Egy legenda. Egy hazugság. Egy felejthetetlen szerelem.
Ez a történet ott kezdődik, ahol majd véget is ér: a tiszafa alatt. Ez az ősi fa oly hatalmasra nőtt, hogy egy külön világot alkot; azt beszélik, a lombja alatt másképp telik az idő. Miután egy árva lány kihúz egy kardot a kérgéből, sir Örökkévaló Una néven lovaggá és nemzete legnagyobb hősévé válik.
Évszázadokkal később Owen Mallory, a bukott katona és nehézségekkel küszködő tudós beleszeret Una legendájába. A nő története háborúba, poros levéltárak mélyére, végül pedig egyenesen a múltba vezeti. Owen azért utazik vissza az időben, hogy Una biztosan beteljesítse a sorsát… még ha ez minden alkalommal össze is töri a férfi szívét.
Kettejük élete különös módon kapcsolódik össze: arra ítéltettek, hogy újra és újra eljátsszák ugyanazt a hősies tragédiát, hogy a legenda ezer év múltán is fennmaradjon.
Az egyik találkozásuk során azonban valami megváltozik, és ez hatással lehet a végzetükre is. Mindketten rájönnek arra, hogy egy új befejezés írásához nemcsak magát a történelmet kell megváltoztatniuk, hanem azt is, amit eddig magukról hittek. És ehhez életük legnehezebb küzdelmét kell megvívniuk.
Alix E. Harrow, a Tízezer ajtó és A Starling-ház sikerszerzője eddigi legambiciózusabb műve igazi csúcspont az életművében, letehetetlen könyv a legendákról, szerelemről és árulásról – arról, amiért fantasyt olvasunk.
Néhány szerző egészen különleges hanggal rendelkezik, olyannal, ami csak rá jellemző és egyértelműen beazonosítható általa. Én úgy gondolom, hogy Alix E. Harrow is pontosan ilyen. Hangulatteremtésben páratlan, ahogy azt már a Starling-ház kapcsán magam is megtapasztalhattam. Az örökkévaló pedig újfent csak ráerősített erre a tézisre.
Minden népcsoportnak megvannak a maga hiedelmei és mondái, amelyek az igazság írmagját hordozzák magukba, ám az évek folyamán azért jelentősen átalakultak, ahogy szájról szájra terjedtek. Nincs két írás, ami ugyanúgy mesélné el, de mindemellett a lényegi esszencia az állandó. Erre a tézisre építette fel Alix E. Harrow is a történetét, amelyben egy lovag és egy krónikás története elevenedik meg a lapokon, s a cselekedeteik hosszútávú következményei. Ebben az időutazáson alapuló történetben a szeretet és szerelem kortalansága jelenik meg, annak szépségével és tragikusságával egyetemben.
A regény több nagy részegységből áll. Az első folyamán még úgy érezheti az olvasó, mintha egy mesébe csöppent volna. Az irányvonalak egyértelműek. Tudja hol van és merre tart, ám a magabiztossága az egység végére érve elpárolog. A második résznél bizonytalan léptekkel halad előre, próbálja elhelyezni a hirtelen jött információkat térben és időben egyaránt, majd újfent jön a változás. Erre most készült, hiszen számított rá, ám nem tudja, hogy hova tovább lehetne haladni ebben az ördögi körben. Majd a harmadik és végül az utolsó egység, ahol a szerző előrelép és azt mondja, hogy innen átveszi a gyeplőt, mivel a karakterei nélküle eltévelyedtek. Te pedig nagyot sóhajtasz és megkönnyebbülsz, hogy nem neked kell megoldani ezt az érzelmi és történelmi gordiuszi csomót - még annak ellenére is, ha nincs ínyedre a végső megoldás.
Nem mondanám, hogy felhőtlen volt ezzel a könyvvel a kapcsolatom. Sokszor úgy éreztem, mintha én lennék az apród, aki a súlyos páncélt viszi a lovag után, s csak próbál nem lemaradni és elveszni. Az elején vitt magával, aztán volt egy töréspont, ahonnan igencsak megszenvedtem vele. A lelkesedésem a végére sem tért teljesen vissza, viszont akkorra már tudtam észlelni a könyv által adott szépséget is. Viszont azt el kell ismernem, hogy még a vonakodással töltött percek alatt sem ingott meg a hitem a szerzőben, mert az elképzelése remek. Hiába tartható nehezen kézbe, mégis képes volt a legvégsőkig elvinni – s mindezt ebben a különleges, szenvelgő hangulatban.
Bár nem találtunk egymásra, abszolút megértem, miért szeretik oly sokan ezt a történetet. Különleges atmoszférája és nem átlagos karakteri felállása végett már magával ragadó, de ha ehhez hozzátesszük a korszakokon átívelő tragikumját, még inkább hatással lehet a könyvforgatóra.
Értékelés:
Kedvenc idézet:
"Csak kétfajta történetet érdemes elmesélni: azokat, amik elaltatják a gyerekeket, és azokat, amik háborúba küldik a férfiakat."
"De ha a test emlékszik a fájdalomra, minden bizonnyal emlékszik az élvezetre is. A szád talán emlékszik az enyémre, és a testem emlékszik a tested formájára. Talán minden érintésed apró nyomot hagyott rajtam, és a bőröm immár egy láthatatlan tintával rajzolt térképpé lényegült át, amely talán visszavezet hozzád."
A könyv adatai:
Kiadó: Agave Könyvek
Megjelenés ideje: 2026. június 9.
Terjedelem: 416 oldal
Terjedelem: 416 oldal
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése