Niitaabell Világa: Papp Dóra: Tükörlelkek (Tükörlelkek 2. )

Orsi és Kriszti nem is lehetnének távolabb egymástól.

Fekete Orsolya ezúttal olyan helyzetbe sodorta magát, amiből csak segítséggel tud kimászni: muszáj lazítania a falakon, amikkel körbevette magát, különben teljesen egyedül marad. Eszter az egyetlen támasza, de legjobb barátnőjét túlságosan lefoglalja a szerelem. Orsinak helyre kell hoznia a viszonyát Olivérrel és Paullal, ráadásul az édesanyjával is egyre furcsábban alakul a kapcsolata. És persze ott van Zsolt meg Rágógumi is, akik változatlanul szúrják a szemét…

Péterfi Krisztina felhőtlenül boldog a budapesti kirándulás után, ám rá kell jönnie, hogy egyre kevesebb ideje jut a szerelemre, Vikire, és a táncra is. A felvételi miatt hatalmas rajta a nyomás, nem találja a helyes irányt a jövőjéhez vezető úton. Mindennek a tetejébe ott van Tragédia, aki ellenségként tekint rá, hiába szeretne Kriszti ezen változtatni. Pedig eljön az idő, amikor kénytelenek lesznek szóba állni egymással…

Fiatalok, akik előtt még csak most nyíltak ki az életnek kapui. Erővel eltelve törnek előre. Sokan vannak közöttük, akik maradandót szeretnének alkotni. Valamit, amivel hozzájárulhatnak a társadalomhoz. A világ fejlődéséhez. Az emberiséghez. Mindenki másként kezd neki. Mindenki más eredményt ér el. De mindenki sikerrel jár, ha nem halogatja a megvalósítást.

Papp Dóra úgy döntött, hogy ő a gondolataival és fantáziájával örvendezteti meg a világot. Írni kezdett, méghozzá fiatalon. Papírra vetette a benne megszülető történeteket. Így született meg a csoda.

A munkásságának megismerését két évvel ezelőtt, a Tükörlelkek első részével kezdtem. Mélyen megragadott, szívemben nagy szeretettel forgattam a könyvet. S noha a végén úgy éreztem, csak a körvonalai rajzolódnak ki egy nagyobb célnak, mégis egy nagyon kedves emlékként könyveltem el magamban. Nem tökéletes, de a mondanivalója és a hangulata miatt csillagos ötöst érdemel.

Nem tudom megmondani, miért váratott ilyen sokáig magára a folytatás. Szűk egy éve áll a polcomon, sorára várva. Szerettem volna már sorra keríteni, de mindig halogattam. Aztán egyszer csak úgy döntöttem, eljött az ideje. Pontosítok: ő választott ki engem. Mert pontosan azt a bizonyosságot adta meg a számomra, amire olyannyira szükségem volt a jelenlegi élethelyzetemben.

Mielőtt elkezdtem volna olvasni, elővettem az első részéről írt értékelésemet. Először jót mosolyogtam rajta, hiszen hatalmas kontraszt van a régi és a mostani írásstílusom között. Úgy látszik, e két év alatt igencsak sokat fejlődtem. Úgy érzem, jó úton haladok egy általam meghatározott mérföldkő felé. Másodszor pedig elcsodálkoztam, hogy a stilisztikai jellemzők mellett mennyit változott a stílusom is. Akkor még Orsival nem szimpatizáltam. Nem értettem meg, noha sok közös vonást fedeztem fel közöttünk. Pedig akárhogy is nézem, a jelenlegi álláspontom szerint sokkal jobban megszerettem, mint Krisztit. Már mondom is, miért.

Orsi még mindig ugyanaz a vadóc lány, aki az első részben volt, ugyanakkor sokkal nyitottabb a környezete iránt. Ennek oka pedig két ember, akik segítettek megtalálni neki az önmagához vezető kapu kulcsát. Orsinak az élet adta meg a kezdőrúgást, majd önmagát taszította a mélybe. Ám tudjuk, hogy innen lehet csak igazán szárnyalni, magasságokat elérni. Elindult egy úton, ami egy csöppet sem volt egyszerű, én mégis büszkén tekintettem rá. Személyes barátnőmmé nőtte ki magát a lapok közül. Sok olyan vonása van, amivel én is rendelkezem, közös démonok, amiknek legyűréséhez külső segítségre van szükség. Végül ő is rádöbbent, hogy nem kell minden terhet egyedül cipelnie.

Ezzel szemben Kriszti másféle felemelkedést, kiteljesedést élt meg. Az ő életében a külső szemlélődő számára mindig több volt a napfény, mint a ború. Tökéletes lány, a polgármester üdvöskéje, aki minden területen kitűnő. Jó jegyek, harmonikus család, kedves barátok és egy idősebb srác, akinek ő a szeme fénye. Ugyanakkor a sok pozitívum mellett neki is megvannak a saját korlátjai. A tánc iránti szeretetét nem tudja igazán kamatoztatni, hiszen csak a leégett posztógyárban látott tükörképe és partnere csodálhatja meg a tehetségét. Páran erre csak legyintenek, hogy ez nem gond, pedig valójában sokkal többről van itt szó, mint holmi hobbiról. Kriszti a magával szemben felállított korlátok és a szülői elvárások ketrecében próbál lélegzethez jutni. Próbál mindenkinek megfelelni a környezetében, mindenben a legjobb lenni. Mindig is ezen a véleményen volt. De a korlátozottság egyszer megteszi a hatását: felbőszült vadállatként próbál kitörni, magához ragadni az életfonalát.

A Tükörlelkek két főszereplője egymással merőben ellentétes személyiséggel rendelkeznek. Nem is a tükör szó jutna először eszembe róluk. Sokkal inkább olyanok, mint két mágnes, amelyek azonos pólussal fordulnak egymás felé. Amint az egyikük élete elindult egyik irányba, legyen szó pozitív vagy negatív útról, úgy a másik is elsodródott, pont az ellentétes oldalra. Mozgásuk egyszerre történt, egyenletesen. Ám minden mágnesnek két oldala van, s ha sokáig játsszuk velük ezt a játékot, egy idő után, egy hirtelen mozdulattal elérhetjük, hogy a két ellentétes oldal találkozzon össze, így megteremtődve a közös pont.

Kriszti és Orsi története még magával ragadóbb, mint az első részben. Noha a könyv nem nagyon engedte, hogy olvassam - hihetetlen ez a szoros kötési technika, szó szerint küzdenie kell az olvasónak, ha meg akarja tartani úgy a könyvet, hogy nem töri meg a gerincét -, mégis azon kaptam magam, hogy alig bírom letenni. Ez egy orvosi váróban elég kényelmetlen tud lenni, mikor már a több órás várakozás után végre mi jövünk, de legszívesebben kérnénk még öt percet az orvostól. Ezt a hatást pedig a jó történetvezetés mellett az írásstílussal tudta a szerző kiváltani. Dóra könnyedén és szórakoztatóan tárja elénk a történetét. Olyan érzés, mintha itt ülne mellettünk és nagy, széles gesztusokkal együtt mesélne el egy jó sztorit, ami a minap történt vele. A zenék pedig csak még közelebb hozzák az egész könyvet az olvasóhoz. Mindenféle zenei stílus megtalálható benne, így szerintem nincs olyan fiatal, akinek ne csillanna fel a szeme legalább egy címet meglátva. Hatalmas élmény úgy olvasni, hogy közben hallom a fejemben a dalokat, mivel ismerem is a legtöbbjét. A maradékot pedig melléhallgatva megkaptam a tökéletes Tükörlelkek-hatást.

Az évek során sok középiskolában játszódó történet született. Termérdek mennyiségről beszélhetünk, hiszen kedvelt műfaj mind az írók, mind az olvasók körében. A legtöbb egy kaptafára épül, kikapcsolódásnak szánt történet, aminél a puszta szórakoztatás a cél. Ezzel szemben a Papp Dóra sorozata sokkal mélyebb tartalommal bír. Nem csak kiválasztott egy korosztályt, melynek a nyelvén elmesélt egy történetet, hanem a saját hangjukon mutatott rá olyan problémákra és az esetleges megoldási lehetőségekre, amelyek ebben az időszakban kerülnek először elő. Az iskolai bántalmazás, mind verbális, mind tettleges értelemben véve, a tanévben tanúsított tanári elvárások egészen a pályaválasztás meghatározásáig mind előtérbe kerülnek. Emellett aktív szerepet kapnak a magánéletben felbukkanó problémák, mint az első csalódás, szakítás, újrakezdés, a saját érzéseink elemzése, az otthoni problémák feloldása, az önkifejezés és a saját kitűzött álmokért tett erőfeszítések. Sokszor ezek vegyítve kerülnek előtérben, de Dóra képes volt az összes témát megfelelő alapossággal körüljárni és a megfelelő terjedelemben tálalni úgy, hogy egy percig sem vált erőltetetté, vontatottá vagy épp szárazzá. Tökéletes elegyet alkotva mesélte el két teljesen átlagos lány történetét, akik nem akarják megváltani a világot, csupán azt szeretnék, ha a saját életük a teljes irányításuk alatt lenne.

Minden, utolsó éveiben járó diák kezébe odanyomnám ezt a sorozatot. Pontosan ez az, amire szükségük van. Rengeteg kérdésükre megtalálhatják benne a választ. Én lettem volna a világon a legboldogabb végzős, ha a pályaválasztás előtt olvastam volna, hiszen sok hasznot tanáccsal és példával szolgál e téren is. De nem csak nekik való. A mostani élethelyzetemben is tökéletes támogatást nyújtott. A segítségével régóta halogatott döntéseket hoztam meg és tudjátok mit? Boldoggá tett. Levette a vállamról a terhet.

Kriszti és Orsi története teljesen magával ragadó. Két fiatal lány, akik főként olyan problémákkal küzdenek meg, amelyek erre a korosztályra jellemzők. Zseniális húzás volt két, homlokegyenes más személyiséggel rendelkező fiatalt a középpontba állítani, ezáltal kétszer annyira problémakör jelenhetett meg a lapokon, kezdve apróbb dolgoktól az egészen hajmeresztőkig. Mellette igencsak szórakoztató, erőltetett humor nélkül. Az egész regény könnyed, mégis sokatmondó.

A Tükörlelkekben önmagamat találtam meg. Azt a fiatal lányt, aki voltam. Azt, aki az álmait szerette volna kergetni, de nem volt hozzá bátorsága. Látom benne azt a fiatal felnőttet, aki nem tudja még, merre sodorja az élet, de nyitott minden lehetőségre. A mostani énemet látom benne, aki kisebb-nagyobb tapasztalatokkal a háta mögött még mindig képes tanulni két, utolsó éveit taposó diák történetéből, akik még csak most kezdik azt az utat végigjárni, aminek én már a közepén tartok.

A Tükörlelkek fiatalságtól pezsgő történet, ami emlékeztet arra, honnan indultunk és rámutat, milyen irányba tartunk.

"– Így vagy úgy, de mindenkinek gond van az agyával. Úgy hívják, személyiség."

"– (…) Ne mondd azt, hogy nem tudod, milyen érzés bizonyos reggeleken úgy belenézni a tükörbe, hogy meg kell kérdezned magadtól, mégis ki a fene néz vissza rád."

"(…) a zenének megvan az a képessége, hogy rendet teremtsen a csöndben."

"Megmérgezi a lelket, ha képtelenek vagyunk a megbocsátásra."

"(…), de a kedd… a kedd egy alattomos második hétfő."