2020. június 1., hétfő

Májusi Összegzés & Júniusi Tervek | 2020


Véget ért a május, véget ért a tavasz. Hihetetlen, hogy ennyire gyorsan eltelt ez a három hónap. Sajnálom, hogy ennyire kevés idő jutott arra most, hogy a természetben bóklászva új túrautvonalakat, várakat fedezzünk fel, de most az otthonlét időszaka volt, így amennyire csak tudtam, kiélveztem a kanapé nyújtotta lehetőséget: kávéval, teával olvasgattam, sorozatokat néztem.

Májusra hat könyv elolvasását jelöltem ki magamnak, melyek a következők voltak:


SÉVERINE VIDAL - MANU CAUSSE : BICEBÓCA SZÍVEK

Ritka, de minden könyvet elolvastam a hónapban, a fentiek közül. Ez a tény kifejezetten boldoggá tesz, hisz így a már amúgy is túltengő várólistámat iskerült tudatosan csökkentenem. Hiszen mi másra lenne jó a tervezés, ha nem erre?
A hónapban viszont még egyéb kötetekre is volt időm, így a listám a következő tételekkel bővült májusban:

GAIL CARRIGER: BLAMELESS - SZÉGYENTELEN
MICHELLE MCNAMARA: ELTŰNÖK A SÖTÉTBEN

Júniusban szintén hat könyvet tervezek sorra keríteni. Úgy érzem, sokkal többre időm sem lesz, hiszen lassanként mi is elkezdjük kiélvezni a napsütötte órákat munka után, illetve hétvégente. Tehát olvasást, kirándulást és ha a körülmények megfelelőek lesznek, akkor családlátogatást is tervezünk. Tehát ezeket a regényeket szeretném sorra keríteni júniusban:



CHLOE BENJAMIN: A HALHATATLANOK
ALWYN HAMILTON: A SZULTÁN FOGLYA
SOMAIYA DAUD: MIRAGE - A TÖKÉLETES HASONMÁS
SARAH ADDISON ALLEN: SUGAR QUEEN - ÉDES ÉLET
MIRIAM TOEWS: NŐK BESZÉLGETNEK
SZABÓ MAGDA: AZ ŐZ

Ti mit terveztek olvasni júniusban?

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése