Fülszöveg:
Karácsony van a Cornwall partja melletti Mount Polbearne nevű faluban – a család, a barátok és az ünneplés ideje.
Polly Waterford szeret a vállalkozásában, a Piciny Csodák Pékségében dolgozni, és az ünnepi időszak mindig arra ihleti, hogy valami különlegeset süssön a falubelieknek. Ennél jobban csak azt szereti, ha főnyeremény barátjával, Huckle-lal összebújhat. Ez a karácsony minden eddiginél jobbnak ígérkezik, de a dolgok nem mindig alakulnak terv szerint…
Amikor Polly legjobb barátnője, Kerensa előáll egy titokkal, amely fenyegeti azt az életet, amelyet Polly és Huckle együtt építettek fel, a jövő kezd bizonytalanná válni. Aztán felbukkan Polly múltjának egy szereplője, és ez még tovább bonyolítja a dolgokat. Polly általában vigaszra talál a munkájában, de most úgy érzi, hogy ez nem lesz elég.
Vajon sikerül-e elrendeznie mindent, és lehet-e még mindenkinek boldog karácsonya?
Karácsony. Az ünnep, ami a legszélsőségesebb reakciókat váltja ki az emberekből. Sokan csak az anyagi ráfordítást látják benne, bosszankodnak a kötelező családlátogatások miatt. Mást szomorúsággal tölt el, mert nem lehet azokkal, akik igazán fontos szerepet töltenek be az életében. De van egy réteg, akit már az ünnep előtt áthat a karácsony szelleme. Szép ruhába öltözteti a lelkét és környezetét egyaránt és hálát ad az élete minden boldogságáért.
Én általában a tartózkodó vonalat szoktam erősíteni. Várom az ünnepeket, de inkább azért a kis pihenés miatt, amit elhoz. Idén viszont úgy néz ki, engem is megérintett a várakozás szele: már az első adventi gyertya meggyújtásától kezdve érzem a lelkemben a boldogságot, a szeretetet. Ezt csak erősíteni és erősíteni szerettem volna idén, így magam is készítettem adventi koszorút. karácsonyi asztaldíszt, sőt, nálunk már a fa is áll - ennek főként az az oka, hogy 22-től a családlátogatások miatt nem leszünk itthon, de szerettük volna mi is egy pár napig csodálni a sarokban gubbasztó kis fenyőt. A hangulat erősítése érdekében a kedvenc eszközömet is bevetettem: az olvasást. Úgy gondoltam, hogy ezen célra az általam újonnan felfedezett szerző Jenny Colgan Karácsony a Piciny Csodák Pékségében című könyve tökéletesen megfelelő lesz. Az írónő az előző köteteivel mélyen megragadott, így izgatottan vettem kézbe a trilógia befejező kötetét is.
Az olvasó ismét Mount Polbearne keskeny utcácskáin sétál, miközben a friss, sós tengeri szél által hozott levegő az arcát csípi. A természet illatfelhőjébe belekeveredik a fortyogó kovász, a frissen sült kenyér és a házi készítésű forró csokoládé illata is, amely egyfajta édes támadást indít az ember érzékszervei ellen. Képtelenség csak úgy elsétálni Polly pici péksége mellett anélkül, hogy legalább egy pillantásra ne méltatnánk, majd képtelenség az üzletet elhagyni anélkül, hogy ne vennénk magunkhoz legalább egy ínycsiklandó finomságot. Polly pedig a maga megszokott kis rendje szerint éli az életét, az este előkészített tésztát hajnalban még átgyúrja, majd frissen süti ki, hogy mire a falu lakói felébrednek kellemes álmukból, már az elkészült, de még tűzmeleg tésztacsodával várja őket. „Hahó” kiáltja oda a betérő vendégeknek. „Hahó” üdvözlik őt, melegséget árasztó mosollyal az arcukon.
Az olvasó úgy érezheti, hogy ennek az apró szigetnek már minden porcikáját ismeri. Örömmel töltött el a visszatérés lehetősége, hogy újra a vízmarta utcákon bóklászhatok a kedvenc szereplőim nyomában. Már régi ismerősként tekintettem az ablakokban felbukkanó arcokra és az egész napos munkától megfáradt halászok apró mosolyára. Örömmel tettem be a lábamat az erősen felújításra szoruló világítótoronyba is és boldogan tekintettem a lisztben tapicskoló Neil-re is. Jenny Colgan által megteremtett környezete inspirálóan hat az én lelkemre is. Bár ezt a szigetet sem kerüli el a baj, mindenki küzd a saját világában felmerülő problémákkal, mégis úgy érzem, hogy a környezet idilli. Mondhatni az első könyv felének elolvasása után már tűkön ülve vártam a karácsonyi történetet is. Úgy éreztem, hogy ez lesz az a kötet, ami a tökéletes ünnepi viseletbe öltözteti szívemet. Szinte már előre éreztem a mézeskalács és a fahéj semmivel össze nem keverhető illatát, amely a lapokról fog áradni. Nem tagadom, túlzott elvárásaim voltak a könyvvel szemben. Egy igazi karácsonyi csodára vártam, aminek minden oldalán csillognak a díszek, mindenki boldog és mindent belep a tiszta, fehér hó.
Nos, ennek a magamban építgetett fantazmagóriámnak egyáltalán nem felel meg a Karácsony a Piciny Csodák Pékségében. Bár a történet az év utolsó időszakában játszódik, a leírt események közel sem hozzák el azt a magasztos jókedvet, amire számítottam. Olyan érzés volt, mintha az év bármely időszakában megtörténhetett volna, nem lenne szükségszerű, hogy a szeretet ünnepe alatt történjenek az események. Bár ez csalódottsággal töltött el, el kell ismernem, hogy mindez a saját hibámból történt. Senki nem mondta, hogy Jenny Colgan karácsonyi története ennyire ünnepközpontú lesz, mint amire a lelkem mélyén vágytam. Sőt, a sorozat első két kötetét szemlélve főként azt kell mondanom, hogy ez a történet így lett kerek, ahogy meglett írva. Polly élete kell, hogy kibontakozzék elsősorban a lapokon, hiszen ő a történet főszereplője. Amíg ő nem jön teljesen egyenesbe, addig nincs is igazán helye az ünneplésnek. Tehát olvasás közben próbáltam magamban elraktározni a saját kivetített vágyaimat és inkább azokra az értékekre koncentrálni, amit e könyv képes volt nyújtani a számomra.
Mivel ez a sorozat záró kötete, így nem hittem volna, hogy olyan erős problémaköröket fog bejárni, mint amelyek megjelennek a lapokon. Kerensa nagy butaságot művel, amivel nem csak a saját életét keseríti meg, hanem a hozzá közelállókét is. Egy súlyos titkot cipel, amit alig pár emberrel oszt meg - bár nem kell ahhoz jóba lenni vele, hogy észrevegyük, valami gond van, hiszen egész jelleméből sugárzik a megbánás. Természetesen Pollyt beavatja, aki emiatt egy időre elmerül a kétségek tavában. Nem tudja, miként kellene helyesen cselekedni, mi szolgálná leginkább mindenki érdekét. S ha ez nem elég, az életében egyéb fordulatok is felbukkannak, amivel meg kell birkóznia. Polly lelkében hatalmas viharok dúlnak és úgy tűnik, a hullámok már átcsapnak a feje fölött. Egyedül párjába, Huckle-ba kapaszkodhatna, viszont azzal, hogy magában tartja a problémáit és a külvilág felé próbál összeszedett maradni, a kedvesét is ellöki magától. A könyv erős példát hoz arra, hogy mennyire fontos beszélgetnünk a bennünk lakozó démonokról és kétségekről, hogy merjük megosztani életünk fontos résztvevőivel a problémáinkat, mert hatalmas félreértésekhez vezethet, ha önmagunkban tartjuk. Lényegtelen, hogy túl büszkék vagyunk elárulni a vétkeinket vagy épp túlságosan szégyelljük magunkat miatta. A ki nem mondott dolgok sokkal nagyobb károkat képesek okozni, mint az elhangzott fájó szavak. A történetben a baj csak újabb bajt vonz maga után, míg egy mindent elfedő fekete felleg nem alakul ki belőle. A szereplők reakciója teljes mértékben emberi. Túlzásoktól tarkított, elsődleges megfontolás nélkül hozott, később megbánásra kerülő döntések sorozata jellemzi. A szerző egy nagyon rizikós terepet alkotott meg, de ettől független képes arra, hogy visszahozza a megszürkült csodák mindennapi fényét. Ehhez pedig az kell, hogy az emberek képesek legyenek a másik helyébe képzelni magukat és megbocsátani egymásnak. Mert miről is szól a karácsony, ha nem az egymás iránt érzett szeretet fontosságáról?
Bár a történetben található események véleményem szerint túlzóak - főként Kerensa szála hiteltelen a számomra, hogy miként nem veszik észre rajta, hogy ez nem általános probléma, ami a lelkét nyomja, hanem több van a háttérben holmi hormonális túltengésnél -mégis a végén a szerző elhozta a számomra azt az ismerős, hőn áhított érzést, ami az előző könyveit is jellemzi. Úgy vélem, a lezárás nagyon szépen ki lett kerekítve, többnyire elhagyva a nagyotmondó elemeket, élvezve az élet adta apró örömöket. Végül mégis megkaptam a szeretet aprócska lángját a lelkemben, amire úgy vártam. Bár nem volt olyan magas fokozaton égett, mint amit szerettem volna, de úgy gondolom, ez is éppen megfelelő volt. Utólag belegondolva talán jobb is így. Jenny Colgan a könyve által felhívja a figyelmet arra, hogy hiába közelegnek az ünnepek, attól még az embernek meg kell küzdenie a mindennapos problémáival ugyanúgy, mint az év többi napján is. Senki nem dobhatja le a válláról a felelősséget, vállalnia kell a döntései következményeit.
Nos, bár a mézes puszedli levegőben terjengő illata elmaradt, és a frissen sült kenyér héja sem volt olyan finom ilyen nagy volumenű problémák mellett, mégis jó kis könyv volt ez. Nem erre számítottam, közel sem. Mindenhova havat, girlandokat, fagyöngyöt és súlyos díszektől reszkető karácsonyfákat álmodtam, miközben a szereplők csúnya pulcsikban a Piciny Csodák Pékségében sűrű forró csokoládét kortyolgatnak és mosolyogva tekintenek egymásra, mert boldoggá teszi a tudat őket, hogy létezik egy olyan hely, mint Mount Polbearne. De hát ezek a napok is ugyanolyanok, mint az év többi része: munkától, vitától, rossz döntésektől nem mentes. Így hát Polly is megtapasztalja, milyen mély sebet tudnak ejteni a ki nem mondott szavak, az elrejtett gondolatok és érzések. Ez a karácsony tele van meglepő fordulatokkal, váratlan eseményekkel, amikkel a szereplőknek mind meg kell birkóznia. Vannak könnyen, szinte mókáson megoldható, de akadnak megrendítő helyzetek egyaránt. Bár van, mikor Polly vagy éppen Huckle túlreagálja a helyzetet, de miután helyreteszik magukban a dolgokat, mindannyian a megoldásra törekednek. Mert ha két ember szereti egymást, semmi sem állhat közéjük.
Néhol sok. Máshol túlírt. Egyéb helyeken kissé logikátlan. Mégis, mindennek ellenére egy kerek, könnyen olvasható és élvezetes történet kerekedik ki belőle a végére. Örömmel merültem el újra ennek a kis városkának az életében és boldogan vettem részt a meghatározó pillanatokban is. Bár olvasás közben néha meginogtam, de a legvégén teljesen pozitív hangulatban tettem le a könyvet. Megbotránkoztatott, homlokráncolást idézett elő, de meg is nevettetett, sőt, még meg is hatott.
Jó szívvel merem olvasásra ajánlani a sorozatot. Ha inkább egy kis karácsonyi drámára vágyna az ember, akkor akár ezzel a résszel kezdve - hiszen a szerző úgy építette fel a történetét, hogy az különállóan is teljes mértékben olvasható és élvezhető legyen -, de ha mélyebben szeretnénk megismerni a vízzel körülvett házak lakóinak életét, akkor érdemes az elején kezdeni. Engem boldoggá tesz, hogy az utóbbi verzió mellett döntöttem, mert így lett teljes Polly története.
"– Különös, hogy egyesek ilyen gazdagok, mások meg nem – tette hozzá. – Azt hinnéd, hogy többet adnak belőle másoknak."
"Egy baba iránt csak szeretetet érezhet mindenki."
"Mert az a helyzet, gondolta, hogy mindig azt hisszük, van időnk – helyrehozni a megromlott kapcsolatokat, elvégezni azokat a dolgokat, amelyekről úgy gondoltuk, hogy majd egyszer sort kerítünk rá, befejezni mindent, és egy szép masnit kötni rá.
De az élet egyáltalán nem ilyen."
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése