Egy békés nyugdíjasotthonban négy valószínűtlen barát minden csütörtökön összeül, hogy megoldatlan gyilkosságokról beszélgessenek.
Amikor kegyetlen gyilkosság történik a saját otthonukban, a csütörtöki nyomozóklub hirtelen egy aktív nyomozás középpontjában találja magát.
S bár Elizabeth, Joyce, Ibrahim és Ron már a nyolcvanhoz közelítenek, van még pár trükk a tarsolyukban, amire senki sem számít.
Vajon képes ez a furcsa, de végtelenül imádnivaló csapat elkapni a gyilkost, mielőtt túl késő lenne?
Richard Osman első regénye a megjelenését követően azonnal elnyerte az olvasók és kritikusok tetszését, ráadásul sorra döntötte meg az angol könyvpiac rekordjait. A csütörtöki nyomozóklub több mint 1 millió példányos eladásával 2020 legnagyobb debütálása lett, hosszan vezette a sikerlistákat, a filmjogokat pedig Steven Spielberg vette meg.
Már lassan három éve annak, hogy az Agave kiadó a magyar olvasóközönség részére elhozta Richard Osman debütáló alkotását, melynek címe A csütörtöki nyomozóklub. A sorozat azóta már négy részből áll és esetenként többszöri újranyomásra is szükség volt. Az én érdeklődésemet is felkeltette még az első megjelenésekor, de nem voltam benne biztos, hogy az ízlésvilágomnak megfelel, ezért inkább kicsit vártam, hátha többen olvassák azok közül, akiknek a szavára adok. A saját élményeikből leszűrt konklúzió alapján végül úgy ítéltem meg, hogy érdemes vele foglalkoznom, így végül belevetettem magam én is Coopers Chase rendhagyó mindennapjaiba.
A regény a krimi kategóriába tartozik, de érdemes elsőkörben tisztázni, hogy azon belül pontosan hol helyezkedik el. Ha csak a fő zsánerre fókuszál az olvasó, akkor máris beleeshet abba a hibába, hogy téves elvárásokat állít szembe a könyvvel, ami végül egy csalódott olvasmányélményhez fog vezetni. Richard Osman története az úgynevezett cozy mystery csoportba illeszkedik. A fő ismérvei közé tartozik, hogy a történet egy apróbb, zárt közösségbe játszódik, ahol a gyilkosság leginkább mint tény szerepel, így a kivitelezésről vajmi kevés szó esik - így a benne található erőszak mennyisége minimalizált -, s a nyomozást elsősorban nem egy profi csapat végzi, hanem amatőr szinten történik a megoldás. Ezeknek a szempontoknak tökéletesen eleget tesz a regény, így elmondható, hogy maximálisan hozza azt, amit el lehet várni tőle.
A történet középpontjában egy nyugdíjasfalu, Coopers Chase áll. Mondhatni, elitkörnyék, mivel a klasszikus öregek otthonával szemben itt mindenkinek megvan a saját kis otthona, amely nem szűkül le egy szobára vagy éppen egy ágyra, és rengeteg lehetőség áll a rendelkezésükre ahhoz, hogy az idejüket megfelelően ki tudják használni. Rengeteg szakkör és sport közül lehet választani, érdeklődési körnek megfelelően, szóval mondhatni öröm itt az élet. Elisabeth, Ron, Ibrahim és Joyce négyen együtt alkotják a Csütörtöki nyomozóklubot, ahol rég elfeledett aktákat vesznek górcső alá és igyekeznek megoldani. Első pillantásra ez elég komikusnak tűnik, hiszen mit tudhat pár sütit majszoló nyugdíjas arról, mi történhetett sok-sok évvel ezelőtt, de hamar kiderül, hogy van bennük potenciál. Négyük közül egyedül Elisabeth rendelkezik valódi nyomozói múlttal, így megmaradt jó pár kapcsolata, ami még most is hasznosnak bizonyul és nem is rest bevetni, ha ezzel előnyhöz juthat. A klub kedélyeit hamarosan egy, a helyszínen történő gyilkosság borzolja fel, s így a döglött aktákat félretéve a figyelmüket a jelenkori ügynek szentelik. A rendőrséggel párhuzamosan, néha azzal karöltve kezdik el felbonyolítani az ügyet, amely a kezdeti fázishoz képest végül egy elég komplex, háromkörös bonyodalommá teljesedik ki.
Eleinte abszolút nem kötötte le a figyelmemet a könyv. A szerző se füle, se farka módon csak elkezd mesélni. Szinte valós tartalom nélkül mutatja be a szereplőket és igyekszik őket megfelelő kontextusba hozni, de az egész olyan légből kapott és érdektelen, hogy igencsak nehezen vettem rá magam arra, hogy odafigyeljek. Aztán a 74. oldalon megdöbbenve vettem észre, hogy végre a massza összeállt és egy kézzelfogható, élvezhető történetet alkot. Végre! A megdöbbenést olyan mértékben szó szerint kell érteni, hogy még a könyvet is leraktam egy pillanatra, pislogtam hármat és feltettem magamnak a kérdést is félhangosan: tényleg beindul a sztori? Olyan hatalmas pálfordulásban volt részem, hogy még én is meghökkentem rajta. Innentől kezdve minden egyes szót élvezettel olvastam és boldogan fogadtam. Szóval azt mondanám, hogy az első száz oldalon kell kitartani, utána már viszi magával a lendület az olvasót, és ez a kis áldozat maximálisan meg is éri!
A bűneset eleinte egyszerűnek tűnik, ám végül elég jó ok-okozati összefüggést alakít ki az író, így válik a cselekmény iránya kiszámíthatatlanná. A megoldás előre vetítését az is nehezíti, hogy az potenciális gyilkosjelöltek és az ügyben érintettek köre folyamatosan bővül olyan szereplőkkel, akikről korábban nem esett szó. Szerencsére a szerző végül nem ezekre az ismeretlen alakokra keni rá a teljes megoldandó ügyet, hanem csak feláldozza őket a nagyobb cél érdekében. Ennek köszönhetően pedig az olvasó sem ábrándul ki a történetből, hanem mindvégig örömmel fogadja az újabb lehetséges útvonalakat. A könyv legvégén pedig egy csendes, de nagy fajsúllyal bíró esemény zárja le a sort, mikor napvilágra kerül a végső titok is. Bár folytatásos regényről beszélünk, minden rész külön egységként kezelhető, így nem kell attól sem tartani, hogy a körmünket rágjuk le a folytatásért, mert nem kaptuk meg időben a szükséges válaszokat.
A szereplők zöme az idősebb korosztályt erősíti, amely nyilvánvaló módon erőteljesen meghatározza azokat a témákat, amik szóba kerülnek a nyomozás mellett a regényben. A történet szerves részét alkotja az elmúlás. A szerző szépen nyilatkozik a halálról, nem egy félelmetes fekete fellegként jeleníti meg, hanem mint az élet általános velejáróját. Ezzel mindenki tisztában van, de ettől még nem kevésbé lesz fájdalmas egy szerettünk elvesztése. Ezen ok miatt a teljes regényt egyfajta lágy melankólia köde üli meg, amiben a nyugdíjas nyomozóink szolgáltatják az oszlató és ragyogó napsugarat. Igen, koruk ellenére ők maguk az élet megtestesítői. Lehet, hogy a fizikai aktivitásuk már sok esetben korlátolt, de a mentális jelenlétüknek köszönhetően valódi aktív életet folytatnak. Ha kegyes lesz velem a sors és hagyja, hogy én is megéljem ezt a kort, ők lesznek a példaképeim. Pajkosak, életvidámak, tettre készek. Öröm velük a közös időtöltés.
Ritkán veszem meg egy sorozatnak egyszerre több részét is, főleg, ha még az első kötetet sem olvastam, de most mégis eszerint cselekedtem. Az első könyv elolvasása után azt kell mondanom, hogy a döntésem olyannyira helyesnek bizonyult, hogy már a hiányzó negyedik rész is a polcomon van azóta. A kezdeti nehézségek ellenére nagyon megszerettem ezt a flúgos társaságot és örömmel tartok velük a további kalandjaik során. Ez a könyv nekem pontosan azt az érzést testesíti meg, mint mikor a telefonba való vakulás tudatosítása után inkább felveszek egy könyvet és csak olvasok. Rengeteg kötet előnye a feszes tempó, a fokozott izgalom és folytonos stimulálás, de azért néha jól esik lelassulni, kikapcsolni, valódi flow állapotba kerülni. Csak szórakozni. A mentális pihenés érdekében.
Szereplők: A megjelenített karaktereket két rétegre lehet osztani: először is ott vannak Coopers Chase lakói, akik közül többet közelebbről is megismer az olvasó, másfelől pedig az egyel fiatalabb korosztály, akit a rendőrség nyomozói csoportja, pontosabban Donna és Chris képviselnek. A szerző ezzel egy viszonylag széles életszakaszi problémakört le tudott fedni, kezdve a párkereséstől, a kapcsolatteremtés nehézségein át a végső elcsendesedésig. Mindenkinek megvan a saját szuperereje, aminek köszönhetően hasznosan hozzájárul a nyomozás sikeréhez. A statiszták pedig a nyomatékosítást szolgálják, valamint biztodítják a különböző mókás opciók lehetőségét. Bemutatják, hogy attól még, hogy a test megöregedett, az elme még éhezi a mókát és a csoportszellem sem kopott ki.
Történet: A kezdeti bemutatást követően a történet ott veszi valójában kezdetét, hogy az nyugdíjasfalu egyik kivitelező tagját holtan találják saját otthonában, ahol az önkezűség lehetőségét egyértelműen ki tudják zárni. A rendőrséggel párhuzamosan a gyilkossági ügyekre szakosodott nyugdíjasklub is megkezdi a saját nyomozásának irányát. Gyakorta érezheti úgy az olvasó, hogy a szerző kicsit től nagy szabadságot engedett magának a rendelkezésre álló lehetőségek terén, de ezen egy vállrándítással túl lehet lendülni, mondván, hogy a kellemes és gördülékeny történetvezetés fontosabb, mint fennakadni néhány igencsak megkérdőjelezhető kapcsolaton.
Nyelvezet: A regény teljesen hétköznapi nyelvhasználattal íródott, így könnyen olvasható, gördülékeny stílussal rendelkezik.
Besorolás: Szórakoztató irodalom, krimi, cosy mystery.
Esztétika: A könyv keményborítós és puhatáblás verzióban is megjelent, így minden kényelmi szempontot kiszolgál. A külső megjelenésnek is van egyfajta retro, újságot idéző hangulata, ami jól illeszkedik a sztorihoz is. A sorozatrészek összeillenek, igazi dísze a könyvespolcoknak.
Értékelés:
Kedvenc idézetek:
"Egy bizonyos kor után az ember nagyjából azt tehet, amit csak akar. Senki se szól rá, kivéve az orvosait és a gyerekeit."
"– Én örülnék egy betörőnek. Soha senki nem jön hozzám látogatóba."
"– Ugyan már, melyik bűnöző ne lenne képes arra, hogy személyazonosító okmányokat hamisítson?
– Hályogom van. Akkor is beengedném magát, ha a könyvtári kölcsönzőjegyét mutatná fel."
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése