2018. október 2., kedd

Szeptemberi Összegzés & Októberi Tervek


Az ősz úgy rám rontott, hogy szusszanásnyi időm sem maradt. Szeptemberben nagyon aktívnak mutatkoztam olvasás terén, s mindenről született értékelés is, emellett volt jó pár extra bejegyzésre is kapacitásom. Szinte már vállon veregetném magam, de aztán rájöttem, hogy az előre kijelölt olvasmánylistám nem is mutattam meg. Nem is én lennék, ha valami el nem maradt volna!
De, most pótlom a hiányosságomat.

Először megmutatom, mely könyvek kerültek sorra szeptemberben:


Mostanában elég sokat panaszkodtam arra, hogy nincs energiám és kedven fantasy könyveket olvasni. Úgy néz ki, hogy az elmúlt hónapban teljes mértékben behoztam az "elmaradásomat". Emellett akadt egy kis ifjúsági, thriller és természetesen romantikus is. Vegyesen, ahogy szoktam. A címekre kattintva el is érhetitek az értékeléseket.

De a bejegyzés izgalmas része, hogy vajon mely kötetek kerülnek fel az októberi várólistára. Mint tudjátok, hat kötetet szoktam kijelölni előre, amire szeretnék sort keríteni az adott időszak alatt, ám most annyi új megjelenés érkezik, hogy akárhogy próbálkoztam szűkíteni, nem sikerült, így a következőképp néz ki az októberi várólistám:



Igen, jól látjátok, ez bizony 12 kötet! dupla annyi, mint amennyit tervezni szoktam! Egyelőre még nem tudom, miként fogom teljesíteni, de minden erőmön rajta leszek, hogy sikerüljön. Túlságosan sok az új megjelenés, amit szinte remegve vártam, illetve van olyan kötet is, amit nem halogathatok tovább. Nehéz élet is a konyvmoly élet!

De nézzük tételesen, mikre szeretnék sort keríteni októberben:

HOLLY BLACK: A KEGYETLEN HERCEG
ELLE KENNEDY: THE GOAL - A CÉL
KAREN FORTUNATI: SEMMI SÚLYA
VIC JAMES: ARANYKALITKA
PALOTÁS PETRA: VÉNASSZONYOK NYARA
R. KELÉNYI ANGELIKA: MENNYEI BŰNÖK
ANNE L. GREEN: ARCÁTLAN CSÁBÍTÓ
ED MCDONALS: ÉJSZÁRNY
DACKER STOKER & J. D. BARKER: DRACUL
PHILIP PULLMAN: AZ ARANY IRÁNYTŰ
T. M. FRAZIER: KING
TRICIA LEVENHELLER: A KALÓZKIRÁLY LÁNYA

Hm, hát, most nyeltem újfent egy nagyot, de képtelen vagyok a listát csökkenteni. Szerencsémre nem egyszerre jelenik meg az összes, így talán útközben ki tud valamilyen fontossági sorrend alakulni. Leglaábbis remélem. De egyet, a King-et már elolvastam, melyről hamarosan értékelést is hozok a számotokra!

Ti mit fogtok olvasni októberben?
Nektek is ilyen elvetemült a listátok?


2 megjegyzés: