2021. június 18., péntek

Kandi Steiner: Weightless – Súlyok nélkül

Fülszöveg:

Te ​képes vagy viselni egy fájdalmas szerelem súlyát?

Emlékszem a fényekre. Emlékszem, le akartam fényképezni, ahogy vörösen és kéken villództak rideg, szenvtelen arcán. De tudtam, hiába lennék képes elmozdulni onnan, ahol a lábam földbe gyökerezett… hiába szaladnék a fényképezőgépemért, akkor se tudnám megörökíteni a pillanatot. Nincs zársebesség, lencse vagy fénytechnika, ami hűen visszaadhatná az érzéseimet, ahogy a szemébe néztem.

Bíztam benne, szerettem, és bár a testem megváltozott azon a nyáron, ő biztosított a segítségéről: hogy megmaradjak annak, aki belül vagyok, függetlenül attól, hogy a külsőm átalakult.

De aztán minden megváltozott.

Ellopta az ártatlanságomat. Megsebezte a szívemet. Elvette mindazt, amit úgy hittem, az életemről tudok, hirtelen kihajította az ablakon, és közben darabokra törte a világomat összetartó üveget.

Emlékszem a fényekre.

A szenvedélyesen, kétségbeesetten, tüzesen felizzó piros csíkokra. Az éles, könyörtelen, rideg kék sugarakra. Jelképei voltak mindannak, amit azon a nyáron el kellett szenvednem. És mindannak, amivel nem akarok szembenézni soha többé.

Önbizalomhiány, túlsúly, szerelmi csalódás – hogyan lehetünk úrrá a félelmen, fájdalmon, bánaton?

Ismerd meg Natalie történetét!

Kezdeti gondolatok:

Az utóbbi években egyre inkább kezdik a szerzők a képzeletüket bontogatni. A piac korlátlan számú választási lehetőségei között rájöttek, hogy az olvasókat úgy tudják a leginkább megragadni, ha elengedik az eddigi komfortos történetalkotási módszereket és valami újszerűt csepegtetnek a lapokra. Ezen okból kifolyólag kezdtek a piacra betörni az úgynevezett tabu könyvek, valamint azok, amelyeknél a klasszikus felállást sutba dobva egyéb kifejezési formákat is eszközölnek. S ha ez a nyitott szellem találkozik olyan témákkal, amelyek a mai világban kissé elnyomás alatt vannak tartva, csoda születhet.
Az egyik kedvenc témám az a női alkat. A médiában rengeteget lehet hallani mostanában a „fogadd el és szeresd a tested” szlogent, amely miatt a két tábor képviselői igencsak vérmes harcot képesek vívni egymással. Ebbe most nem is mennék bele, hisz még ha hidegen is hagy minket a téma, akkor is találkoztunk már jó pár ilyen kommentháborúval – és nem is kell érte a messzi múltba nézni. Én voltam mindkét oldalon, mondhatni oda-vissza táncolok a vékony és az erőteljesen telt testalkat között már évek óta. Rengeteg jó és rossz tapasztalatot szereztem, mind mozgás, mind étkezés során, de azt elmondhatom, hogy mikor a mostani állapothoz képest is kevesebb voltam húsz kilóval, akkor sem voltam elégedett vagy épp boldog. S ez az a belső indíttatás, ami miatt rögvest megragadta a figyelmemet Kandi Steiner nemrégiben a Könyvmolyképző kiadónál megjelent újdonsága, a Weightless – Súlyok nélkül.


A történetről:

Mindig nagy kedvencem volt a kiadó kínálatából Kody Keplinger DUFF – Pótkerék című regénye. Ez volt az első olvasmányom, ami arra biztatott, hogy bár ne feltétel nélkül, de szeressem magam. Találjam meg magamban a jót, ölelgessem meg, mert én is értékes vagyok, függetlenül attól, éppen mekkora a hasam. Azóta is vadászom az ehhez hasonló történeteket – elég kevés szerencsével –, hiszen fontosnak tartom a témát, valamint én személy szerint már nagyon unom a teljes tökéletességgel rendelkező főszereplők világát. Nehezebben azonosulok velük, valamint úgy érzem, hamis képet festenek fel azáltal, hogy az ő világukban nem léteznek átlagos külső személyi jegyekkel rendelkező karakterek és nincsenek különálló személyiségek. Mintha szalagon gyártották volna őket. A Súlyok nélkül című könyv esetében azonban a főszereplő, Natalie, pont abba a keskeny kategóriába tartozik, aminek szerintem több szót kellene adni. A könyv nem mondja ki a konkrét súlyt, amivel rendelkezik, csupán a testalkatát jellemzi általános körülírással, mint például, hogy a combjai összeérnek. Úgy vélem, nincs is szükség a pontos meghatározásra, mivel így szélesebb réteget tud megszólítani a története.
Natalie életébe akkor csöppenünk bele, mikor épp az első szerelmi bánatán igyekszik úrrá lenni. Két év után az általa oly nagyon szeretett fiú elhagyta egy másik, nálánál sokkal dekoratívabb kinézettel rendelkező lányért. A történetből nem derül ki, hogy valóban ez volt-e a váltás oka, vagy egyéb dolgok miatt döntött úgy Mason, hogy a szíve másfelé húz már, de egy alacsony önbecsüléssel rendelkező egyén esetén a szembetűnő különbségek lesznek igazán fajsúlyosak. A szakítás, valamint egyéb negatív élmények következtében végül Natalie úgy dönt, él az édesanyja által kínált lehetőséggel és elkezd személyi edzőhöz járni a fogyása érdekében.
Ez a könyv elsősorban erről a folyamatról számol be, miként küzd a céljai eléréséért ez a fiatal lány. Útja során azonban ennél sokkal több mindent bemutat, amely az olvasóra is kifejti jótékony hatását. Egyfajta mankóként szolgál ahhoz, hogy a saját életében is megtalálja azt az irányvonalat, amire talán nem is tudja, mennyire vágyakozik már. A Súlyok nélkül című könyv elsősorban az önmagukat kereső fiatalokhoz szól, erőt ad nekik ahhoz, hogy kezükbe vegyék a sorsukat. Natalie borzasztóan erős karakter, akiben hihetetlen mennyiségű kitartás rejtőzik, mindemellett pedig pont olyan elveszett, mint a korosztályának legjava. Néhány negatív tapasztalat kellett ahhoz, hogy felnyissa a szemét: ő valójában nem boldog. Lehet, hogy gazdag és csupán a nevelőapja neve korlátlan hozzáférést biztosít bármihez, de ami igazán lényeges lenne, azzal nem rendelkezik. Egyetlen valódi barátja van és bár eddig nem nagyon foglalkoztatta a kinézete, tudat alatt tisztában van vele mégis, hogy saját maga számára is sokat számít, mit láthat a tükörben. A regényben többször megerősítést nyer, a világ talán egyik legfontosabb tézise. Natalie elsődleges célja az önfejlesztés. Nem azért akar változtatni az eddigi életmódján, mert mások túlsúlyosnak láthatják és az ő megbecsülésükre vágyakozik, hanem azért, mert ő maga szeretné kézbe venni a sorsát és szeretné kihozni magából a lehető legtöbbet. Persze, a szeme előtt lebeg a leadott kilók mennyisége is, hiszen ez hatalmas löketet tud adni ahhoz, hogy a nehéz edzéseken kitartson, de inkább a testére gyakorolt jótékony hatásokban veszik el. Érzi a fájdalmat, miután megerőltette magát, hogy alig tud mozogni eleinte az izomláztól, ám mellette minden egyes nap ott van benne az egyre növekvő kitartás is, hiszen azt is érzi, hogy sokkal ruganyosabbá, feszesebbé válik mindene. Mindemellett pedig egyáltalán nem elhanyagolható, hogy a sportban megtalálja azt, ami segít lecsendesíteni a gondolatait; erre pedig nagy szüksége van, ugyanis a saját belső harcai mellett egyéb tényezők is megbolondítják a nyár felhőtlenségét.
Az önbizalom építése alapvetően nehéz feladat, pláne, ha a számodra fontossá váló emberekkel is mindennapos harcokat kell vívnod, amely kellőképp képes elvonni a figyelmedet. Natalie esetében is pont így van. Az életében egymást követik a várt és váratlan fordulatok, amelyek mind kizökkentik a normál kerékvágásból. Legfőképp a személyi edzője, Rhodes gyakorol rá hatást, bár ezt végképp nem akarja bevallani magának sem. A fiú és közte kialakuló kapcsolat egy újabb erős témát ad a már eddig sem unalmas könyvnek. Egyfelől magába foglalja, hogy mennyire nem a külső jegyek határozzák meg az embereket és érzéseiket, másfelől bemutatja egy zárkózott, folyton eldobottnak ítélt személy állandó vívódását is. Érinti a gyerekkori tapasztalatszerzés fontosságát, hogy az akkor belénk sulykolt tézisek mennyire meghatározzák a későbbi jellemünket és hogy a folytonos pozitív vagy éppen negatív megerősítésnek milyen erőteljes hatásai vannak mentális értelembe véve. S mindemellett a szerző még csempészett a lapokra egy merően eltérő, meglepetésként szolgáló szálat, ami a könyv legvégére kizökkenti az olvasót az önbizalomépítős és romantikusnak hitt világából. Ez az utolsó fordulat eleinte számomra nem hiányzott, ám mivel nem ferdítette el a történet lényegi részét, sőt, inkább egy új megvilágosításba helyezte általa, amely miatt erősödött a new adult kategória hatása, így csöppet sem zavart.


Összességében tekintve:

Mikor a végére értem Kandi Steiner történetének, ültem még egy pár percet egy helyben, csendben úgy, hogy a csukott könyvön még mindig rajta volt a kezem. Elgondolkodtatott a történet. Egyfelől egy nagyon szórakoztató, csavaros, finom regényt olvastam, amely bővelkedett az érzésekben és a viccesnek, valamint forróbbnak nevezhető helyzetekben. A plusz hozzáadott történeti egységek által pedig összetett, sok különböző témából mazsolázó könyv kerekedett a végére, mely tényleg kikapcsolja a felnőtt fiatal olvasókat. Másfelől pedig ott van benne az a megerősítés, amire mindig is vágytam. Kevesen tudnak írni a túlsúlyról ilyen formában. Bemutatta lelki oldalról is, hogy micsoda bizonytalanságot tud az ember maga iránt érezni csupán azért, mert nem illeszkedik az általa vélt tökéletes képbe, másfelől nem nyomja ezt az egészet olyan erősen az olvasó arcába, hogy az zavaró vagy épp bántó legyen. Mindösszesen csak arra világít rá, hogy az is oké, ha jól érezzük magunkat a bőrünkben, de az is teljesen rendben van, ha változtatni szeretnénk – ám utóbbi esetében tennünk kell érte. S nem elég a táplálkozásra és a mozgásra való odafigyelés, mert az átalakulási folyamat szerves részét alkotják a lelki folyamatok is. Nem csak az izmot, hanem az önbecsülésünket is építeni kell. Sokan pedig pont itt csúsznak el – köztük én is.
Ez a regény felkerült nálam a kedvencek polcára. Mélyen megérintett Nathalie karaktere és története. Persze, nem egy tökéletes könyv, inkább az egyszeri kikapcsolódást erősíti, de számomra elhozta azt a bizonyosságot, amit rég nem éreztem. Valami helyrebillent tőle a lelkemben és most sokkal jobban érzem magam. Úgy gondolom, sokszor fel fogom még lapozni.


Értékelés:

Kedvenc idézetek:

"Szóval légy vad, légy őrült, légy spontán, és légy szenvedélyes. Soha ne bánd. És amikor valaki azt mondja, hogy később megbánod a döntésedet, higgy abban, hogy nem fogod."

"– […] Ha mindened odaadod valaki másnak, rájössz, hogy egy nap meg kell változtatnod mindazt, amit önmagadról tudsz."

"Egy gyenge ember inkább együtt nevet a hiénákkal, mintsem, hogy vállalja a kockázatot, hogy alulmarad a futásban az oroszlánokkal."

A könyv adatai:

Kiadó: Könyvmolyképző Kiadó
Megjelenés ideje: 2021. május 4.
Terjedelem: 380 oldal


A könyv az alábbi helyeken vásárolható meg:



Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése