Egy-két nappal később, de hozom az évértékelő bejegyzésemet. Ennek oka, hogy az év utolsó időszakát is végig munkával töltöttem, illetve vasárnap, zárás után azonnal indultunk tovább a barátainkhoz, hogy az év utolsó napját együtt tölthessük el. Első ötletem az volt, hogy majd ott megírom ezt a cikket, de akadtak akadályozó tényezők: történetesen egy Boglár névre hallgató magyar vizsla és egy Bella nevű németjuhász kölyök. Mindketten bent vannak a lakásban, így egy pillanat nyugtuk sem volt: egész nap és éjszaka dögönyöztem őket. Nekem maga volt a mennyország. Ritkán jutok kutya közelbe, de akkor minden percét kihasználom. :)
S most, hogy szépen mellékvágányra tereltem az egész bejegyzést, kanyarodjunk vissza a 2017-es évhez.
Számomra ez az év rengeteg változást hozott. Az eddigi életem alapjaiban változott meg már azzal is, hogy január végén hivatalosan is munkanélküli státuszba léptem: pontosítva az iskola kapuján kilépve a felnőttek dolgozó világába kerültem. Ezek után nem sokáig tétlenkedtünk, március végén az országot átszelve elköltöztünk egy sokkal pörgősebb városba. A munkakeresés rövid ideig tartott, de maga az átszokási időszak már hosszabbnak bizonyult: az időbeosztásomat teljesen át kellett variálni. Többé már nem volt annyi szabadidőm, mint iskola mellett. De komolyan, míg tanultok: becsüljétek meg. Ha munkába álltok, sokkal kevesebb időtök lesz. Bár ez nem azt jelenti, hogy szívesen visszaülnék a padba. Bár ki tudja, mit hoz még a 2018...
Időhiány miatt a blog tartalma is egyre jobban szűkült: mivel az olvasás továbbra is első helyen áll a kikapcsolódási teendők listáján, így mindig volt miről egy értékelést pötyögnöm - ami miatt más tartalomra nem nagyon maradt idő. S így el is érkeztünk az új évi fogadalmaimhoz.
Mint blogger szeretném a következő ígéreteket tenni a 2018-as évre nézve:
Vegyük először a hosszabbításokat:
- A blogot továbbra is minden körülmények között folytatni fogom.
- Az értékeléseknél továbbra is a megszokott szabadszájúsággal és vérmérséklettel fogom a véleményemet közölni
- a jövőben is építő jellegű kritikákat fogok írni az olvasási élményeimről
- biztosan lesznek nyereményjátékok, mert ezekkel a kis apróságokkal tudom nektek meghálálni, hogy követitek a munkásságomat
S jöjjenek az újdonságok:
- a 2018-as évben ígérem, minden erőmmel azon leszek, hogy kiszélesítsem a blogom magját, tehát az értékelések mellett más tartalmak is fellelhetőek legyenek
- ha a lehetőségek adottak, akkor újabb könyvesbolti élménybeszámolókkal fogok előrukkolni a számotokra, hogy ti is picit átérezhessétek, milyen egy igazi álommunka
- nagyon szeretnék majd saját írásokat is közölni
- több megjelenési információt fogok elárulni nektek, hiszen, mint könyvipari munkatárs picivel hamarabb értesülök az új megjelenésekről, mint ti.
- s végül: havonta kaptok tőlem egy összefoglalót, ami mankóul szolgálhat egy-egy könyvvásárlás előtt
Mint látjátok, tervek vannak, már csak a megvalósítás van hátra. Reményeim szerint sikerül megtartanom a fogadalmaimat, hiszen ezeket első sorban önmagam szórakoztatására is készítem. A blog írása beépült a hétköznapi teendőim közé. Úgy érzem, nem tudnám egyszer csak eldobni. Segített abban, hogy rátaláljak a saját hangomra, s így önmagamra is. Egy olyan oldalam tört felszínre, amit még én magam sem ismertem.
S végül jöjjön pár statisztikai adat, csak mert imádom a kiértékeléseket.
2017-ben...
... 153 könyvet olvastam el
... ez összesen 50498 oldalt jelent
.... ebből 15 érintett meg olyan erősen, hogy még mindig magammal hordom a tartalmukat
... 6 kötet volt, ami nagyon rossz választásnak bizonyult
... 2 megjelent kötet hátoldalán is szerepel tőlem egy rövid ajánló
...bekerültem a Libri szakértői csoportba, így a könyvajánlásaim újabb felületen jelenhetnek meg.
... 2 megjelent kötet hátoldalán is szerepel tőlem egy rövid ajánló
...bekerültem a Libri szakértői csoportba, így a könyvajánlásaim újabb felületen jelenhetnek meg.
S a továbbiakban a blogról:
... 204 bejegyzés született, ami azt jelenti, hogy 1,8 naponta került ki új cikk
... 187 aktív követőm van a blog felületén,
.... 596 pedig a facebook oldalán
... instagramon pedig 201 ember figyeli a tevékenységemet
... több, mint 82 ezer megtekintésnél tartunk
A 2017-es év legsikeresebb bejegyzése:
A 2017-es év legsikeresebb értékelése:
S végül:
Szeretném megköszönni a kiadóknak az együttműködést. Köszönöm a megkereséseket, hiszen hatalmas elismerésként tekintek rájuk.
Köszönöm az Álomgyár kiadónak a fáradhatatlan munkát.
Köszönöm a Gabo Kiadó és Ciceró Könyvstúdiónak az újdonságokat, s a gyors kézbesítést.
Köszönöm a Lettero kiadónak a pszichothrilleres csemegéket, hisz nekik köszönhető, hogy a komfortzónám bővült.
Köszönöm az Athenaeum kiadónak az előolvasási lehetőségeket!
Köszönet jár a magyar íróknak is, akik sokkal többet adtak nekem, mint amit valaha is gondoltam volna.
Hajdú-Antal Zsuzsanna, köszönöm neked ezt a csodálatos duológiát. Köszönöm, hogy nem csak, mint író vagy jelen az életemben, hanem mint egy kedves ismerős, akivel bármikor el lehet csevegni.
Belenyesi Tünde, köszönöm, hogy egy igazán nagyszerű barátra lelhettem benned. Köszönöm a rengeteg átbeszélgetett órát, könnyebb és komolyabb témákról is. Köszönöm a bátorító szavakat.
R. Kelényi Angelika, köszönöm, hogy igazi fénysugár vagy a szürke hétköznapokban. Köszönöm a hatalmas öleléseket, amiket kaptam tőled a találkozók alkalmával, s azt is, hogy azonnal kerítettél nekem egy Ártatlant, mikor megtudtad, hogy az még hiányzik a készletemből.
Anne L. Green, köszönöm, hogy sem te, sem a szereplőid nem hagynak unatkozni, hiszen mindig valami eszement helyzetbe kerülnek. Köszönöm neked Chloe karakterét, aki sokkal többet adott nekem, mint ami egy könyvszereplőtől elvárható. Köszönöm a figyelmet, s a kedvességedet. S nem utolsósorban: köszönöm a rengeteg regényt, amit lehet ajánlani a romantikus kötetre vágyó nőknek. A te munkásságodban mindenki megtalálta eddig a neki valót.
Gombos-Kovács Judit, köszönöm a rengeteg kedvességet, ami árad minden szavadból, de főként a sok örömteli percet, amit a műved olvasása közben élhettem át. Köszönöm, hogy a könyved után, ha piros csizmát látok mindig meg kell kapaszkodnom, mert annyira nevetek a kellemes emlékeken. Köszönöm, hogy adtál nekünk egy igazán jó humorú magyar könnyed regényt.
S még egy pár fontos ember:
Dancsa Vivien, legdrágább követőm... köszönöm azt a rengeteg kedvességet, amivel bombázod a bejegyzéseimet, illetve engem privátban. Imádom minden szavad! Maradj meg ilyennek.
S köszönet jár nektek is: Mentő Anna, Perger Brigitta, Németh Barby, Nemes Henrietta, Kovács Alexa, hogy ennyi mindenben segítettetek, mind az elindulási folyamatnál, mind a későbbiekben. Köszönöm nektek a rengeteg támogatást, s hogy új barátokat szerezhettem a személyetekben. Köszönöm, hogy ilyen összetartó közösség részese lehetek, hiszen a blogolás nem csak az irkálásról és az önmegvalósításról szól, hanem az ismeretségek és az erős barátságok kialakításáról is.
Mára elég ennyi. Nemsokára folytatom a 2017-es év legmeghatározóbb könyvélményeivel is, szóval figyeljetek, hiszen a napokban az is ki fog derülni, melyik kötet lett idén a kedvencem, melyiken ejtettem a legtöbb könyvet, s melyik akasztott ki a legjobban.
Kívánom, hogy minél többet ezek közül valósíts meg! Minden egyes dicsérő szót megérdemelsz!❤
VálaszTörlésNagyon szeretlek nővérkém! Köszönöm, hogy ilyen csodás barátnőre leltem benned!❤❤❤
Köszönöm drága!❤
TörlésÉN is örülök, hogy ismerhetlek ^^.
Drága Niitám, remélem minden elképzelésedet sikerül majd megvalósítanod - akár a közeli, akár a távolabbi jövőben - és továbbra is itt leszel nekünk, hogy olvashassunk és az egyik legkedvesebb barátnőnknek, nővérkénknek nevezhessünk <3
VálaszTörlésNagyon örülök, hogy megismerhettelek, remélem sokszor fogunk még találkozni <3 <3 <3
Millió puszit küldök,
Anna
Köszönöm Anna ❤
TörlésKöszönöm szépen a kedves szavakat! 🐶Csodálatos új évet kívánok, és remélem, hamarosan személyesen is tudunk majd találkozni! 😊🎈
VálaszTörlésJujj, azt én is remélem! Jó lenne már dedikáltatni a kincseimet, no meg kávézni egyet, s kibeszélni az élet nagy dolgait ^^.
Törlés