2025. május 5., hétfő

Farrah Rochon: Szállnék már

Fülszöveg:

Megváltoztatnád a sorsod, ha megtehetnéd?

Merida tisztában van azzal, hogy a DunBroch klán hercegnőjeként vannak bizonyos kötelezettségei, de ez nem jelenti azt, hogy szeretnie is kell őket. Végképp nem akkor, ha ez a kötelezettség azt jelenti, hogy feleségül kell mennie valakihez, akit még soha nem látott. Merida ellenzi ezt a hagyományt, de édesanyja, Elinor királyné ragaszkodik hozzá, hogy elfogadja a sorsát.

Merida az erdő mélyén egy kunyhóra bukkan, ahol egy boszorkány varázserejű süteményt ad neki, és a lelkére köti, hogy adja oda az anyjának, aki, ha megeszi, teljesen megváltozik majd. Ám Merida úgy dönt, hogy ő maga eszi meg a bűvös finomságot…

A történetről:

Hiába múltam már el harminc, az animációs mesékkel a mai napig le lehet kenyerezni. Megvannak a személyes kedvenceim, amiket akár végtelenítve tudnék nézni, akkor se unnék rájuk. S ha ezek közül valamelyikből retelling születik, nem kérdés, hogy én rávetem magam.

A Sorsfordító történetek tizenegyedik köteteként jelent meg Farrah Rochon Szállnék már című könyve, amely Merida történetét veszi alapul. Az ő “Mi lenne, ha” elképzelése alapját a sütemény szolgálja, melyet a boszorkány a lány anyja részére készített el. A szerző feltette a nagy kérdést, hogy de mi történne akkor, ha ezt végül az ifjú hercegnő fogyasztaná el? Hát, megmondom én nektek: jó nagy bonyodalom! Merida visszakerül a múltba, abba az időbe, amikor a szülei megismerkedtek és hát a puszta jelenlétével máris galibát okoz: az oly sokat hallgatott sztori nem válik valóra. Márpedig nem kell kimondanom, mi történik, ha Fergus és Elinor nem esnek egymással szerelembe...

Nagyon jól esett a lelkemnek. Jó, elfogult vagyok vele szemben, ez tény, hiszen az egyik kedvenc mesekarakterem történetét dolgozza fel, de boldoggá tesz a tudat, hogy pont arra hegyezte ki a szerző a sztoriját, amit én olyannyira értékelek az eredeti verzióban. Szeretem Merida függetlenségét, hogy mer a saját szabályai szerint játszani, ugyanakkor mellette képes felismerni az aktuális helyzet igazságát és felülemelkedni a megszerzett tapasztalatok útján a korábbi nézetein. Hercegnőnek lenni szívás, főleg, ha az ember feje fölött döntenek a szülők, de minden érmének két oldala van. Fantasztikus húzásnak tartom, hogy visszakerült a vele egykorú Elinor mellé a múltba, hogy ezáltal megismerje az édesanyja szemszögét.

A történet nem rohan, de nem is mondható lassúnak. Pont a megfelelő ütemben tör előre, megfelelő részletességgel. Az aktuális politikai helyzet nagy szerepet játszik a sztori előrehaladásában - pontosabban ez a valódi hátráltató tényező, amit Meridának meg kell ugornia ahhoz, hogy ne történjen katasztrófa. S míg azzal küzd, miként tudná a két ellenséges klán fiataljait egymásba bolondítani, addig is fejben kell tartania az idő múlását, mivel meg vannak számlálva a napjai. Mindenki tudja, hova fog a sztori kifutni, de olyannyira érdekfeszítő, hogy Meridával együtt izgultam, tényleg sikerül-e neki mindent időben elintéznie.

Az utolsó fejezetekben megfogalmazott mondanivalótól sziporkázott a lelkem. Merida sok mindent tanult a fiatal édesanyjától, amit a saját korába is magával visz. Az ő története valóban sorsfordító, a szó legszorosabb értelmében. Eddig a Jégvarázs adaptáció volt a kedvencem a sorozat részei közül, de ez most megváltozott. Merida az élre tört.


Szempontok szerint:

Szereplők: Azt hiszem, nem kell senkit sem bemutatnom. Szeretettel fordultam még a “gonosz” karakterek felé is, mert annyira jól illeszkedtek a környezetbe, hogy nem tudnék mit felróni nekik. Minden pompás.

Történet: Aki ismeri az eredeti mesét, nem fog neki meglepetést okozni a stílus és az irányvonal. A szerző átvette annak hangulatát és jellemzőit és ezen az íven dolgozott. Ez kifejezetten örvendetes, mert például az Aladdin retelling pont emiatt nem tetszett, mert ott a szerző nem ragaszkodott az általános ábrázolási módhoz. Itt viszont még a mondandóra is ráerősít Farrah Rochon, valamint az anya-lánya kapcsolatot is nagyon szépen ábrázolja - mármint a Meridában létrejövő változás kapcsán, hogyan változik a szülőihez való hozzáállása a friss tapasztalat útján.

Nyelvezet: Könnyen és gyorsan olvasható, gördülékeny szóhasználat jellemzi.

Besorolás: Kortárs szórakoztató irodalom, ifjúsági irodalom.

Esztétika: A jól megszokott formában érkezett ez a kötet is. A színválasztás pazar, nem is lehetett volna más, mint olyan, ami Merida lángvörös koronáját idézi. Egyszerűen imádom!


Értékelés:

Kedvenc idézetek:

"Nincsenek jelentéktelen emberek a világban, Merida. Mindannyiunknak ki van osztva a szerepe. Ha te cselekszel valamit, az kihat egy másik emberre, ő pedig hatással van másokra, és így tovább."

"Miért kell elszenvednem a következményeit valaminek, amit sosem kértem?"

A könyv adatai:

Kiadó: Menő Könyvek 
Megjelenés ideje: 2024. május 30.
Terjedelem: 424 oldal



A könyv az alábbi helyeken vásárolható meg:


Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése