2021. szeptember 25., szombat

Octavia E. Butler: A ​magvető példázata (Földmag-duológia 1.)

Fülszöveg:

2024-et ​írunk: a klímaváltozás elviselhetetlen károkat okoz világszerte, járványok, háborúk és tartós vízhiány sújtja az emberiséget. Los Angeles külső részén fegyveres erőkkel védett, zárt közösségek próbálnak biztonságban fennmaradni a fosztogatókkal szemben, akik gondolkodás nélkül ölnek a túlélésük érdekében.
Lauren Olamina az egyik ilyen közösségben él családjával. Apja lelkész, és másokkal együtt azért küzd, hogy megőrizze az emberiség méltóságát és azokat az értékeket, amik egyszer naggyá tettek minket. Miközben apja a helyes úton próbálja tartani a gyülekezetét, Lauren hiperempátiával küzd – egy ritka betegséggel, melynek során rendkívül érzékennyé válik mások fizikai fájdalmával szemben.
Egy nap fosztogatók törnek be a közösségbe, és bekövetkezik, amitől mindenki tartott: otthonukat hátrahagyva menekülniük kell a farkastörvények uralta senkiföldjén. Lauren a túlélőkkel együtt északra tart és idővel a vezetőjükké válik; ráadásul az út során megfogalmazódik benne egy új hitvilág alapja, ami az egész emberiség számára a túlélést jelentheti.

Octavia E. Butler 1993-as és mára klasszikussá vált disztópiája évről évre egyre aktuálisabbá válik. A magvető példázata számtalan írót inspirált és a műfaj egyik legfontosabb modern műveként tartják számon – hatását jól illusztrálja, hogy 2020-ban, huszonhét évvel a megjelenése után New York Times Bestseller lett.


Kezdeti gondolatok:

A könyvesboltokban sétálgatva az embert mindig elcsábítják a frissebbnél frissebb megjelenések. Valahogy úgy van kalkulálva az agyunk, hogy inkább az új dolgok irányába forduljunk érdeklődve, semmint a régebbi megjelenések vagy épp a már klasszikusnak számító művek felé. A friss, ropogós könyvek illata minden könyvmolyt elvarázsol, pedig a régebbi kiadványoknak is megvan a maguk varázsa. Épp ezért szeretem, mikor a kiadók fognak és leporolnak egy korábban már megjelentetett művet, hogy új köntöst aggatva rá újra megismertessék azt a kíváncsi nézőközönséggel. Ezen úton-módon ismertem meg én magam is Octavia E. Butler munkásságát. Xenogenezis-trilógiája a tavalyi évem egyik meghatározó sorozatának bizonyult. Bár nem éreztem teljesen magaménak, maradandó nyomot hagyott bennem, amely miatt még inkább nyitottabbá váltam a klasszikus sci-fi és társadalomregények irányába. Az írónőnek immáron negyedik regényét vette elő az Agave Könyvek kiadó, hogy új formában, de a régi beltartalommal hamvából felemelje. A magvető példázata egy igencsak mutatós regényre sikeredett, mely az idei könyvhét egyik nagy kedvence lett. Magam sem voltam rest gondoskodni a beszerzéséről, ugyanis már az első találkozásunkkor mély benyomást gyakorolt rám. Nagy reményeket fűztem hozzá, ugyanakkor nem feledhettem azt a tényt sem, hogy az írónő gondolkodása meglehetősen eltér az enyémtől, sokkal drasztikusabb képekben létezik, így a kellő szabadsági fokkal kell majd szemlélnem a leírtakat. Nos, úgy néz ki, hogy ez sikerült, így egy, a maga nemében egyedülálló olvasmányélménnyel gazdagodhattam.


A történetről:

Az első dolog, ami igazán megragadott, az a fülszöveg kezdete. Szinte hátborzongató, hogy ez a regény 1993-ban jelent meg először és kísérteties módon vetítette maga elé a nem is olyan távoli jövő egy lehetséges alternatíváját – ami úgy néz ki, hellyel-közzel össze is jött. 2024-ben a klímaváltozás valóban jelentős károkat okoz már és addigra túlleszünk több háborún és járványon is. Ez, a mostani koronavírusos időszakban kifejezetten kísérteties látnoki képességeket feltételez. Mindezek mellé pedig, ha hozzátesszük a fokozatosan fogyó vízkészleteket, elképzelhető, hogy végül valóban Octavia E. Butler-nek lesz igaza, a kérdés csak az, hogy mikor. Nagyon érdekelt, milyen jövőképet festett fel közel harminc év távlatból a szerző, mi az, ami az elképzeléseiből ténylegesen megvalósult és hogy mennyire vizionálta alul vagy éppen felül a mostani állapotot.
Octavia E. Butler regénye alapján a világ 2024-re egy igencsak siralmas hellyé változott, melyben az emberiség fokozatosan a saját kardjába dől és ellehetetleníti magát az elvárható minimumtól is. A felfestett kép a jelenlegi valóságnál sokkal drasztikusabb. A társadalmi rétegek különböző kiváltságai és igényei teljesen átalakultak. Az átlagos ember gyerekkorától fegyverrel a kezében merészkedik csak ki otthona falai mögül – már amennyiben rendelkezik vele. A kis közösségek, mint kommunák funkcionálnak, ám maga a struktúra merően megváltozott. Falakat emelnek, hogy megvédjék magukat a külső emberi és állati tényezőktől, azoktól az ösztönlényként funkcionáló kutyáktól és hajléktalanoktól, akik már eljutottak arra a pontra, hogy bármit megtennének, ha egy kis pluszhoz jutnának hozzá; bármihez, ami a mindennapjukat megkönnyíti, elviselhetővé teszi és hozzájárul ahhoz, hogy még egy kicsit életben maradjanak. Furcsa módon viszont emellett a társadalom, mint gyűjtőfogalom, még mindig érvényes. A civilizációs változások nem okoztak teljes elállatiasodási folyamatot, csupán a szükségletek alakultak át. A pénz még mindig aktívan jelen van, mint fizetőeszköz, az emberek továbbra is a jobb élet reményében a lehetőségükhöz mérten tanulnak, majd munkát vállalnak és ugyanúgy egy jobb, teljesebb jövőről álmodnak. Tehát az alapok azonosak, mindösszesen egy összeomlástól még mentes, de afelé tartó világképet festett fel a szerző, melynek jelenkori relevanciája kevés, ugyanakkor egy távolabbi időpontban még teljesen elképzelhető.
A 18 éves Lauren Olamina, a könyv főszereplője, a maga közösségében tökéletes elfoglalta a helyét. Lelkész apja mellett sok mindent megtanult, mostohaanyjával együtt pedig a fiatalabb generációnak adják tovább a megszerzett tudást. Viszonylag átlagos életet él, megfelelve a társadalmi elvárásoknak, ám a lelkében egy másfajta élet kezd formálódni. Lauren mer gondolkodni, előre tervezni. Fiatalos szenvedélyével és kevés megélt életétévével kissé drasztikus jövőképet lát maga előtt. Tisztában van vele, hogy a jelenlegi állapot nem maradhat örökre így, a külső befolyásoló tényezők hamarosan fel fogják égetni az eddigi életterüket és ezáltal a komforton belüli lehetőségeiket. Ifjonti hévvel fűtött lelke szerint ez már a következő pillanatban megtörténhet, így folyamatosan készül a bekövetkezendő katasztrófára. Ám nem csak túlélő csomagokat készít elő, amely a materiális fennmaradáshoz elengedhetetlen, hanem évek óta engedi magában felszínre törni azokat a gondolatokat, amelyek megalapozhatják a változások beköszöntével az új jövőképet. Hite sajátos irányt vesz, mely apja tanításaival nem fér össze minden ponton, így az eszméit egyelőre nem osztja meg másokkal, hanem kivárja a megfelelő alkalmat, mikor magjait szétszórva több esély nyílik rá, hogy a megfelelő táptalajba jutva fejlődhessenek. Úgy véli, hogy az általa felismert hitrendszer megteremtheti azt, amire a világnak szüksége van ahhoz, hogy újra talpra tudjon állni. A tanítások egyszerűek, szinte magától értetődnek és még az általános vallási alapelvektől sem térnek el drasztikusan. A könyvben ugyanakkor a prioritáshoz mérve nem esik túl sok szó róla, így azon olvasók is kellemesnek találhatják az ismerkedési folyamatot, akik maguk is sajátos elveket vallanak.
A történet a rendhagyó Földmag hitrendszere mellett nagyobb hangsúlyt fektet a társadalmi felépítés bemutatására, egy alternatív világkép megjelenítésére. Az események láncolatának leírásával fokozatosan bővül a szemléltetett rétegződés is. Minél jobban megismerjük a 224-ben uralkodó állapotokat, annál jobban érezhetjük, hogy a szerző az alkotási folyamat során többször is a Bibliában feltüntetett, isteni válaszreakciókat vette alapul a maga sajátos módján. Például a világ egyik legnagyobb problémáját egy új, véletlen feltalált drog okozza, mely a használóját a tűz imádatára ösztönzi, így egyre több épület válik a lángok martalékává e függők keze által. Ahol pedig gyengeséget észlelnek, legyen az egy meggyengült fal vagy épp egy leégni készülő épület, máris megjelennek a fosztogatók, hogy a saját hasznukra fordítsák a szomorú helyzetet. Vérszemet kapva, hiénák módjára veszik körbe a sérült területet, elveszítve emberi méltóságukat a túlélés jegyében. A szerző ezekben a pillanatokban, közvetett módon mutat rá, milyen mélyre süllyedt az emberiség a társadalmi pusztulás okából. Pengeélen táncolnak már, szinte érezni lehet a levegőben a végső felbomlás erejét, de a mérleg nyelve még nem billen át. Még mindig van annyi tartás az elmék és lelkek többségében, hogy a civilizációs alapok fennmaradhassanak, nyomtalanul el ne tűnhessenek. Ez a kettősség érzése folyamatosan jelen van a lapokon és engem végtelenül megragadott, gondolkodásra ösztönzött. A regény olvasása közben a benyomásaimat végig erre építettem fel, s ezáltal meglepő tapasztalatokkal lettem gazdagabb.


Összességében tekintve:

A könyv zsenialitása elsősorban a jövendőmondó képességekbe rejlik. Bár nem a szerző korai elképzelései valósultak meg napjainkban, de rémisztő belegondolni, hogy igazából annyira messze sem áll a társadalmunk a felvázolt képtől. Elég lenne csak egy megbillenés, ami visszavonhatatlanul kiszakítja az embereket a megszokott komfortzónájukból és hamar a feltüntetett világban találnánk magunkat – természetesen az írói szabadságból származó kreativitástól eltekintve.
Olamina egy nagyon ambiciózus fiatal lélek, akinek határozott elképzelései vannak az életről. Egyedi gondolkodásmódja a változás témakörében kifejezetten figyelemre méltóvá teszi. Bár valóban van egy kis szektás beütése az általa átadni kívánt tudásnak, az embereknek meghagyja a saját döntési jogot – márpedig az önálló választási lehetőség mindig is nagy jelentőséggel fog bírni, főleg, ha mása sem marad az egyénnek, mint a szabad akarata. Én magam nem vallom a közvetített irányelvet, sem annak alapjait, de még ennek ellenére is bőven adott gondolkodni valót az elmúlt napokra.
A magvető példázata című könyv joggal nőtte ki magát a klasszikus irodalom egyik új mérföldkövévé. A benne foglaltak felkavarják a mindennapok állóvizét, hogy az olvasó a kavics becsapódásának helyét szemlélve, a megjelenő körkörös mintázat mentén haladva átérezze a szavak súlyának jelentőségét. Lehet, hogy ez mindösszesen jelenleg csak spekuláció, ám a világ változása tagadhatatlan, a környezeti tényezők mozgásban vannak, amelyeket az emberi jelenlét csak még inkább felgyorsít, így érdemes megállni egy pillanatra és átérezni a könyv által közvetített üzenetet, rácsodálkozva, hová is tart a mostani társadalmi felállás, technikai fejlődés.


Értékelés:

Kedvenc idézetek:


"A várakozás idegörlő, és nincs annál rosszabb, mint várni, hogy idősebbek legyünk, hiszen sehogy sem tudjuk felgyorsítani a folyamatot."

"Az intelligencia nem más, mint folyamatos, egyéni alkalmazkodóképesség."

"Istennel nem lehet szembeszegülni, nem lehet megállítani. De formálható, fókuszálható. Következésképp nincs értelme imádkozni Istenhez. Az ima csak az imádkozón segíthet, és rajta is csupán abban az esetben, ha megszilárdítja és összpontosítja az elhatározását. Ilyenkor segíthet megteremteni az egyetlen valóságos kapcsolatunkat Istennel. Alakíthatjuk általa Istent, könnyebben elfogadhatjuk, és együtt élhetünk Isten ránk rótt formáival."

A könyv adatai:

Kiadó: Agave Könyvek
Megjelenés ideje: 2021 augusztus 31
Terjedelem: 350 oldal


A könyv az alábbi helyeken vásárolható meg:




Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése