól merően eltérő személyiséggel vagy élethelyzettel rendelkező fiatal találja meg a közös hangot.
A szerző a klasszikus vámpírsztori elemeket kissé felülírta. A betonbiztos alapokat megtartotta, mint például a halhatatlanság és a vérrel történő táplálkozási mód, ám olyan képességekkel ruházta fel a karaktereit, amelyekkel más művekben nem nagyon találkozhatunk. Ezek az elgondolások újító jellegűek és sokak számára nem befogadható, sőt, egyenesen nevetségessé teszik a koncepciót. Magam is néha-néha elcsodálkoztam egy-két dolgon – ezek közé sorolható a napfénnyel történő érintkezésük –, de összességében úgy ítéltem meg, hogy próbálkozásnak nem volt rossz, a könyv stílusához illik, így ezen tulajdonságok jelenléte elfogadható. Különben is ezek az apró dolgok azok, amiket Bella maga is meg tud figyelni, hogy a különböző elméleteit le tudja magában gyártani.
A történet fő íve szépen van vezetve. A szerző tudatosan építette fel a könyv cselekményét, miközben a karaktereket egyre árnyaltabbá tette. Gondoskodott arról, hogy még a mellékszereplőket is legalább külsőleg bemutassa, így az olvasónak játszi könnyedséggel alakul ki a díszlettel együtt vett kép a fejében. Az írási stílus gördülékeny, könnyen megragadja az ember figyelmét. Mi sem jobb példa erre, hogy mikor a barátnőmnek a mostani olvasás során megmutattam egy-egy számomra humorosnak titulált részletet, sosem csak azt a pár mondatot vette szemügyre, amit mutattam, hanem a addig haladt, míg az oldalon egyszer csak elfogytak a szavak – pedig ő nem az a fajta, aki az efféle tini-regényekért annyira oda lenne. Számomra is elegendő volt körülbelül két nap ahhoz, hogy a könyv legvégére érjek. Olvasás közben az időérzékemet én is pont annyira elvesztettem, mint azt Bella Edward közelében. Egyszerűen nem volt releváns tényező. Teljesen kikapcsolt. Jól esett a lelkemnek.
A fordulatok fokozatosan épülnek rá a regényben taglalt ténymegállapításokra. Ahogy bővül az olvasó szeme előtt megjelenő világ, úgy csempész a szerző egyre több meglepetést a sorok közé. Az eleinte apró, kedves, gesztusszerű csavarokat fokozatosan váltják fel a nagyobb horderővel bíró, tapasztalatból táplálkozó váratlan események. Sok esetben emiatt kiszámítható, de mégis megadta számomra azt a kellemes érzést, ami által nem éreztem elcsépeltnek vagy éppen unalmasnak. Az epilógus pedig csak feltette a pontot az i-re. Kellemes, mókás befejezést adott, amely magában hordozza a folytatás ígéretét.

Összességében tekintve:

Emlékszem, régen az volt a furcsa, ha valaki nem olvasta vagy éppen nem szerette Stephenie Meyer vámpíros sorozatát. A mai világban pedig már az számít cikinek, ha valaki bevallja, hogy ő élvezte a történetet. Nem tudom, miért fordult még e tekintetben is ekkorát a világ, de tudjátok mit? Nem is érdekel, s én bátran ki merem mondani: szeretem az Alkonyat című könyvet.
Rengeteg kellemes emléket, meghalványult benyomást hozott felszínre az újraolvasás. Jó érzés volt az évek során megváltozott szememmel is újra átélni egy régi kalandot és tüzetesen felülvizsgálni egy régi kedvencet. Hihetetlen, de még bő tíz év távlatából is ugyanolyan hatással volt rám. Már az első lapokon magával ragadott a történet és magam is Forks fái alatt száguldoztam megdöbbentő sebességgel. Aláírom, a történet képtelen, több olyan pontja van, ami más esetben előhozza a szarkasztikus énemet, de ebben a koncepcióban valahogy teljesen megállja a helyét. Végül is, csak egy fantasztikus műről beszélünk, ahol azt díjazzuk, mennyire tud elrugaszkodni a valóságtól.
A bennem terjengő „Alkonyat-lázat” az első regény újraolvasása valamely módon csökkentette, ám meg nem szüntette, így folytatni fogom a sorozatot, átadom magam a teljes élménynek; sőt, még az Éjféli napot is megrendeltem. Szóval hamarosan újra elmerülök a vámpírok kontra emberek romantikus furcsa világában. Alig várom!


Értékelés:

Kedvenc idézetek:

"Higgy nekem most az egyszer: minden vagy, csak éppen hétköznapi nem!"

"Ha az élet valóra váltja legmerészebb álmodat, akkor nincs mit megbánnod, ha ez az álom aztán véget ér."

"– Alkonyat van megint – mormolta. – Megint vége van valaminek. Bármilyen tökéletes is egy nap, mindig véget ér."

A könyv adatai:

Kiadó: Könyvmolyképző kiadó
Megjelenés éve: 2008.
Terjedelem: 502 oldal


A könyv az alábbi helyeken vásárolható meg:



Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése