A "Vadkacsa hadművelet" után pár évvel Bogi édesanyja utazási irodájában dolgozik. Bár imádja mások utazásait szervezni, az adventi vásárokkal nincs kibékülve, sőt magával a karácsonnyal is hadilábon áll, mivel gyerekkorában éppen az ünnepek alatt váltak el a szülei.
Robi, Bogi főttkukorica- és fotóbolond barátja szeretné, ha a lány átérezné a karácsony szívmelengető hangulatát. Persze ezt nem egyszerű megvalósítani, ha Bogit Bugyinak hívja a féltestvére, édesanyja körül felbukkan régi iskolás szerelme, az édesapja pedig életében először valódi majrézás tüneteit produkálja közelgő osztálytalálkozója miatt. Mindennek a tetejébe maga Robi is furcsán viselkedik, ráadásul Boginak el kell döntenie, tovább viszi-e a családi vállalkozást, és ha igen, egyáltalán melyiket?
Két jegygyűrű, egy lista, egy vizsgamunka, egy guruló és egy sima étterem, egy kemping (ami már nem romos), egy utazási iroda, egy régi és egy új szerelem, négy adventi vasárnap, no meg egy felejthetetlen karácsony a Balaton partján.
Király Anikó a magyar ifjúsági irodalom üde színfoltja. Első regénye, a Strand, papucs, szerelem 2018-ban jelent meg, amelyet az eltelt évek során további hat követett. A tavalyi évben kellemes meglepetésként érte az olvasóit, hogy év végére visszahozta Bogit egy újabb vadkacsás kalandra. A két regény között eltelt öt évet a lány is megérezte, mivel 22 éves fiatal felnőttként tér vissza, így elmondható, hogy a történettel együtt öregedett. Nem tudom, ki hogy van vele, de számomra ez már egy kedves, mosolyt alapozó tény, hogy a szerző erre is figyelemmel volt. Csupán egy kis apróság, mégis feldobja vele a könyvmoly hangulatát.
Szóval Bogi színre lép egy decemberi napon. Hamar kiderül, hogy pályafutását édesanyja utazási irodájában kezdte el idegenvezetőként, így már rengeteg helyen járt a világban, ám ezt is olyan bogisan kezeli: ez egy munka, nem kérkedik vele, nem hangoztatja. Leginkább a más országokban megesett afférokat emlegeti fel egy-egy az aktuális témához fűzött gondolat kapcsán. Kezét fixen szorongatja Robi, akinek az esernyők iránti rajongása mit sem csökkent és a fotózás áll a figyelme középpontjába. Őket körbe veszi a korábbi banda tagjai, mint Arnold és Soma, valamint a vitatott jellemű Misi, s természetesen ott vannak még a család tagjai is, tehát mindenki, aki a korábbi részben legalább egyszer felszólalási jogot kapott. Néhány új szereplő is betársul a kis csapathoz, akik jól felforgatják az állóvizet – legalábbis Bogi decemberi terveit biztosan. Beúszik a képbe egy régóta porosodó jegygyűrű körüli rejtély, egy hirtelen jött balatoni tor… akarom mondani körtúra, valamint egy jó kis bungalós buli a kemping területén. Cukor, só, minden, mi jó; az X vegyszer pedig maga a szerző, s így született meg Bogrincs mókás karácsonya, ami örök nyomot hagy maga után mindenki tudatában, aki részt vesz rajta. Bizony, az olvasóéban is.
Az elmúlt évek alatt Bogi nem sokat változott, megmaradt ugyanannak a kissé bizonytalan és szeretetteljes lánynak, aki régen is volt. A könyv írási stílusa is nagyjából hozza a korábbi rész hangulatát, ezért olyan, mintha az elmúlt öt évnyi csend meg sem történt volna. A regény teljes egészében aktívan érződik a szerzői jelenlét. Ha két-három tetszőleges mondatot kiemelnék a történetből és megmutatnám valakinek, aki már olvasott más regényt a szerzőtől, kapásból rávágná, hogy igen, ez Király Anikó tollából született. Lehet, hogy az általános irodalmi nézeteket figyelembe véve ez nem helyes, de engem – és szerintem sok más olvasót is -, pont ez ragadott meg, mivel így tudja a megfelelő érzelmi háttért is a története mögé pakolni. Jelen van és a karakterekkel együtt nevet, mókázik, szomorkodik és bénázik, s a regény pont ettől lélegzik szabadon.
Minden szereplőnek rendkívül jól körül határolt jelleme van, amire folytonosan ráerősítenek a kimondott szavak és a tettek. Ez néha kissé soknak is bizonyul, de a hitelesség miatt nem éreztem valódi problémának. A történet elmesélője most is Bogi, aki rengeteget agonizál, kombinál. Az ő esetében mondjuk vártam valamifajta nézetmódosulást, hiszen azért mégiscsak eltelt egy kis idő azóta az ominózus nyár óta, de számomra nem érződött úgy, mintha egy nappal is többet élt volna meg. Nem gondoltam nagy változásra, csupán egy kis nüánsznyi jellemfejlődésre, amivel magáénak érezhető lett volna a 22-es életkori szám, de azon kívül, hogy a problémakörei változtak, egyéb dolog nem. Talán csak az, hogy rengeteget nasizik. Nem vagyok én alapvetően ez ellen, hisz én sem vagyok egy nádszál alkat, de számomra túlságosan ételcentrikussá vált a történet úgy, hogy mellette pedig az alakja és a súlya végtelenül feszélyezi – kivétel akkor, amikor épp valamit elfogyaszt. E kettő között nem éreztem az összhangot. Egy egészséges vívódás oké lett volna, hiszen ebben a korban végképp minden a külsőségek körül forog, de a kontraszt már olyan nagyságokat öltött, ami zavaróvá vált. Bogi gondolatait vagy a kétségei uralták, vagy az étel. Más nem nagyon fért bele.
A regény központi témái kifejezetten jók, a Bogipárti olvasók számára mondhatni aktuálisak. A szerző érinti a felnőtté válás megfoghatatlan definícióját. Külön figyelmet szentel annak a ténynek is, hogy ez nem egy kapu, amin átlépve a kamaszos gondolkodás egy csapásra megszűnik, sokkal inkább egy folyamat, aminek a középpontjába a lélekben és elmében rejtőző kérdések, a megélt tapasztalatok és a különböző helyzetekre adott reakciók összhangja mutatja meg, hogy az adott személy mely életszakaszban jár. No, azért nem kell attól tartani, hogy a sztori elmegy egyfajta lelki kinyilatkoztatási állapotba, de a sorok között, az átélt események hatására ez nagyon jól lecsapódik a szereplők kapcsán. Mivel Bogi és Robi már régóta alkot egy párt, így természetesen előtérbe kerül az eljegyzés gondolata is. Szerintem ez volt az, aminek kicsit a szerző túl nagy feneket kerített. Értem én a riadalmat, az örökölt sorstól való félelmet meg minden egyebet, de annyira sokat pörög Bogi az egészen, hogy az már nem a megfelelő reakciót váltja ki az olvasóból. Az pedig végképp nem segít, hogy már az a regény legelején teljesen egyértelmű, merre szaladnak ezzel kapcsolatban a szálak. A történet másik felében pedig ott van az osztálytalálkozó, amelynek nem Bogi, hanem az apja a résztvevője, sőt, a szervezője, de természetesen a lánynak is bőven ki kell vennie az egészből a részesedését. Számomra azért nem túl életszerű, hogy december 24-re rakták a találkozót, de ezen viszonylag könnyen átléptem, mondván, ez a történet fokozása és nyomatékosítása szempontjából valóban jól megválasztott dátum. Az esemény lebonyolítása kellő komikus jelenettel szolgál az olvasó részére, de az ehhez szorosan kapcsolódó Jácint okozta bonyodalmak még inkább. Lázár régi barátja híres író, aki épp a következő történetéhez szeretne ihletet meríteni a balatoni életérzésből, s a romantikus hangulat megalapozását Bogira bízzák. A férfi karaktere is rejteget némi érdekességet, de a fia sem kismiska. Marci hozza a tipikusan elhanyagolt kamasz minden pufogását, ezzel járulva hozzá az olvasó szórakoztatásához.
Bár a regény irányvonala kiszámítható, a célig vezető út megannyi meglepő élményt rejt magában. Rettenetesen jól szórakoztam néhány jeleneten, s a jókedvem a teljes olvasási fázisban kitartott. A télapós incidensen annyira nevettem, hogy le kellett tennem a könyvet, míg összeszedem magam egy kicsit. Imádom Anikó egyedi stílusát, amivel megosztja velünk a gondolatait. Néhol nekem már kicsit sok volt az elbogizás, de a végére egy olyannyira kedves és szívet melengető jelenetet hozott össze, ami végül biztosította számomra a tökéletes egyensúlyt. Jó volt újra a csapat életébe bepillantást nyerni, de úgy vélem, helyes döntés volt a szerző részétől, hogy az előzmény ismerete nélkül is működőképes cselekményt hozott össze. A regény önmagában is kellemesen fogyasztható, de az első kötet ismerete olyan, mint kakaón a tejszínhab. Úgy az igazi. S talán a későbbiekben még kerülhet rá egy kis színes cukorszórás is. Úgy érzem, Bogiék története itt még nem ért véget, még maradt bennük legalább egy könyvnyi potenciál. De ha a szerző ezt másképp látja, az se gond. Amíg ír, legyen az csak egy szösszenet, egy régi történet folytatása vagy egy teljesen új elképzelés, addig a világ is mosolygósabb marad.
Szereplők: A szereplők nem sokat változtak az elmúlt öt évben, az olvasónak kicsit olyan érzése van ettől, hogy ott folytatódik, ahol abbamaradt. Eleinte számomra kissé idegenek is voltak, hiszen nem egy könyvön rágtam át magam az eltelt időszak alatt, így eleinte kevertem, ki kicsoda és kivel van, de viszonylag hamar helyrerázódtak a dolgok. Király Anikó karaktereinek a legnagyobb erősségük az esendőségükben rejlik. Teljesen emberiek, nincsenek túlidealizálva, kellőképp pechesek, de végül mégis minden a helyére kerül. S pontosan ezért annyira szerethetőek is.
Történet: A regény alapvető hangulata a karácsonyi időszakot hivatott megidézni, de mindezt nem a klasszikus, túlidealizált módon, hanem a rideg valóságot alapul véve, miszerint a mostani ünnepélyek már leginkább sárban úsznak hó helyett és hogy sokkal inkább szól a megszokott menetrend fenntartásáról, mintsem a valódi meghittségről. Végül a szerző egy nagyon szép gondolatba gombolyítja fel az egész cselekményt, ami megfelelő módon hozza az ünnepi életérzést.
Nyelvezet: A szerző saját elbeszélő móddal bír, a hangja erőteljes és félreismerhetetlen. A fogalmazásmódja szofisztikált, cinizmussal és végtelen kedvességgel tarkított.
Besorolás: Kortárs ifjúsági irodalom.
Esztétika: A borító és a cím is jól illeszkedik a korábbi részhez, s elegendő hangsúlyt fektet a különbségekre is, mint például arra, hogy mely évszakban játszódik a történet. Szép, esztétikus, kellőképp könnyed, jól harmonizál a beltartalommal. Egyedül a gerincén lévő elütés az, ami rontja az összképet.
Értékelés:
Kedvenc idézetek:
"Gondolom, megszokta már, hogy a problémáimat hólapáttal zúdítottam rá, és mégis össze akar költözni velem. Talán szereti az extrém sportokat, csak bungee jumping helyett ő így hajszolja az adrenalint. A fene érti a férfiakat! Meg a szülőket!"
"Azt mondják, hogy az ember többet tud a világűrről, mint a tengerek és óceánok mélyéről, na számomra anya gondolatai és érzelmei még ennél is kevésbé voltak feltérképezettek."
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése