Finlay Donovan kétgyerekes, egyedülálló és idegileg teljesen kimerült anyuka, aki mellesleg leadási határidőkkel küszködő írónő is egyben. Az élete totális káosz. Az ügynökének beígért könyvével egyáltalán nem halad, a volt férje kérdés nélkül elbocsátotta a kisegítő bébiszittert, négyéves kislányát pedig épp egy igen szerencsétlenül alakult első hajvágási kísérlet eredményeképpen a fejéhez szigszalagozott tincsekkel kénytelen óvodába vinni.
Finlay egyre sokasodó problémáin az sem segít, hogy az ügynökével folytatott üzleti ebédje alatt a szomszédos asztalnál ülők kihallgatják krimije tervezett történetét, és tévesen bérgyilkosnak vélik. Finlay pedig saját maga legnagyobb döbbenetére igent mond a felkérésre, hogy elintézzen egy kellemetlen férjet. Mert hát valamiből élni is kell.
Persze a való életben közel sem olyan egyszerű egy rendes bűncselekményt elkövetni, mint egy regény lapjain, ráadásul kisvártatva – hogy semmi se legyen egyszerű – Finlay menthetetlenül belebonyolódik egy nagyon is valódi gyilkossági nyomozás eseményeibe.
Elle Cosimano az anyaság minden örömét és megpróbáltatását bemutató regénye pergő stílusú és őrülten szellemes, letehetetlenül szórakoztató olvasmány.
A történetről:
Mióta anya lettem 2021 év végén, azóta a figyelmem elkezdett eltolódni azon könyvek irányába, amelyekben némi szó esik az én aktuális élethelyzetemről is; tehát a szülői örömök mellett azért némi frusztráció csökkentő hatása is van azáltal, hogy kimondja, nem minden rózsaszín csillámporos, ha van egy vagy több porontyod. Ha mindezt pedig nem életmód kategóriában, hanem a szórakoztató irodalom részlegen találom meg, még inkább örülök. Ha pedig az egyik általam preferált kiadó repertoárjából kerül ki, végképp beadom a derekam. Mindezek után nem az volt a kérdés, hogy vajon olvasni fogom-e Elle Cosimano Finlay Donovan sorozatát, hanem az, hogy mikor. Ez pedig most jött el.
A regény központjában a címszereplő Finlay Donovan szerepel, akinek az élethelyzete nem éppen optimális az adott pillanatban. Kétgyermekes egyedülálló anyuka, akire a valóság minden súlya ránehezedik: kifizetésre váró számlák, anyagi deficitet okozó hitelek, ki-ha-én-nem típusú exférj, szaladó ház, elmarasztalt munka. Íróként próbálja megkeresni a kenyérre és a pelenkára valót, de mint mindenki tudja, aki bármilyen jellegű szellemi munkát végez, ha a körülmények nem rendezettek, bizony képtelenség elvégezni a feladatokat. Ha nincs rendben a lélek és az elme, a gyerekek és a lakás, akkor bizony, ha a fene fenét is eszik, akkor sem fog a munka megfelelően haladni. A sok frusztráció mindennek odacsap. Ez pedig egy ördögi kört okoz, amelybe Finlay már nyakig elmerült. Ha pedig mindez nem lenne elég, még egy félreértésen alapuló, minden realitást felülmúló megbízatást is kap: a bántalmazott feleség kérésére meg kellene ölnie annak férjét. Na, a móka innen veszi kezdetét.
Fontosnak tartom kiemelni, hogy ez az a típusú könyv, amit nem kell komolyan venni. Nyilvánvaló, hogy a szerző az írói szabadságával élve a lehető legnagyobb túlzásokig vitte el a sztoriját és pont emiatt van az, hogy az általa felvázolt történet hitelessége megkérdőjelezhető lenne több ponton is. Szóval erre a könyvre nem érdemes általános krimiként tekinteni, hiszen maga a szerző sem annak szánta, hanem egy chick lit és cozy mystery zsánerbe illeszkedő, a szórakoztatást szolgáló történetnek. Annak pedig tökéletesen megfelel.
Finlay Donovan olyannyira átlagos, hogy az már szinte fáj, de pont emiatt kerül az olvasóhoz közel. Nincs a karaktere túlidealizálva, sőt, sokszor inkább a szerző csak a helyzetkomikum miatt önt még egy lapát balszerencsét a nyakába. Ez már a nyitójelenetben is teljesen világos, hiszen melyik szülő ne szembesülne előbb-utóbb azzal a problémával, hogy a gyermekéből önjelölt fodrász válik - s természetesen mindig a legalkalmatlanabb pillanatban, például amikor indulni kellene az óvodába. Finlay helyzetmegoldása nem a legjobb, de végül is célt ér vele: a gyerek nem sír, hanem örömmel megy körberagasztott fejjel, sapkában az oviba. És tényleg, szülőként néha pont elég ennyi: hogy a gyerkőc elégedett, még akkor is, ha a kivitelezés felnőtt szemmel kritikus. Ez a jelenet tökéletesen aláfesti a teljes könyv stílusát. A továbbiakban is ilyen őrült és túlzó, de végtelen humoros megoldások sora jellemzi a karaktereket, amelyek nem túl kifinomultak és végképp nem átlagosak, de a végső eredményt nézve megfelelőek.
Szóval Finlay akarata ellenére bérgyilkosjelöltté válik, mikor a következő könyvéről nyilvános helyen beszélget az ügynökével és a szomszédos asztalnál ülő nő félreérti a köztük elhangzó párbeszédet. Ez az abszurd helyzet hamarosan egy egész lejtmenetnyi eseményt indít el, amely során Finlay cseverből vederbe kerül, miközben a felszínen úgy néz ki, hogy a helyzete egyre inkább stabilizálódik. Eleinte a cselekmény irányvonala látszólag egyszerű és egyirányú, de ahogy haladunk előre a történetben úgy válik egyre bonyolultabbá. A szereplők nyaka körül egyre jobban szorul a hurok, és elképzelhetetlen, hogy ezt ép bőrrel meg tudják úszni. A szerző tartogat is kellő mennyiségű meglepetést, de azt kell mondanom, hogy nagyon jól sikerült kikerülnie az alapvető buktatókat és végül így a regény végjátéka - még ha kicsit le is kell hunyni a szemet miatta - valódi megoldást tud biztosítani arra a nyakatekert helyzetre, amely végül létrejött. A szerző pedig az utolsó oldalakon bebetonozza a folytatás iránti vágyat, még annak ellenére is, hogy nem hagy maga után függővéget. Kegyetlen jó az utolsó sorokban szereplő csavar és elindítja az olvasó fejében a vezérhangyát.
A cselekmény több helyen is vékony jégen táncol. Néhány esetén biztosra vettem, hogy ebből nem fog tudni jól kijönni a szerző, de végül - ha nem is túl kecsesen -, mindig sikerült áthidalnia a problémákat. Alapvetően ez az attitűd is jól illeszkedik a főszereplőhöz, így szavam se volt ellene. Tény, ezen sztori esetén többször is szemet kell hunyni néhány tény és szituáció fölött, amely más keretek között biztosan nem lenne működőképes, de mivel ez a regény csupán a szabad szórakozás lehetőségét teremti meg, így panaszra ok nem lehet. Nem egy szürreális jelenet van benne, amelynek a helyzetkomikuma magas, így sokszor úgy éreztem magam, mintha első sorból nézhetnék végig egy komédiát, popcornnal és kólával a kezemben.
Kikapcsolódásnak tökéletes olvasmány. Humoros, életszerű, kissé esetlen és elborult, de pont ezek miatt szerethető olyannyira. Emellett pedig érződik, hogy a szerző komoly munkát fektetett a sztorijának megtervezésébe, mivel a finoman húzódó szálak, melyek folyamatosan feslenek fel, mindig megfelelő kapcsolódási pontot nyújtanak az adott szituációban. Finlay egy igazi őrült nőszemély - de pont ezért szeretem annyira. A könyvírás témakörével pedig végképp levett a lábamról. Tökéletes példa arra nézve, hogy a valóság által életre hívott képkockák szolgáltatják a legjobb történetek alapjait.
Szereplők: Haláli jópofa mind. Számomra a bébiszitter az, aki a leginkább kettyósnak tűnik, de a szó pozitív értelmében. Remélem, a folytatásban azért nagyobb hangsúly lesz az ő karakterén is, mert érdekelne kicsit a múltja, ami miatt ilyen könnyen beleugrott ebbe a hajemresztő szituációba.
Történet: A történet egy hétköznapi anyukának a nem mindennapi életéről szól. Finlay Donovan átlagosnak mondható mindaddig, amíg egy félreértésnek köszönhetően bérgyilkos bőrbe bújik. Innentől kezdve balszerencse balszerencse hátán érkezik és egyre inkább szorul a hurok a nő nyaka körül. A humoros megközelítésnek ksözönhetően a történet mindvégig szárnyal, s amikor már azt hihetnénk, hogy ebbe beletörik a karakterek és a szerző tolla, egy újabb bakizással mégiscsak megoldást találnak a lehetetlenre.
Nyelvezet: Teljesen hétköznapi, érthető és szerethető.
Besorolás: Kortárs szórakoztató irodalom, chick lit, krimi, cozy mystery.
Esztétika: A borító számomra kissé semmitmondó. Alapvetően nem rajongok a sematikus irányvonalért, de mivel a cím kifejezetten hosszú, érthető, hogy a hangsúlyt nem lehetett jobban elvinni róla.
Értékelés:
Kedvenc idézetek:
„Közismert tény, hogy reggel fél kilenckor általában a legtöbb anya már ölni tudna. Azon a bizonyos október nyolcadikán, kedden reggel én a magam részéről már háromnegyed nyolckor készen álltam rá."
"– Harmincegy vagyok. – Ledöftem a tésztámat. – Még a fél lábam se lóg bele a sírba.
– Utoljára mind a kettő benne volt.
Nagyot rúgtam az asztal alatt a bokájába.""– Nyomjátok, csajok! – harsogta az oktató. – Nyomjátok, ahogy a csövön kifér!
Ez a nő megbuggyant? Utoljára a szülőszobán nyomtam ennyire."
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése