2022. július 14., csütörtök

J. R. Ward: Perzselő ​vágy (Lánglovagok 1.)

Fülszöveg:

Anne ​szenvedélye egész életében a tűzoltás volt. A rengeteg izmos, tetkós pasi között egyetlen lányként mindig is megállta a helyét. És ott volt az az egy bizonyos kolléga, Dannyboy, aki megbabonázó kék pillantásával már a kezdetektől felperzselte őt.
Azonban amikor egy raktártűz tragikus véget ér, és Anne elveszíti az egyik kezét, Danny pedig – aki saját maga mentése helyett csakis a lány életben tartásával törődött – számos súlyos sérüléssel kerül a kórházba, az életük egész más irányt vesz. A felgyógyulás után Danny az ivásba menekül, Anne pedig gyújtogatási nyomozónak képezteti ki magát, és próbál tiszta lappal indítani, elfeledve a régi barátokat, a régi életét, miközben a szíve még mindig a tűzoltásért dobog.
Persze a múltat nem lehet csak úgy kitörölni, és ahogyan Anne és Danny útjai újra keresztezik egymást, nem sokáig tagadhatják a köztük lévő őrült mágnesességet. Miközben próbálják meggyógyítani egymás lelkét és a sajátjukat is, annyi forró szexszel segítve ezt, amennyivel csak tudják, újabb veszély fenyegeti őket, amikor Anne gyanítani kezdi, hogy a város egyik legbefolyásosabb emberének köze van a sorozatos raktártüzekhez. És mint tudjuk, a tűzzel vigyázni kell, mert könnyen megégethet.

A történetről:

J. R. Ward neve sokak számára ismerős. A Fekete tőr testvériség sorozatával végérvényesen beírta magát a tehetséges szerzők névsorába. Ez a vámpíros sorozat hajdan nagy rajongásra tett szert sokak által, s sokan a szerzővel is azonosítják, ám, ahogy az lenni szokott, más jellegű történeteket is alkotott. A Perzselő vágy is egy ezek közül. A túlvilági elemek befolyásoltsága nélkül meséli el két hétköznapi ember közel sem átlagos történetét. A realitás talaján mozogva egy olyan világba kalauzol minket, amely szintén nem mentes az erőszaktól és a nyers, erőteljes érzelmektől.
A középpontban Anne áll, aki a családi hagyományt követve maga is tűzoltóként dolgozik. Nem marad a háttérben, mondhatni, a forró helyzetek éltetik. Szereti ezt a munkát és a vele járó kihívások sorozatát. Egy átlagos tűzeset során azonban súlyos sérülést szerez, így nem tudja a továbbiakban folytatni a munkáját. Ez nem csak a hétköznapjaira vet ki borzasztó árnyakat, hanem a személyiségére is. Hosszas küzdelem árán tudja csak újra megtalálni önmaga megmaradt darabjait. Mindemellett pedig a magánéletére is rányomja a bélyeget, mivel az általa kedvelt személy közrejátszott az életének ezen nagy fordulatában, ami további vörösen izzó sebeket ejtett mindkettejükön. Anne karaktere számomra kissé ellentmondásos volt. Egyfelől csodáltam a benne tomboló elhivatottságot és élni akarást. Az, amin keresztülment, sokakat teljesen összeroppantott volna. Másfelől az alapvető karakán jelleme abszolút nem állt összhangban az én viselkedésmintámmal. Ő tipikusan az az ember, akivel nem keresnék magamtól kapcsolatot, még akkor sem, ha közös osztályon dolgoznánk. Borzasztó volt még olvasni is, miként bánt az anyjával, s ezen nem sokat enyhített az sem, miután a szerző felfedi a magánéleti lapokat is, amelyek magyarázatul szolgálnak mindkét személy viselkedésére. Én hiszem, hogy egy átlagos szülő sem érdemli meg ezt a fajta megítélést.
A férfi főszereplő, Danny, szintén nem került közel hozzám. Az ő karaktere abszolút képlékeny. A szerzőnek volt egy elképzelés a fejében, de nem sikerült a tervei szerint megvalósítani. Egy tipikus könyves álompasit szeretett volna ő is alkotni, aki világi jó testtel bír, amelyhez egy érzékeny, de macsó jellem társul, s no persze néhány lelki probléma, ami elől menekülhet. Az elegy tökéletesen megvan, de végül nem egy finom sütemény lett, hanem egy amorf massza. Dannyt megtörte az élet, még az általa hordott maszk is jól látható karcolásokkal borított. Ehhez nem illeszkedik egyáltalán a felvázolt stílusirány.
A cselekményt az érzelmi rész eléggé háttérbe szorítja, de azért akad némi szórakozás a lapokon. Számomra érdekes volt látni, hogy külföldön miként működik a tűzoltóság; például nem tudtam, hogy mentői szerepköröket is ily mértékben magába foglal ez a szakma. Bevallom, eleinte kissé zavaros volt, de folyamatosan tisztult a kép. A klasszikus tűzoltósági munka mellett azonban engem sokkal jobban érdekelt Anne új szakterülete. Felderíteni a helyszínt, megvizsgálva és hitelesítve, honnan és milyen célzattal eredhetett a tűz, hozzám sokkal közelebb áll, mivel inkább bírok analitikus jellemmel, semmint adrenalinfüggőséggel. A könyvben leírt tüzek közötti összefüggések finoman bontakoznak ki, míg végül felépül a teljes háttérsztori. A történet a tetőpontján már új meglepetést nem tartogat az olvasó számára, de a hirtelen kibogozott szálak kellő szórakoztatást biztosítanak. A végkifejlet vet fel pár morális kérdést, amely úgy érzem, hogy a folytatásban sem kerül tisztázásra, de ezt csak akkor tudhatjuk meg, ha már kezünk között lesz a következő kötet.
Egyelőre még nem döntöttem e sorozat sorsáról. Úgy érzem, ez még csak valami nagyobb volumenű történetnek a felvezetése volt, érzem benne a potenciált, ám nem győzött meg annyira, hogy naptárba véssem a következő várható megjelenés dátumát.


Szereplők: A szerző az általa megformált karaktereket egyéni tulajdonságokkal látta el, amelyek miatt kirínak a tömegből. Nem csak külső, hanem belső értékekkel is rendelkeznek. A női főszereplő erős karizmával van megáldva, nem egy könnyen felejthető típus; ezzel szemben a férfi főszereplő, valamint a további résztvevők már kevésbé meghatározóak.
Történet: Egy sorozat első részéről beszélünk, így különösen fontos az alapok megismerése. A szerző erre véleményem szerint nem fektetett elég hangsúlyt. A tűzoltósági rend működése nem elég egyértelmű, ahogy az ott dolgozók sem eléggé behatárolhatóak, de még ezen az ingó talajon is képes viszonylag szilárdan megállni a történet. Bár az érzelmi rész sokkal inkább meghatározó, azért a háttérben csordogáló sztori sem rossz. Kár, hogy ennyire el lett nyomva.
Nyelvezet: A regényt átlagos nyelvezet jellemzi. A szerző nem megy bele hosszadalmas leírásokba, kifejtésekbe, inkább hagyja, hogy a maga útján csorogjanak az események. A sok szereplő és a rájuk aggatott becenevek viszont eleinte zavaróak, túltelítik az érzékeket, így kissé a szaggatottság érzését kelti.
Besorolás: A Perzselő vágy a Passion válogatás sorait erősíti. Bár az erotika itt kevésbé került előtérbe, megállja a kategóriában a helyét.
Esztétika: A külső borító megragadja a szemet, jól megformált, ám a belső lap, amelyet mindig olyan nagy izgalommal várok, most nem hozta a kellő lelkesedést. Ettől függetlenül szép kiadvány, masszív kötéssel, jól forgatható.


Értékelés:

Kedvenc idézetek:


"Az erő néha nem az ellenállásban rejlik, hanem hogy letesszük a fegyvert egy olyan ellenséggel szemben, amit mi magunk teremtettünk."

"Az élet már csak ilyen. A szokás és a rutin miatt állandónak érezzük a dolgokat, de ez csupán az ismétlődés nagyon törékeny talapzatán álló illúzió volt. A változásban és a káoszban sokkal nagyobb eséllyel bízhatunk."

A könyv adatai:

Kiadó: Maxim Kiadó
Megjelenés ideje: 2019. december 2. 
Terjedelem: 448 oldal

A könyv az alábbi helyeken vásárolható meg:





Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése