A széttört és szenvedő égbolt alatt terül el a Kárhozat végtelen és fertőzött sivataga, a halhatatlan Mély Királyai ellen vívott könyörtelen háború sötét mementója. A féktelen pusztítás lassan száz éve ért véget, amikor a Birodalom bevetette a Nall-gépezetet, az ismert világ leghatalmasabb fegyverét. Legyőzni azonban nem sikerült vele a királyokat, csupán kordában tartani – a mostanra romlott mágiával és vérszomjas démonokkal teli pusztaságban a halhatatlan uralkodók nagyon is éberek. Csak a megfelelő pillanatra várnak.
A fejvadász Ryhalt Galharrow jól ismeri a Kárhozatot. Amikor a hollót ábrázoló tetoválása életre kel, hogy előadja sürgető üzenetét, Galharrow az Éjszárnyakként ismert csatlósaival egy titokzatos nemesasszony keresésére indul az egyik távoli helyőrségbe. Egyikük sincs azonban felkészülve arra, amit ott találnak: a Mély Királyai nem félik többé a Nall-gépezetet, és óriási seregükkel megindulnak a Birodalom felé. Az egyetlen reményt egy rég halott varázsló öröksége jelentheti, ám az Éjszárnyak ideje fogytán van.
Az ősz mindig az új megjelenések időszaka. A kiadók maximális sebességre kapcsolva dolgoznak, s szinte naponta jelennek meg olyan kötetek, melyek felkeltik az olvasók érdeklődését. Rettentően nehéz a válogatás, melyek azok a könyvek, amik prioritást élveznek a többivel szemben, mielőbbi beszerzést követelnek meg. Az Agave kiadó ajánlatában is érdekesebbnél érdekesebb címek bukkannak fel. Számomra az Éjszárny volt az egyik legmeggyőzőbb.
Ed McDonald új írónak számít, hazánkban még nem jelent meg tőle kötet. Első írása, mely a Blackwing címet viseli, nagy sikert aratott külföldön. Magyarul az Éjszárny nevet kapta, mely igen jól cseng, s mellette tökéletesen kifejezi a regényt. Tartalmilag és megvalósításilag is megfelelő, cseppet sem hatásvadász.
Független attól, hogy kezdő szerzővel van dolgunk, teljes bizalmat szavaztam neki. Úgy gondoltam, hogyha valaki egy ennyire nehéz kategóriával kezdi meg írói pályafutását, az vagy veleszületett tehetséggel rendelkezik, vagy nagy bukás áldozatává fog válni a túlzott elbizakodottsága miatt. Ed McDonald véleményem szerint az első kategóriába sorolandó.
Mikor kézbe foghattam a várva várt könyvet, az örömöm eddig nem ismert szintet ütött meg. Ha könyvesbolt közelébe jártok, mindenféleképp térjetek meg, s keressétek meg ti is ezt a kötetet! A borító nem a szokásos, klasszikus értelembe vett anyagból készült. A papír sokkal mattabb, simításnál érződik a kezünk alatt az anyaga. Nagyfokú igényességre utal ez a kialakítás, mely egy szempillantás alatt kedvet ad a könyvhöz.
Az Éjszárny egy úgynevezett grimdark fantasy, tehát egy disztópikus jelleggel megáldott, varázslattól túlfűtött, sötét kilátásokkal küszködő világkép az alapja. Így belegondolva, eddig még nem is olvastam ezen kategóriából. Dark fantasy került már a kezeim közé, mely hasonló hozzá, de árnyalatnyi különbségek sorozata választja el a két műfajt egymástól. Utólag gondolkodtam el rajta, hogy vajon tényleg jó ötlet volt-e mindenféle ismeretség nélkül kilépnem a komfortzónámból, ám ezt a dilemmát hamar félretettem: csábított a borító, a fülszöveg és a könyvön szereplő szerzők ajánlásai. Úgy voltam vele, hogyha másnak nem is, de egy tapasztalatnak jó lesz.
A történet legelején rögvest a Kárhozatba cseppenünk, ahol szereplőink éppen úton vannak. Szedett-vetett banda, csürhe népség, akik főként a pénz miatt vannak kint ezen az istentelen vidéken. A szerző nem pazarolta az oldalakat részletes leírásra, ehelyett részleteket oszt meg velünk a körülöttünk levő szörnyűségből. Apránként csepegteti az információkat, így folyamatosan realizálódik ki szemünk elő a helyszín és az erőviszonyok, a regény teljes alapja. Olyan érzés, mintha a sűrű, tömött köd lassanként oldódna fel körülöttünk, s az idő elteltével egyre messzebb láthatnánk. Ám mire eltűnik a teljes tejfehérség, kezünket összeraknánk, hogy visszatérjen, mert túlságosan szörnyű az, amit elrejtett előlünk. Rájövünk, hogy a saját érdekünkben tette. Titeket is felcsigázott? Engem rettentő módon!
Szóval a karakterek úton vannak, körülöttük minden csupa veszedelem. Éppen két embert keresnek, akiket vissza kell vinniük, hogy törvény elé állítsák őket. Útközben beszélgetnek, s ebből tudhatunk meg olyan lényeges dolgokat, mint hogy kikhez van szerencsénk, miért ilyen borzasztó a vidék, ahol járnak, mitől kell félni, s hogyan lehet túlélni. A küldetésük egyszerre sikeres és kudarcba fulladt, s már indulnak is vissza a legközelebbi ellenőrzőpontra, ám hamar meg kell változtatniuk az útirányt, ugyanis a főszereplő, Ryhalt Galharrow új utasítást kap, miszerint meg kell védelmeznie egy nőt. A célállomáson meglepően nagy zűrzavarba kerülnek, kiderül, hogy az eddig biztosnak hitt rendszer alapjaiban dől össze. A régre visszanyúló csata újra megelevenedik, s már nincsenek biztonságban a Kárhozat másik oldalán élő Mély Királyaitól és azok alattvalóitól. Megkezdődik egy olyan háború, melyre még sosem volt példa...
Mint említettem, nincsenek az Éjszárnyban nagy leíró részek, és ebből kiindulva magyarázó bekezdéseket sem fogunk benne találni. Az olvasónak erősen kell összpontosítania, nehogy lemaradjon egy fél mondatról, mely lényeges lenne a teljes egész meglátásához. Ez megterhelőnek hangzik, ám valójában roppant élvezetes. Egyszerűen nem engedi lankadni a figyelmet. A könyv maga várja el az odafigyelést, különben nem hajlandó odaadni a teljes tartalmat. Nem nagyon találkoztam még ilyen kivitelezéssel, pedig meg kell mondanom, kifejezetten élvezetesnek bizonyult. Mondjuk ehhez kell egy jól felépített világ és pár kitűnően megformált karakter is. Az Éjszárny ezen oldalakon sem okoz csalódást.
A kiépített világ igen sötét. Az eddigi törékeny béke felomlani látszik, s a Kárhozat két oldalán levők egymásnak feszülnek. Névtelenek és a Mély Királyai közötti viszály újra felszínre kerül. Köztük vannak az emberek, akik vajmi keveset érnek az örök élettel megáldottak számára. Apró, gyertyalobbanásnyi életek, melyek nem rendelkeznek nagy befolyással, mégis jelentős szerepet játszanak egy-egy játszma kivitelezésében és eldöntésében. Olvasás közben, lassan elkezdtem látni magam körül az épületeket. Fent jártam a magas falon, ahonnan szemléltem a helóták tömött sorait, majd kint voltam a poros Kárhozat földjén, ahonnan az égre tekintve láthattam a három holdat. Mélyen magával ragadott ez a világ. Hiába volt borzalmas, koszos és szagos, mégis minden oldallal egyre élesebben láttam a dolgokat.
A karakterek is a maguk módján megelevenedtek a szemeim előtt. Nem sok külső leírást kaptunk róluk, inkább benyomás szinten lelhettünk információkra, mégis tisztán láttam magam előtt mindenkit. Hát, nem mondanám, hogy nagyon szépek voltak, de legalább lehetett kötni az egyes cselekményeket. A fejemben a képzeletbeli mozi folyamatosan pörgött.
Ryhalt, az Éjszárny egyik parancsnoka. Az egyik Névtelen, Szarkaláb iránt tartozik feltétlen engedelmességgel. A kommunikáció kettejük között kifejezetten érdekesen zajlik, egyedi kivitelezés, mely még egy másik olvasmányomban sem jött velem szemben. Brutalitása pontosan illeszkedik a kialakított világba, így úgy érzem, ez volt a legkézenfekvőbb, egyben legötletesebb megvalósítás. Ryhaltet nem sorolnám az abszolút szimpatikus karakterek közé. Sok rossz tulajdonsággal rendelkezik, melyek miatt másokat egyenesen megvetnék, s érdemtelennek találnám a történetüket, mégis az ő esetében érződik, hogy az élet változtatta át. Más körülmények között lehetséges, hogy sosem vált volna ennyire antihőssé, de az élet nem kegyes. Iszákos férfi, akinek ugyanakkor a becsület sosem lehet kérdés. Igaz, hogy többször is cselekszik pénzért, mégis a megfelelő pillanatokban az erkölcsi morálja mindent felülír. Magam sem akarom elhinni, hogy megkedveltem, pedig ez történt. Hiába mocskos, hiába jár a szája folyton, egy kész csődtömeg, mégis az emberségessége által képes vagyok azt látni, ami a csúf álarc alatt rejteget.
Az Éjszárny folyamatos mozgásban van. Az események a maguk ütemében, de tétlenkedés nélkül történnek. Erős logikai összefüggés feszül a tettek között, mindennek oka van, kezdve a legapróbb mozdulatoktól a világ megrengető tervekig. Nem hagyja unatkozni az olvasót. Képes mindig még egy olyan információt felhozni, ami újra megmozgatja a fantáziáját, ezáltal egy percre sem válik unalmassá. A logikai összefüggések mellett erős szerepet kap a könyv által megjelentetett világ politikai működése is. Az egymással harcban álló felek egymásnak feszülése, a hierarchiai rendszerek, mely működtetik a gazdaságot, mind fontos tényezőnek bizonyulnak.
Újszerű dolgokkal dolgozik. Maga az Éjszárny, mint haderő is egyedinek mondható a sajátos attitűdjeivel, de emellett még sok sarkalatos pont van, mely miatt kiemelkedik az eddig megjelent fantasy művek közül. A vil már magában egy fajta különlegesség. Igazi csemegének bizonyult a számomra az előállítása. Szívesen olvastam volna még róla. A fonók világa, akik a Holdból nyerik ki a fontos anyagokat, s ezt szolgáltatják tovább a városnak, ahol áramként funkcionál… egyszerűen magával ragadó! A szerző gondolataiban sötét árnyak is életre keltek. A már említett helóták az egyik legjobb példa rá. Furcsa lények ezek, melyek ekkor emberek voltak, de a Mély Királyai megváltoztatták őket. Náluk már csak a Csemeték lehetnek rémisztőbbek. Sok irodalmi alkotás, s még több film használta ki a gyermeki ártatlansággal szembefeszülő vérszomjat. Amikor egy falut vagy várost gyermekektől rettegő lakosok töltik meg, a külső szemlélő először gúnyosan viszonyul hozzájuk, majd ahogy kiderül, hogy mire képesek ezek az apró lények, máris megváltozik a hozzáállása. A Csemeték esetén ez pontosan így alakul. Kezdetben csak egy buta gyermeket láttam, amiben semmi félelmetes nincs, mindaddig, míg meg nem jelenik a színen. Onnantól kezdve magam sem bíztam bennük.
Ha nem tudnám, hogy Ed McDonald első kötetét tartom a kezeim között, azt mondanám, hogy az Éjszárny egy nagy tapasztalattal, könyves múlttal rendelkező író alkotása. Egyszerűen képtelenség, hogy valakiben ekkora zsenialitás rejtőzzön. Kérdezem én: hol bujkált eddig?
Mindössze pár oldal elég volt, hogy maximális odafigyeléssel szemléljem a sorokat. Pár mondat után is már ezernyi kérdés fogalmazódott meg a fejemben, melyekre a szerző igencsak lassan volt hajlandó válaszolni, ám ez, ha lehet, még jobban fokozta az érdeklődésemet. Hajtott a vágy, hogy minden titkot felderítsek. Meg akartam ismerni a Kárhozatot, hogy mi is az, hogyan alakult ki, miként változtatta meg az ott élők sorsát. Tudni akartam, kicsoda Ryhalt, mi rejtőzik benne, a felső páncél alatt, s hogyan lett azzá, aki. S míg a kérdéseimre kutattam a válaszokat, addig is elvesztem ennek a sötét világnak a bugyraiban.
Az Éjszárny könyörtelen regény. Rengeteg vérengzés van a lapjain, mindenoldalasak a halálesetek. A fejezeteket átitatja a sötét mágia. Csavaros, furfangos története rávilágít, hogy mindannyian csupán porszemek vagyunk, gyenge halandók, akik az istenek játszmájában nem sokat érnek. Még sincs negatív hangvétele. Humoros történet. Több résznél is azon kaptam magam, hogy élesen a néma szobába hasít a hangom. Sokszor megnevettetett. A szerzőből csak úgy árad a humor, mely tökéletesen feloldja az amúgy sötét hangulatot.
Igazán különleges érzés volt olvasni ezt a regényt. Egy rossz szót sem tudok ejteni róla, úgy tökéletes, ahogy van. Minden olvasással töltött percet imádtam, s mindig csak többre és többre vágytam.
Igazi ínyencség a fantasy szerelmesei számára.
Pozitívum, hogy a történet nem erős függővéggel záródik. Az első könyvben felvázolt helyzet, így vagy úgy, de megoldódik. Az erőviszonyok átalakulnak, s a karakterek megfogyatkozott sorában azért még találhatunk ismerős arcokat is. Mindemellett nyitott maradt annyira, hogy a folytatás kényelmesen folyhasson a saját medrében. A magam részéről márciusig türelmetlenül fogok várakozni. Az Éjszárny teljesen megbabonázott. Az év egyik legnagyobb dobása!
"A hosszú élethez érdemes betartani a leckét, miszerint az ember vívja meg a megnyerhető csatákat, és iszkoljon a vesztettek elől."
"De az ember ne szegje meg az önmagának tett fogadalmakat, mert a büszkesége bánja. Néha megéri gürcölni."
"De néha nem számít, milyen ostobaságot tesz az ember, vagy milyen mélyre süllyed, és mennyire meg fogja bánni, akkor is meg kell tennie. Mert nincs más választása."
"– Vannak falaink, fegyvereink, kardjaink és piánk – szögezem le, megkeményítve a hangomat. – És itt dögöljek meg, ha nem pont ezek egy csata legfontosabb kellékei!"
"Az emberiség legnagyobb kudarca, hogy elhiszi, a fajtársai képesek lesznek felnőni az eléjük állított példaképekhez."
"Az ördögbe is, hogy tarthat így a markában egy pofika?"
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése