A bátorság nem az, amit csinálsz. Hanem az, amit elviselsz.
A hatalmas Hauteclare-ház hercege az első, aki meghal. A tőrömmel a hátában.
Nem látta, hogy ez lesz. Nem számított a fattyú lányára, akinek az anyjával együtt kellett volna meghalnia – az ő parancsára. Ott kellett volna hagynia minket a Station többi éhező, közönséges csőcselékével.
Most már semmi sem maradt. Csak a jeges-fehér düh és az igény, hogy a Hauteclare-házat megfizettessem. Minden egyes átkozottat.
Még ha ez azt is jelenti, hogy meg kell lovagolnunk a Heavenbreakert – a háborúból megmaradt néhány hatalmas gép egyikét –, és meg kell küzdenünk a rendszer legvadabb nemeseivel.
Minden győzelem azt jelenti, hogy egy újabb ellenségem hal meg. És itt, az űr hideg terrorjában a gép és én egyként mozgunk, és minden ellenfelet el akarunk pusztítani – még akkor is, ha az valaki olyan, aki fontos nekem. Még akkor is, ha abba a valakibe beleszerettem.
Csakhogy nem vagyok egyedül. Többé már nem.
Mert van valami velem a gépben. Valami borzalmas. Valami… több.
És nem lehet megállítani.
Ez a könyv pont annyira lett katasztrófa, mint az éldekorja. Első ránézésre rendben lévő darab, vonzza a tekintetet és a figyelmet, aztán észreveszed, hogy a kard derékszögben megvan törve és oda a teljes összkép és csodálat. A történetben is először csak tapogatózol, óvatosan vizsgálgatod az eseményeket, bíztatod magad, hogy igen, ez jó lesz, aztán rájössz, hogy a saját kardodba dőlnél - de nem tudsz, mert derékszögben meg van hajolva az is.
Bár nem olvasok túl sok sci-fit, azért nyitott vagyok erre a kategóriára is és olvastam több jó művet is. Szóval nincs sok viszonyítási alapom, elvárásom még kevesebb, de azért egy minimum szint mégis dolgozik bennem. Mondjuk a világépítés szempontjából nem tartom megengedhetőnek az olyan jellegű bagatellitásokat, amivel ez a történet dolgozik. Olyan érzés volt, mintha a szerző szeretett volna egy nagyot ugrani, de nem akarja otthon hagyni az acélbetétes bakancsát, ezért csak kis szökdécselést tud összehozni, azt viszont nagy porfelhő kíséri.
A környezet nincs kellőképp kifejtve, a szerző kihagyja azokat a fontos részleteket, amivel kézzelfoghatóvá válna a története. Ezen a könyv fölött nem lesz meg a moziélmény, nem pörögnek a képkockák a fejedben, ellenben az öngyilkosság gondolata benned is megfogalmazódik Synali végett. Próbálsz vele megértő lenni, átérezni a veszteségét, de egy idő után inkább a makacsságát érzékeled csak, illetve a félelmét. Hiszen, ha ezeket a gondolatokat elengedné, hol maradna csak ő? Ki lenne nélkülük?
Roppant mérges vagyok, mert maga az ötlet pedig jó lenne, de közel sem ebben a köntösben. Várható folytatás is, ami elég sokáig nem volt jelezve, így sokan - köztük én is -, abba a hiszemben forgattuk ezt a kötetet, hogy stand-alone regény. Ehhez képest a vége ezernyi kérdést hagy maga után. Negatív szájízzel zártam emiatt is, illetve rengeteg más miatt is ezt az olvasást, így köszönöm, de én nem fogok esélyt adni a folytatásnak. Ezt nem nekem írták.
Értékelés:
Kedvenc idézet:
"– Nem… nem foglak zavarni. Csak ha bármire szükséged van, vagy ha félsz, nem tudom, hogyan segítsek, vagy hogy egyáltalán tudok-e. De akarok."
A könyv adatai:
Kiadó: Maxim kiadó
Megjelenés ideje: 2025. június 24.
Terjedelem: 512 oldal
Terjedelem: 512 oldal
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése