ALEX ARMSTRONG MINDENT MEGVÁLTOZTATOTT – A NEVÉT, A KÜLSEJÉT, A MÚLTJÁT.
Már nem az a rémült kamasz, akit bilincsben vezettek ki a házból, miután lemészárolták a családját. Azt a lányt, Alexandra Quinlant, akit a média csak Halott Szemeknek csúfolt, gyilkossággal vádolták meg, és harcolnia kellett az igazáért.
Tíz év telt el. Alex azóta is megszállottan keresi a választ arra, mi történt azon az éjszakán. Jogi nyomozóként dolgozik, és fáradhatatlanul küzd mások igazságáért. Olyanokért, mint Matthew Claymore, akit azzal gyanúsítanak, hogy köze van oknyomozó újságíró barátnője, Laura McAllister eltűnéséhez.
Laura épp egy nagy horderejű leleplező cikken dolgozott az egyetem falai közt zajló szexuális bántalmazásokról és azok eltussolásáról. Alex hisz Matthew ártatlanságában, és a nyomozása során megrázó titkokat tár fel tanárokról, diákszövetségi tagokról és befolyásos szülőkről, akik bármire képesek, hogy megvédjék a gyerekeiket.
Ahogy Alex egyre mélyebbre ás Laura eltűnésének ügyében, egyre több, elsőre felfoghatatlan összefüggésre derül fény a saját családja meggyilkolásával kapcsolatban. Mert bármennyire is másnak tűnnek ezek a bűntények, mind ugyanarra a nyomasztó igazságra épülnek. Hogy senki sem az, akinek mutatja magát…
KÖVESD AZ IGAZSÁGOT!
A történetről:
Amikor szemet vetettem az Azok a halott szemek című könyvre (sic!) még nem realizáltam, hogy én amúgy korábban már olvastam a szerzőtől és igencsak vegyes érzelmekkel zártam azt az élményt végül. A Húsz évvel később eleinte egy igencsak küzdelmes regény volt, viszont a végéért megérte elolvasni. Annál a könyvnél azt mondták, hogy Verity rajongóknak kötelező. Az Azok a halott szemek esetén pedig azt mondom, hogyha Freida McFadden élményre vágysz, csak kicsit magasabb szinten, akkor ne hagyd ki!
Ennél a könyvnél egy percig sem éreztem azt, hogy szenvedés az olvasás. Az elejétől kezdve érdekes és feszült. Elsőnek bemutatja azt a tragédiát, ami megalapozza a teljes sztorit. Körülbelül még egy évnyi eseményre ott maradunk az idősíkon, mivel történnek még ott olyan dolgok, amik a jövőre nagy hatással bírnak, majd ugrunk az időben tíz évet, ahol egy sokkal nagyobb horderejű ügy kerül feltárásra, s meg kell állapítanunk, hogy minden mindennel összefügg.
Ez a regény sokkal komplexebb annál, mint ami Freida McFadden tollából valaha is papírra vetődött, ebből a szempontból össze sem hasonlítható a két szerző. Charlie Donlea profi. Alapos munkát végez, választékosan, de modorosan alkot, közelebb helyezkedik el a tényfeltáráshoz és a diagnózis megállapításához, semmint az érzelmi töltethez. Ugyanakkor néha ő is feleslegesen ismétel, akár két bekezdésen belül. (Ez leginkább a könyv felétől jellemző, mintha ott tartott volna az írásban egy nagyobb szünetet és ő sem tudta volna hirtelen, honnan folytatja.) A legvégére összeálló kép azonban nagystílű és amikor már azt hiszed, szépen lecseng a sztori, azért még egyszer utoljára bedob egy bombát, majd otthagy vele, kezdj, amit akarsz alapon. Így már érthető a vonatkoztatásom mibenléte?
Külön öröm volt számomra ezt a könyvet most forgatni. Az utóbbi időben olvasott krimik általában kevés karakterrel vagy kisebb volumenű bűnesetekkel foglalkoztak. Jó érzés volt most kicsit megdolgoztatni az agyamat egy sokkal nagyobb hatásfokú ügy kapcsán. Nem egyszer volt bennem olyan érzés, hogy ezeket a szálakat a szerző nem fogja tudni összefogni - vagy ha igen, akkor azt neccesen, emiatt meg sérülni fog az élmény, de végül igencsak szépen kikerekítette a sztorit úgy, hogy az valójában abszolút meg is állja a helyét. Néhány kérdés maradt volna csupán bennem a végére, amin úgy éreztem, el fog vérezni, de az utolsó mondatig ezeket végül mind kérés nélkül megválaszolta. Szóval a teljes regény összeszedett, rendezett, megfelelően gondozott (a felesleges ismétléseket leszámítva), így maximálisan kielégítő élményt ad.
Szóval, ha a szerző korábbi műve nem jött volna be, akkor is érdemes ennek a könyvnek esélyt adni. Ha jól felépített, alaposan kifundált történetre vágysz, vedd bátran kézbe. Ha egy valóban jó thrillert szeretnél olvasni, akkor ez a te könyved. Viszont fontos, csak akkor tedd le mellette a voksodat, ha lelkileg elbírod a fiatalokat érintő szexuális bántalmazás témakörét is. Érinti és sebeket ejthet. Ha mindez pipa, akkor jó olvasást kívánok hozzá!
Értékelés:





Kedvenc idézet:
"– Rendőrnő, Tracy Carr vagyok a 2-es csatornától. Meg tudná mondani, mi történik?
A rendőrnő felemelte a kezét, eltakarta a kamerát.
– Kérem, hölgyem, lépjen hátrébb!
Tracy egészen közel nyomta a mikrofont a lány arcához.
– Te adtad le a lövéseket, amiket a szomszédok hallottak?
A lány ekkor felemelte a fejét, és belemeredt a kamerába.
Tekintete üres volt, sötét és halott.
– Mind meghaltak – mondta a lány."
A könyv adatai:
Kiadó: Könyvmolyképző kiadó
Megjelenés ideje: 2026. május 5.
Terjedelem: 416 oldal
Terjedelem: 416 oldal


Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése