Napfény, croissant és jó borok. Semmi sem állhat a tökéletes nyaralás útjába. Vagy mégis?
Amikor Emmy Jamieson a barátjával, Nathannel együtt megérkezik Franciaországba, a mesésen szép, Loire-völgyi panzióba, a Cour des Roses-ba, nem vágyik másra, mint két hét jól megérdemelt pihenésre. A kapcsolatukra igazán ráfért már egy kis töltekezés. Emmy bízik abban, hogy a nyaralástól minden helyre zökken közöttük. Ám szinte kis sem pakolják a csomagjaikat, Nathan máris összegabalyodik Rupert, a tulaj feleségével, a csini, ám korántsem mai csirke Glóriával.
Az amúgy is rossz bőrben lévő, ráadásul most már felszarvazott Rupertet alaposan fejbe kólintja az eset. Emmy felelősnek érzi magát a történtek miatt, és egy nagylelkű pillanatában (egy üveg bor után) felajánlja, hogy a segít a panzió körüli munkákban: neki is jobb, ha inkább ágyneműket cserél, és nem a saját nyomorúságán rágódik.
A panzió körüli teendők és a pezsgő, kisvárosi élet ellenállhatatlanul magával ragadja Emmyt. Hamarosan azon kapja magát, hogy egy sor új barátot szerzett. Ott van Ryan, az észveszejtően dögös kertészfiú és Alain, a rettenetesen bosszantó, ám annál jobb képű könyvelő, így Nathan emléke hamarosan halványodni kezd.
Ahogy telnek a friss croissant-nal és mennyei kávéval kényeztető reggelek, és a virág- és szántóföldillatú esték, Emmy egyre otthonosabban érzi magát Rupert panziójában. De ki lenne képes olyan őrültségre, hogy hátrahagyja a barátait, a családját, a munkáját és mindazt, amiért odahaza, Angliában annyit dolgozott, és mindent feltegyen egyetlen lapra: egy helyre, ahova eredetileg csak nyaralni jött…?
Az elmúlt évek egyik legnagyobb felfedezése számomra a gasztro-chick lit regények. Sosem hittem volna, hogy a sülő kiflik jellemzése egy könyvben flow-érzéssel tud eltölteni, de ez van, teljes extázisba esek tőle. A leírások által érzem az illatokat, s a közvetített hangulat egyenesen a szívembe ér. Ezek után direktben kezdtem keresni az ilyen típusú regényeket, s mindent, aminek egy kicsit is köze lehet a zsánerhez. Így jutottam el Helen Pollard Rózsakert trilógiájához is, amit az egyik kiadói akció keretein belül igencsak jutányos áron tudtam beszerezni. Nem gondolkodtam, csak rendeltem, s itt vétettem az első hibát. A cím és a fülszöveg alapján téves feltételezésekbe bocsátkoztam. Ebben a regényben szinte egyáltalán nincs jelen a gasztronómia, pontosabban nem abban a formában, amire úgy éhezem. Bár, ha ez stimmelt volna, gyanítom, akkor sem lett volna felhőtlen a viszonyunk.
A regény egy harmincas nőről szól, aki az ötéves kapcsolatát igyekezne kicsit felfrissíteni. Az újbóli egymásra találás reményében benevezi magukat egy kéthetes franciaországi nyaralásra, ám már az első napokban kiderül, hogy mennyire más úton haladnak. Nathan, a párja az aktuális helyzetben úgy ítéli meg, hogy a vendégadó felesége sokkal inkább megfelel az ő jelenlegi igényeinek, s mivel a nő sem érzi tolakodónak a közeledést, így villámsebességgel találnak egymásra, hogy az első adandó alkalommal le is bukjanak. Le is lépnek együtt, így marad a panzióban a két felszarvazott egyed: Emmy és Rupert. A nő rokonszenvet érez a férfi iránt (szigorúan barátit!), aki a kora szerint az apja is lehetne, így úgy dönt, nem hagyja cserben frissen szerzett barátját és a nyaralás további részében kisegíti a panzió körüli teendőkben.
A történet a megcsalás felfedezésének pillanatában veszi kezdetét, tehát a szerző alapvetően egy felfokozott hangulatról indítja el a regényét, amely nem rossz elgondolás, hiszen így a kezdeti bemutatások sokkal gördülékenyebbek, az olvasó is fokozott figyelemmel tud az irányába fordulni. Viszonylag sokáig húzza a fülszövegben felvázolt helyzet kialakulását, a regényből jelentős részt elvesz a problémagombóc bemutatása. Itt még bizakodó voltam, hiszen fél könyv alatt is meg lehet váltani a világot, hát akkor az a bizonyos kemence is hamar be tud melegedni, de hiába vártam az igazi áttörést, végül nem érkezett meg. Ennek ellenére azért nem mondom, hogy olyan vérmesen rossz olvasmányélményt adott, mert az időt csak eltöltöttem vele, de biztos vagyok benne, hogyha nem lettek volna téves elvárásaim az irányába, akkor sem tudott volna igazán meggyőzni.
Az alapsztori tényleg megfelel a chick lit kategóriának, sőt, még akár egy lagymatag filmnek is el tudom képzelni, de a kivitelezés nem lett az igazi. A szerző erőssége elvileg az érzelmi leírások gazdagsága. Erre a tényre a regény elolvasása és a köszönetnyilvánítás után bukkantam a pársoros szerzői bemutatásban. Teljesen ledöbbentett, mivel olvasás közben végig azon hőzöngtem, mennyire életszerűtlenek a karakterek, mert a bennük zajló folyamatok borzasztóan vannak ábrázolva. Nekem nem elég az, ha az író papírra veti, hogy Emmy éppen szomorú, hanem úgy gondolom, hogy azért szükség van bizonyos fokú alátámasztásra, hogy valóban át tudjam érezni. Főleg azt figyelembe véve, hogy az elbeszélés az ő szemén keresztül történik. Az érzései a legtöbb esetben nem tűntek valódinak, vagy azért, mert nem lett kellőképp kifejtve vagy épp pont az ellenkezője miatt: annyit lovagolt már rajta, hogy erőtlenné vált. Az érzelmi túltöltés nem abból fakad, hogy valamit ezerszer is elismételnek magukban vagy épp hangosan; például, hogy a kertész mennyivel fiatalabb Emmynél a saját véleménye alapján. Amúgy megjegyezném, azért ez a korbeli különbség nem olyan számottevő, ő mégis úgy viselkedik, mintha egy generáció állna közöttük.
Az érzelmi háttér mellett a regényben több olyan szituáció is adódik, amit a szerző igyekszik természetesnek feltüntetni, de valójában egyáltalán nem az, ezzel pedig az általa felépített karakterek tulajdonságainak is néhol ellentmond. Ilyen például Emmy maradásának a körülményei. Egyfelől ő egy igazán empatikus lány, aki nem tudna egy bajbajutott embert az út mentén hagyni, másfelől viszont egy teljesen ismeretlen egyén mellé áll be dolgozni, s olyan természetességgel, amely nem reális. Kettejük párosa mellett a többiek eléggé elhalványulnak, amely alapvetően nem is jelentene problémát, ám a szerző célja nem merül ki annyiban, miként tudja két szárnyaszegett madárka üzemeltetni a panziót, hanem szeretne Emmy részére egy reményekben telt jövőt is megalkotni. Ehhez hívja segítségül Alaint is, akit viszont abszolút nem tesz érdekeltté sem az olvasó, sem a szereplők részére, Emmynek is leginkább a férfi szeme tűnik fel és ennyi. Aztán a lány elkezd sokkal többet belelátni, mint ami, s közben ugyanezt sérelmezi is. Érdekes, hogy a szerző mennyire hangsúlyossá akarta tenni Alain karakterét, de közben annyira kihúzta a lába alól a talajt és háttérbe is szorítja szerencsétlent, hogy az olvasóban nem tud nagyon mit megmozgatni.
Mindemellett azért vannak a regénynek pozitívumai is. Ha az ember tényleg csak egy kis kikapcsolódást keres, amivel a nyaralás alatt ki tudja tölteni a hézagokat, arra tökéletesen megfelel. A helyszín csodaszép, a róla szóló rövid leírások kellőképp átadják az ottani hangulatot. A francia közösség kedves és módfelett családias légkörrel van körülvéve, amely szintén jó érzést kelt az olvasóban. Akad némi gasztronómiai vonal is benne, a piac körbejárások jól megalapozzák a gazdag esti vacsorákat, ahol a társaság emeli a színvonalat. Emmy jellemfejlődése példaértékű, a karrierista lány idővel megtapasztalja a személyes kapcsolatok fontosságát, s a helyzetből fakadó bizonytalanságát is az előnyére tudja fordítani. A kényelmetlen szituációk mellett vannak benne apró lélekemelő pillanatok és komikus helyzetek, amik mindinkább átbillentik a mérleg nyelvét. Mindent egybevetve úgy vélem, hogy A kis francia panzió még ténylegesen csak egy bevezetés volt. A valódi kaland csak a folytatásban érkezik. S ki tudja, lehet, hogy ott már én is megkapom azt, amiben reménykedtem.
Szereplők: Helen Pollard karakterei eléggé kétdimenziósak, nem nagyon lépnek át a valóság határán. Mindannyian ugyanazon séma szerint vannak felépítve, csak a hozzáadott jellemvonásaik különböztetik meg őket. Valódi egyéniségekről nem nagyon lehet beszélni.
Történet: A regény egy olyan eseményt hivatott bemutatni, amelynek egésze a fülszöveg tartalma alapján egyértelmű. Valójában olvasás közben sem tartogat nagy meglepetéseket, mert a kezdő szituáció után már közel beazonosítható az irányvonal. Van olyan helyzet, mikor ez a sablonosság üdítő, de ez olyan esetben igaz csak, amikor a regényben van egy kis plusz, akár a helyzet, akár a karakterek által. Középszerű.
Nyelvezet: A regény egyszerű szókinccsel rendelkezik, hétköznapi nyelvhasználat jellemzi. Egy csipetnyi francia előfordul benne, de nem számottevő. A leírás sok helyen szellős, így könnyen és gyorsan olvasható.
Besorolás: Kortárs szórakoztató irodalom, chick lit.
Esztétika: A regény egyszerű, letisztult formában jelent meg, amely összhatását tekintve harmonikus és otthonos érzést áraszt magából. Jól illeszkedik a tartalomhoz is, kellőkép sematikus, de mégis vannak rajta apró jelek a történetre vonatkozólag. A regény puha táblás verzióban kapható csak.
Értékelés:
Kedvenc idézetek:
"Nem jó, ha valaki egész életében ugyanazon az úton jár, és soha, egyetlen elágazásnál sem tér le róla."
"[…] És miközben a sok szar eltakarításával foglalatoskodsz, sose feledkezz meg arról, hogy mit nyersz vele: a szabadságodat. A lelki békédet. Lehet, hogy manapság ez közhelyesen hangzik, de hidd el, ezekért megéri küzdeni."
A könyv adatai:
Kiadó: Könyvmolyképző kiadó
Megjelenés ideje: 2018. június 8.
Terjedelem: 408 oldal
3 csillag
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése